Szinte szokványos a történet: egy gazdag autóbolond elhatározza, hogy megépíti a tökéletes túrakocsit. Kevésbé szokványos fordulat: a terv végrehajtása sikerül, az olasz Iso autók koruk szupergépeivé válnak. Egy magyar tulajdonú példány kipróbálása kapcsán eleveníti fel a különös históriát Bernáth András. Fotó: Papp Zoltán.
Hajdan az autókvartett egyik ásza volt az Iso Grifo, amelyről emiatt aztán minden, a hatvanas években gyerekeskedő magyar tudta, hogy létezik, ám csak kevesen ismertek olyan embert, aki látott volna élőben ilyen autót. Akadt például osztálytársam, aki azt állította, hogy az Iso Rivolta egy FIAT-sportkocsi neve, bár többen hülyének mondták emiatt, kijelentve, hogy Olaszországban gyártott, de amerikai autóról van szó, amellyel az "amik" a Ferrari-vevőket akarják átcsalogatni magukhoz.
A tájékozatlanság végül is érthető, nagyon kis üzemről van szó, amely összesen 12 éven át foglalkozott autógyártással, és az előállított mennyiség mindössze 1669 példány. Van még harminc vitatott darab, ezek gyártási dokumentumai elvesztek, így nehezen bizonyítható a létezésük, jóllehet ezeket hozzávéve is kétezer alatti a szám.
Hűtőszekrény, robogó
Renzo Rivolta, a kivételes tehetségű férfiú jómódú családba született 1908-ban. Édesapja egy Torinóhoz közeli városkában fafeldolgozással foglalkozott, s végül is logikus lett volna, ha fia ugyanezt ezt a pályát választja. Nem így történt, Renzo 31 évesen egy hűtőszekrényeket és fűtőberendezéseket gyártó cég, az Isothermos tulajdonosa lett.
Úgy gondolta, a közelgő háború miatt a hűtőszekrények egyre keresettebbek lesznek. Tévedett. Tetejébe, a Genova közelében lévő gyárat el kellett költöztetni, mert az amerikai repülőgépek bombatámadásai egyre nagyobb veszélyt jelentettek. 1941-ben Rivolta megvásárolt egy lepusztult villát a Milánóhoz pár kilométerre lévő Bresso városkában, s ott folytatta a munkát, meglehetősen szokatlan körülmények között, az épület földszintjén is műhelyeket berendezve.
A második világháború után Olaszországban kitört a robogóláz, s ebből a mozgalomból Renzo Rivolta is kivette részét. 1948-ban már gyártották az Isothermos Furetto nevű, 65 cm3-es motorral szerelt kis járművet, aztán következett az Iso 125, az Isomoto és az Isoscooter. De Renzo Rivolta messzebbre nézett.
1950 márciusában benyújtotta törpeautó-szabadalmát, s a jármű Isetta néven lett ismert a világban. Az egyik Iso robogó 200-as, kétütemű motorjával készült kocsi sorozatgyártása 1953 áprilisában kezdődött. Hamarosan kiderült, hogy a sikeres konstrukció az olasz közönség szimpátiáját elnyerte, de az új 500-as prototípusán dolgozó FIAT kevésbé lelkes. Ott tettek keresztbe, ahol tudtak, így aztán, amikor 1954-ben egy napon távirat érkezett a BMW gyárból, amelyben bejelentették, szeretnék megvásárolni az Isetta licencét, nem volt kérdéses a válasz.
1954 végén, alig több mint ezer kocsi legyártása után a gépeket, a szerszámokat és az alkatrészeket Bajorországba szállították. A licencet Rivolta később eladta Belgiumba, Franciaországba, Spanyolországba, Angliába, s gyártottak Isettát Brazíliában, Sao Paolóban is.
Rivolta következő ötlete a kisáruszállító volt: három- és négykerekű szállítóeszközöket készített Isocarro, Autocarro néven. A motorkerékpár-üzletből sem akart kimaradni, és a robogók mellett 125-500 cm3-es motorral készült kétkerekűket gyártott. Ez utóbbi vállalkozás nem volt túl gyümölcsöző, ezért a kisautók után kapott royalti-bevétel befektetésére Renzo Rivolta új területet keresett. Úgy látta, a második világháború utáni szegénységkorszak hamarosan véget ér, és egyre nagyobb igény lesz drága autókra.
Lehet, hogy saját magából indult ki? Két különleges kocsija volt, egy Maserati 3500 GT és egy Jaguar Mark VIII. A Maseratit megbízhatatlannak találta, a Jaguar esetében pedig az úttartás nem tetszett neki. Elképzelései állítólag az 1961-es frankfurti autókiállításon erősödtek meg, amikor fültanúja volt két amerikai úr csevegésének, akik azon elmélkedtek, hogy az ideális GT kocsi Amerika számára egy európai autó amerikai motorral. Régi barátját, Nuccio Bertonét hívta segítségül.
Bertone az Alfa Romeo Giulietta Sprint tervezésével robbant be az olasz karosszériarajzolók élvonalába, s Rivolta elképzeléseit hallva megmutatta neki a Gordon GT-t. Ezt a kocsit egy megrögzött brit autóépítő, John Gordont készítette, barátjával, Jim Keeble-vel, Chevrolet Corvette motor beépítésével. A karosszériát a Bertone-műhely egyik fiatal formatervezője, Giorgetto Giugiaro rajzolta. Gordon pénzügyi támogatót keresett autója gyártásához, s mivel Angliában nem járt sikerrel, Olaszországban próbálkozott.
Tárgyalásokat folytatott Rivoltával is a közös előállításról. Nem tudtak megegyezni a karosszériaméreteket illetően (Rivolta szeretett kalapban beszállni az autójába), így mindenki ment tovább a maga útján. Renzo Rivolta pontosan tudta, milyen autót akar. Legyen benne a Jaguar, a Maserati és a Ferrari összes jó tulajdonsága, s legyen négy használható méretű ülése. Igazi Grand Tourismo kocsit akart.
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Önnek is kötelező!
Gépjármű típusa:
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.