Amikor a Wanderer 1936-ban bemutatta a W25K típust, úgy látszott, a siker nem kétséges: az erős, pörgős, kompresszoros motor és a jó pedigré jelentős eladási számokat ígért. Ám a remények nem váltak valóra. Az okoknak Bernáth András nézett utána. A magyarországi vonatkozásokat Négyesi Pál kutatta.
A Wanderer W25-öt már álló helyzetben is könnyű megszeretni. A kecses sárvédők, a hosszú, nyúlánk motorháztető és a dinamizmust sugárzó hűtőmaszk tökéletes külsőt kölcsönöznek a Szászországban készült kétüléses számára. A harmincas évek jellegzetes sportkocsi-stílusát képviselő autót sok híres ember vágyta és vezette, köztük hajdan népszerű német színészek.
Az Auto-Union karosszériatervező iroda, amely 1932-től a Horchnál befutott Albert Locke vezetése alatt állt, az Audi, a DKW és a Wanderer számára is készített terveket. Ők rajzolták meg a Wanderer 25K magával ragadó formáit, és a választékos kidolgozású utasteret (tehetős férfiaknak és ugyancsak tehetős, s mellé bátor hölgyeknek).
Mindenhol finom bőrkárpit, a nagy kormánykerék mögött gazdagon műszerezett szerelvényfal (kilométeróra, fordulatszámláló, olajnyomásmérő, benzinóra, időóra és vízhőmérő). A tekintélyes óragyűjteményt a Wanderer mérnökei központosan rendezték el a domináns helyen lévő fordulatszámláló körül, ezzel is hangsúlyozva teremtményük sportos jellegét.
A W25K bemutatkozását 1936 elején, a berlini nemzetközi autó- és motorkerékpár-kiállításon ünnepelte a Wanderer és a szakértő közönség. A lendületes formájú újdonság két változatban került pódiumra, s hogy kinek melyik tetszett jobban, csak ízlés dolga volt. Persze, a legtöbb néző a nyitott W25K előtt álldogált, amely telivér sportkocsihoz méltóan, mélyen kivágott ajtókkal, alacsony, levehető tetővel pompázott.
Ennél a típusnál az oldalablakokat külön lehetett behelyezni, az ajtókeretbe "szúrható" oldalborítás a szél és az eső javát távol tartotta a vezetőtől, de mint minden hasonló konstrukció, ez sem jelentett tökéletes megoldást. Fázós, esőgyűlölő vevők szívesebben választották a kupé változatot, amelynek vonalai semmivel sem voltak kevésbé elegánsak, sokkal komfortosabb utastérre számíthatott viszont a sofőr, hála a fémtetőnek és a letekerhető oldalablakoknak.
Egyébként a Berlinben bemutatott kiállítási darabok még fellépő nélkül készültek, ami a szériagyártás során módosult. Valószínűleg ezzel a fontos látványelemmel is hangsúlyozni akarták, hogy itt egy gyors túrasport-kocsiról van szó, s nem versenyzésre alkalmas járműről.
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Önnek is kötelező!
Gépjármű típusa:
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.