Rekordkísérlet hetvenévesen

Kis híján a világ legdrágább autójává vált egy harmincas évekbeli versenykocsi egy tavalyi aukción. Bemutatjuk az Auto Union gyár Grand Prix-gépeinek történetét, és utánajártunk, végül miért nem kelt el a rekordáron meghirdetett Typ D.

2,5 milliárd forintra taksálták, végül visszavonták az árverésről
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Május közepén új rekord született: egy Ferrari 250GT SWB California Spyder lett a világ legdrágább autója. Az Oscar-díjas színész, James Coburn egykori kocsijáért közel tizenegymillió dollárt fizettek. Nem nagy hírértéke lett volna a tranzakciónak, ha 2007 telén elkel az az Auto Union versenyautó, melyet szintén tízmillióra becsültek - csak épp euróban.

2007 elején a párizsi Rétromobile kiállításon a Christie's árverését kísérte a legnagyobb érdeklődés, hisz az 1939-es Auto Union Typ D valószínűleg sokáig megdöntetlen rekordot állított volna fel, ha elkel. Bár alig egy héttel az árverés előtt - nem túl dicsőséges körülmények közt - visszavonták a kocsit, a két és fél milliárd forintnak megfelelő összeg így is figyelemre méltó.

A Typ D-nél gyakorlatilag minden adott a csillagászati árhoz: versenyautó, így eleve nem készült belőle sok, és mai ismereteink szerint már csak öt példánya létezik - az 1939-es változatból pedig csupán kettő. Tovább fokozza az izgalmakat a típus beceneve: Hitler-Porsche. Furamód egy diktátor személye - akár közvetetten is - rendszerint értéknövelő tényező egy autó esetében, elég csak a Sztálinról elnevezett, hihetetlen összegekért gazdát cserélő ZISZ-ekre gondolni. A III. Birodalom kancellárjának csupán annyi köze van az autóhoz, hogy a harmincas években az irányítása alatt álló német állam ütőképes Grand Prix-gépek építésére ösztönözte a gyártókat. A Mercedes-Benz és az Auto Union sok ezer márka támogatást kapott, hogy felvegye a versenyt a Maseratikkal, a Bugattikkal és az Alfa Romeókkal.

A kompresszorral ellátott háromliteres motor közel 500 lóerőre képes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A Grand Prix sorozat 1934-es szabályai 750 kilogrammban határozták meg a versenyautók minimális tömegét. Az Auto Union egy Ferdinand Porsche által tervezett középmotoros konstrukcióval szállt ringbe. A kocsi a Berlini Autó-kiállításon debütált 1934 elején. V16-os, 4,4 literes, Roots kompresszoros hajtóműve 295 lóerőt teljesített. Egy évvel később a Typ B új kipufogórendszerrel és 4956 cm³-re hizlalt motorral 375 lóerőre volt képes. A Typ C-be már hatliteres, 520 lóerős szerkezetet szereltek, és csak találgathatunk, hol állnak meg a mérnökök, ha nem változik a Grand Prix szabályzata.

Az 1938-ra érvényes előírások a tömegre vonatkozó követelmény (800 kg) mellett megszabták a lökettérfogatot is. Eszerint a motor hengerűrtartalma nem haladhatta meg a 4,5 litert, kompresszorral pedig a 3 litert. Mivel Porsche ekkor már a népautó megalkotásán munkálkodott, a Typ D-t egy osztrák mérnök, Robert Eberan von Eberhorst tervezte. Az új erőforrás "mindössze" 12 hengerből állt, a szelepeket három vezérműtengely mozgatta: kettő a kipufogó-, és egy középen fekvő a szívószelepeket. A 2990 cm³-es gépek 485 lóerő teljesítményre és 550 Nm nyomatékra voltak képesek 7000-es fordulaton. Az elődökhöz hasonlóan ötfokozatú váltóval szerelt Typ D végsebessége elérte a háromszáz kilométer/órát. A száraz tömeg 850 kilogramm.