Királyi szuszogás - Daimler 38 HP

Vlagyimir nagyherceg, a kapthalai maharadzsa, Afganisztán emírje, a svéd királyi herceg, Metternich gróf - csak néhány név a Daimler-vásárlók közül, akiknek sorát a múlt század elején az angol királynő, az orosz cár és a spanyol király nyitotta. Bemutatunk egy magyar földre jutott példányt.

Csak a Loschan-gyűjtemény "istállómestere", Vogel György vezetheti a Daimlert. Az utazósebesség akár 70 km/óra is lehet
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Olyan, akár egy gőzgép. Szuszog, fújtat, liheg, és amíg helyben áll, nincs sok köze a többi benzinmotoros autóhoz. Csúszószelepes motorról van szó, a legfontosabb élmény tehát csakis a hang lehet. A megszokott, kifordított esernyőhöz hasonló formájú szelepek és az őket mozgató lökőrúdrendszer hiánya okozza a csöndet, ami persze semmivé válik, ha első fokozatot kapcsolunk és az autó elindul. A kipufogóhang nem különbözik, az erőátvitel sírásai, kerregései ugyanolyanok.

Magyarországon ez az egyetlen működő Knight-motor, hasonló Daimler sincs ugyanakkor. Mai tulajdonosa Loschan Ferenc, az ismert olaszi oldtimer-gyűjtő, aki jó évtizede vette Belgiumban. Korábban, 1960 óta egy hollandiai múzeumban pihent, annak felszámolása után jutott eladósorba.

Jellegzetes, függőleges hornyokkal ellátott hűtő, amely valamennyi Daimler jellegzetessége maradt mindvégig

A kocsi története 1912-ben kezdődött, akkor vásárolta meg az aktuális Duchess of Bedford (Bedford hercegnője), aki Mary Russel volt, lord Herbrand Arthur Russel felesége. A lord sorrendben 11. hercege lett Bedfordnak, felesége (született Mary du Caurroy), Lahore anglikán főesperesének lánya, a madaraknak szentelte életét. Egy ideig ornitológiával foglalkozott, majd új kedvtelésre talált, s szenvedélyes repülővé lett, megirigyelve kedvenc állatai szabadságát. Hobbijával kivívta magának a Repülő Hercegnő nevet (Flying Duchess). 1929-ben rekordot állított fel Anglia és India között, számos repülőversenyt nyert. Legjelentősebb sikerét 1930-ban érte el, amikor a Kings Cup repülőversenyen győzedelmeskedett férfiak előtt. Színes életéről készült egy könyv, de már jó ideje nem kapható; annak szerzője is csak találgatni tudta, miért történt a baleset 1937-ben, amikor 71 évesen odaveszett az Északi-tengeren De Havilland Gipsy Moth gépével.

A csúszószelepes motort Charles Yale Knightnak köszönhetjük, aki 1868-ban született az USA Indiana államában lévő Salemben. Nyomdászként és újságíróként dolgozott, majd 1894-ben Chicagóba költözött, és a Dairy Product nevű tejipari lapot szerkesztette. 1901-ben vett egy léghűtéses, Knox-motoros kisautót. Úgy találta, hogy a zörgő-csattogó szerkezet elcsöndesítéséhez a szelepek működésén kellene javítani. Hamarosan megismerkedett egy Lyman Bernard Kilbourne nevű üzletemberrel, aki pénzügyi hátteret biztosított a munkálatokhoz. Először a hengerfejre erősített dugattyús szerkezettel próbálkozott, amely a megfelelő időben nyitotta a szívócsatornát, illetve a kipufogócsőhöz vezető nyílást. Ezzel a berendezéssel még zajosabb lett a motor, mint a szokványos szelepekkel, de a következő megoldás már jobb volt, Knight csúszóhüvelyeket készített, a szíváshoz és a kipufogáshoz szükséges nyílásokkal. A csúszóhüvelyek rései pótolták a szelepeket, a hüvelyek mozgását a motor szabályozta megfelelő vezérléssel. 1903-ban készült az első működő modell, s a következő évben egy négyhengeres motort autóba szerelve próbáltak ki.

Az első motorokat az amerikai Garford cég szerelte autóiba, ám a Knight-motorok nem keltettek különösebb feltűnést. Azokban az években az amerikai autóipar annyi kocsit adott el, amennyit csak termelni tudott, a gyárak tehát nem törték magukat a szokatlan, kockázatos megoldásokért. Egy újságcikk azonban sorsfordítónak bizonyult. Azt írták a Knight-motoros autóról, hogy oly csöndben gurul az úton, mint egy gumilabda, és ez felkeltette a brit Daimler autógyár elnökének érdeklődését.

Meglehetősen szélső helyzetben van a kis átmérőjű, de vastag kormány

A Daimler közreműködött a konstrukció tökéletesítésében, és a "Csöndes Knight-motor" (Silent Knight) két példányát 1909-ben vizsgálat alá vonta a brit automobil klub, az RAC. A próba első szakaszában 132 órán keresztül járattak egy-egy 38HP és 22HP típust a Daimler-gyárban. Az ellenőrök éjjel-nappal figyelték a próbapadokon susogó motorokat, és nemcsak a működést, hanem a teljesítményleadást is. A teszt március 22-én, hétfőn reggel 6-kor kezdődött és szombaton este ért véget. A 38 HP motor 1200/min fordulaton dolgozott, az átlagos teljesítmény 43,5 lóerő volt (az előírások szerint a teljesítménye nem csökkenhetett 40 lóerő alá). Ezután a nagyobb motort egy négyüléses alvázba szerelték, s elmentek vele előbb Weybridge-be, majd a brooklandsi versenypályára. Utóbbi helyen közel háromezer kilométert köröztek vele - a hivatalos mérések szerint az átlagsebesség 68,2 km/óra volt -, majd visszaautóztak Coventrybe.

A motort ezután visszaszerelték a tesztpadra, és újra járatni kezdték. Öt órán keresztül mérték a teljesítményt, amely átlagosan 57,25 LE volt. Ezután a bírák jelenlétében szétszedték a motort, és alkatrészeit alaposan átvizsgálták. A dugattyúkat és a hengereket tisztának, sérülés- és kopásmentesnek találták. A szelepeken nem mutatkozott beégésnek vagy kopásnak nyoma. Hasonló eljárást követtek a kisebb motor esetében, és az eredmény azonos volt. Mindez meggyőzte a Daimler céget a Knight-motor életképességéről, és megvásárolták a gyártási jogot.