Isteni színjáték - Stutz Blackhawk

Lehetséges a racionalizálódó járműiparban egy igazán különleges, drága autót előállítani és évtizedekig a piacon maradni vele? Lehetséges mindezt saját autógyár híján megvalósítani? Lehetséges, hogy a párszáz darabos luxusmárka egyik példánya Magyarországon van, és bármikor megtekinthető?

Mindig is különlegességnek számított, amelyet csak fokoznak a Stutzhoz fűződő legendák. Állítólag az első darabot Elvis Presley vette meg 300 ezer dollárért
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Milyen gyártmányt válasszon magának Elvis Presley egy olyan korban, amikor az autóiparban egyre inkább az ésszerűség kezdett dominálni? Az ötvenes évek uszonyoktól és krómtól csillogó időszakát a tengerentúlon az izomautók kora követte, majd jöttek a hetvenes évek és vele a kijózanodás ideje. A gépkocsik műszaki adatait böngészők egyre kisebb motorokról, jelentősen csökkenő teljesítményadatokról olvashattak, a lendületes karosszériákat egyre szögletesebb vonalak váltották fel. Az olajválság világszerte számtalan különleges sportkocsi-típust temetett maga alá - például a Citroën SM-et vagy a Pontiac GTO-t -, sőt több vállalat kénytelen volt lehúzni a rolót, elég csak az olasz Isóra gondolni. Milyen autó volánja mögé ültek ekkoriban az exhibicionisták?

Ha sportos ritkaságra vágyott az ember, vásárolhatott Nagy-Britanniából Aston Martint vagy Bristolt, Olaszország pedig a Ferrarit, a Maseratit, a Lamborghinit és a De Tomasót kínálta. A büszke Egyesült Államoknak viszont alig voltak különlegességei.

Nehezen lehetne egyedibb a váltókar

Stutz nevű autókkal már az első világháborút megelőzően is találkozhattak az emberek, ám a képeinken látható Blackhawknak semmi köze ahhoz a gyárhoz. A Stutz jól csengő, a versenypályákon is ismert név volt a harmincas évek közepéig, nem is kell csodálkoznunk azon, hogy "rátalált" Virgil Exner, a Chrysler legendás formatervezője. Az autókonszern alelnökeként is tevékenykedő Exner 1963-ban fejébe vette négy, már-már mitikus autómárka kihantolását: a Stutzon kívül a Packard, a Mercer és a Duesenberg neveket szerette volna leporolni. Később a Jordan, a Bugatti és a Pierce-Arrow újjáélesztése is felmerült, a sorozatgyártásig azonban egyik terv sem jutott el. 1965-ben bemutattak egy Bugattit és egy Cobra alvázra épített Mercert, előbbi karosszériája a Ghia, utóbbié a torinói Sibona-Basano műhelyében készült. Exner az 1966-os évre a Chrysler Imperial alapjaira épített Duesenberggel rukkolt elő, ötven darabot el is készítettek, mielőtt anyagi okok miatt megszűnt a cég. Az első darabok egyikét Elvis Presley vásárolta meg.

Exner már a Duesenberg kapcsán is mecénásokat keresett, és kapcsolatba került egy vagyonos üzletemberrel, bizonyos James D. O'Donnell-lel. Együttműködésre csak a Stutz felélesztésekor került sor, végső soron a pénzügyekkel foglalkozó O'Donnellnek köszönhető, hogy Exner tervei nem úgy maradtak fenn az utókornak, mint egy sikeres tervező sikertelen kísérletei. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy a hatvanas évek elején készített tervekből messze nem minden elem valósult meg később, de például az Exner-féle Bugatti egyes vonásai minden kétséget kizáróan visszaköszöntek a Stutzon. O'Donnell 1968-ban megalapította a Stutz Motor Car Of America nevű vállalatot, és Exner javaslatára megkereste a Pontiac vezetőjét, John Z. DeLoreant.

A Chrysler egykori elnökének választása azért esett a Pontiacre, mert egyrészt a General Motors ajánlata kedvezőbb volt, másrészt a - novemberi számunkban bemutatott - Grand Prix típus arányai tökéletesen megfeleltek az elképzeléseinek. DeLoreannek módfelett tetszett a Stutz, O'Donnell meg is kérdezte tőle, hogy a Pontiac miért nem gyárt valami hasonlót. A válasz ennyi volt: "Amíg önök elkészítik az autó prototípusát, én legyártok egymillió Pontiacet." A General Motorstól származó mechanika nagy előnye volt, hogy egy Stutzot Amerika-szerte bárhol meg tudtak javítani, ha esetleg cserbenhagyta gazdáját. A feltámasztott név tehát a GM által gyártott, de olasz műhely által felöltöztetett autókat takarta. A különleges luxuskupé prototípusát a Ghia készítette, a sorozatgyártás viszont már a Torino melletti Cavallermaggioréban működő Carozzeria Saturn műhelyében kezdődött 1970-ben. A sorozatgyártás persze túlzás, hiszen a Blackhawkra keresztelt típus felépítményei teljes egészében kézzel készültek, kizárólag rendelésre.

Évenként változott a farrész kialakítása. A küszöb alatti cső csak ál-kipufogó
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az újjáélesztett Stutz első darabját 1970 januárjában mutatták be New Yorkban. Az embereknek elállt a lélegzete, pedig a Blackhawknak a külseje is sok tekintetben a Pontiac Grand Prix-t idézte. Az első darabot Elvis Presley vette meg, a vásárlás körülményeiről több legenda is kering. Az egyik változat szerint a Stutz képviselője élő televízióadásban mutatta be a Blackhawkot Frank Sinatra és Presley jelenlétében. A két legendás zenész egymást túllicitálva versengett a különleges darabért, amelyet végül Elvis 300 ezer dollárért vitt el. A másik verzió szerint Jules Meyers, az első Stutz-kereskedő látogatta meg Presleyt egy Blackhawkkal, hogy bemutassa neki a különlegességet. Az énekesnek nagyon megtetszett az autó, ám nem szeretett volna hónapokat várni arra, hogy elkészítsék az övét, s Meyersét akarta megvenni, mégpedig azonnal. A kereskedő azzal érvelt, hogy nem adhatja el, hiszen annak a kocsinak az a feladata, hogy feltűnést keltsen, híveket toborozzon, végső soron vevőket nyerjen meg. Presley erre egy kérdéssel felelt: "Akkor tud több autót eladni, ha önt, vagy akkor, ha engem látnak a volánjánál?" Meyers nem habozott, csak annyit kért az újdonsült tulajdonostól, hogy még hazáig vigye el a Blackhawkkal.

Jellegzetes a csomagtérfedél kialakítása. Belsejét, akár a kesztyűtartóét, szőr borítja
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az élőben közvetített licitálás csupán legenda, és a másik történet sem igaz ilyen formában. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy Presley ugyan helyben meg akarta venni az autót Meyerstől, aki egy bemutató miatt néhány nappal később adta át neki. Ezt támasztják alá azok a felvételek, amelyeken az énekes átveszi a kulcsot a kereskedőtől. Tény, hogy 1970. szeptember 10-én Elvis Presley nevére kiállították egy Stutz forgalmi engedélyét. A kocsi érdekessége a nagyméretű hátsó szélvédő, amely csupán a két első példányon található meg: az övén, illetve a cégtulajdonos O'Donnell által birtokolt autón.