Mindentudó teherautó - Csepel D344

Alig akad olyan magyar falu, amelyben ne lenne - udvar végén, hajdani téesz-majorban - néhány 344-es Csepel teherautó. A legtöbb ilyen kocsi bontóban végezte, a megmaradt honvédségi készlet végét mostanában szeletelik. Egy szépen felújított túlélőt Ocskay Zoltán próbált ki, a modell történetét Ács Tibor írta meg.

Birkózógép. Így hívják motoros körökben azokat a típusokat, amelyek erősek, de nehezen kezelhetők. Mint amilyen a 344-es Csepel. Ülök a méteres átmérőjű kormány mögött a zöld, már enyhe szempillantástól is izzadó-csúszós ülésen, amelynek színe annyira az ötvenes-hatvanas éveket idézi, mint semmi más ebben az enteriőrben.

Szkáj. De nagyon zöld szkáj, ilyet használtak a MÁV-nál a váltóőri szolgálati székekre, ez a borítás volt a budapesti Dobozi utca 34-ben lévő hírhedt éjjeli menedékhely ágyain, hogy a betérő otthontalan korhelyek után könnyen menjen a hajnali takarítás.

És nyilván a néphadsereg is a nagy megrendelők közé tartozott, mivel ott sem számított az esztétikum, a takarékos kivitel és az álcázhatóság viszont annál inkább. NATO-felderítő volt a talpán, aki a zöld fűbe kitett Csepel-ülést felfedezte a kémrepülőgépről.

Szóval ülök a szkájon, és csúszkálok, ahogy a kormányt próbálom tekerni. Mintha sínek közé szorult volna a kerék, alig akar mozdulni. Közben, persze, illenék rendkívül profinak látszanom, mint akinek mindennapos feladat egy Csepel-próba, és különben is kisujjában van az egész teherautó-sofőrösdi.

Csak nyomd a kuplungpedált, majd én váltok - mondja a tulaj, amikor megunja, hogy kedvenc Csepeljének váltófogaskerekei köszörűtanfolyamon vesznek részt áldásos tevékenységem következtében. Szó mi szó, annyira leköt a teherautó úton tartásának feladata, hogy a váltás finomságaira nincs időm figyelni.

Itt az irányjelző kapcsolása nagyobb munka, mint egyes személyautóknál a sebességváltás. Pedig régi ismeretség köt a Csepel 344-esekhez, csak éppen nincs módom kamatoztatni tudásom, mert nem a fülkében szereztem, hanem a platón.

Egy Körmend-Budapest-Körmend túra alatt életre szóló barátság vagy undor alakulhatott ki ember és gép között, főleg, mert volt eset, amikor az említett út felét vonórúdon tettük meg, mivelhogy a motor elhagyta magát.

De félre a nosztalgiával, bő harminc évvel a sorkatonai kalandok után már lehet élvezni a dízelmotor kőkemény kerepelését, a terheletlen jármű egyenes laprugóinak gödröt, lyukat kikacagó rezdületlen merevségét.

Itt minden szögletes, egyszerű és kendőzetlen. Ergonómia, kényelem, esztétikum menekült, amerre látott a Csepel-fülkéből, és mégis, alig akad még egy közúti jármű Magyarországon (mert a budapesti és szegedi villamosok között lenne versenytárs), amely ma is úgy megállja a helyét, mint egykor a 344-es tette.