Fantomastól Jim Redmanig

Vágólapra másolva!
Öregebb és fiatalabb, keleti és nyugati, elegáns és sportos autók és motorkerékpárok találkoztak Esztergomban, egy nemrégiben újjáélesztett, nagy hagyománnyal bíró esemény keretében. 
Vágólapra másolva!

Fotó: Tankó József

A BMW E24-est, vagyis az első 6-os sorozatot 1976-ban kezdték gyártani

(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az oldtimerezés az utóbbi években soha nem látott népszerűségre tett szert, ám nem új keletű hobbi: Esztergomban már a hetvenes években szerveztek nemzetközileg is elismert veterántalálkozókat. Ezek hangulatát és színvonalát igyekeznek 2004 óta minden évben újra megteremteni. Céljuk, hogy egy napra visszatérjenek az utcákra, terekre és parkolókba a múlt századi járműgyártás kiváló állapotban megőrzött gyöngyszemei.

Június második vasárnapján adtak találkozót egymásnak a veterán gépek büszke tulajdonosai. Az egész napos szórakozást biztosító rendezvényen ötvennél is több oldtimer, valamint néhány youngtimer is megjelent. Ahogy illik, hétköznapi járművek és különlegességek egyaránt megtalálhatók voltak, de a kétkerekűek szerelmeseinek is bőven akadt látnivaló, például a magyar motorgyártás klasszikussá vált példányai.

Több olyan darab is tiszteletét tette, amely már a hetvenes években is réginek számított. Ilyen például az 1939-ben készült DKW F8-as, melyben egy Ferdinand Porsche által fejlesztett, 700 cm3-es erőforrás dolgozik. Az igazán koros darabok közül még látható volt egy kicsit megfáradt állapotú, 1934-es Praga Piccolo, egy osztrák gyártású Steyr, valamint egy jobbkormányos Austin. Utóbbi kocsi remek esztétikai állapota a kitartó tulajdonosnak köszönhető, aki sok-sok munkaórát áldozott arra, hogy az 1125 köbcentis, 22 lóerős motorral hajtott angol gépezet újszerű állapotában pompázzon. Ez azért is volt felettébb nehéz művelet, mert az Austin korábban egy falusi porta tyúkóljaként szolgált.

Fotó: Tankó József

Az utolsó DKW személyautó volt az F102-es
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A fiatalabb korosztályból jelen volt a klasszikus brit sportkocsik egyik szimbóluma: egy MG B GT (a GT jelzés itt a kupé felépítményre utal). Az 1800 cm3-es motorral szerelt autót kiváló, rozsdamentes állapotban tekinthette meg a nagyérdemű - a típusnak egyébként a korrózióra való hajlam az egyik Achillesz-sarka. Az MG-vel azonos korosztályba sorolható a Fantomasból is ismert Citroën DS 21, a franciák "istennője". Az 1971-ben készült jármű különleges formavilágával állandóan vonzotta a tekinteteket, üléseinek, pontosabban foteljeinek kényelme pedig bizonyítja, a kényelem évtizedekkel ezelőtt is alapvető szempont volt a luxuskategóriában. Ha már a kényelemről esett szó, meg kell említeni a találkozó talán legnagyobb benzintemetőjét, egy 6600 cm3 lökettérfogatú 1972-es Chevrolet Caprice-t.

Természetesen az esemény kétkerekű résztvevői és gazdáik sem maradhatnak ki a felsorolásból, akik a rossz időjárási körülmények ellenére is nekivágtak az itineres tájékozódási versenynek. A magyar motorgyártás remekei közül megjelent több Pannónia, melyek kiváló esztétikai és motorikus állapotnak örvendtek. A hazai gépek közül egy fekete, 250 köbcentis Csepelt kell kiemelni; az 1952-es gyártású motorkerékpár tökéletes állapotban pompázott. A keletnémetek közül egy tűzpiros, oldalkocsis, 1972-es MZ 250-es érdemel említést, az orosz, vagyis szovjet ipar gyártmányai közül a tulajdonosa szerint szinte elpusztíthatatlan 1969-es Dnyepr K750-esről kell szólni, amely gazdáját győzelemre segítette a nap megpróbáltatásai során. A megpróbáltatás a több mint harminc kilométeres itineres túraversenyt jelenti. Ennek során tájékozódási és ügyességi feladatokban mérhették össze tudásukat a résztvevők.

Fotó: Tankó József

Hivatalosan a 107-es kódot viseli ez a Mercedes modell, ám a köznyelvben csak Ewing-Merciként él
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az esemény remek alkalmat kínált, hogy a látogatókkal megszerettesse a régi autókat-motorokat, vagy épp elmélyítse a veteránozás szeretetét. A járműtulajdonosok beszélgetéséből az is kiderült, hogy az 1970-es években még Jim Redman, a hatszoros világbajnok motoros is tiszteletét tette az esztergomi találkozón.