Szebb is, jobb is - Wartburg 312

Németországban vett magyar Wartburg, de akad itt más érdekesség is, például most találkozunk először olyan autóval, amelynél a gyári szagot is restaurálták. Körülszimatoltunk a nagykerekű ezres utasterében.

Sokak szerint az egyik legszebb szocialista autó. Jóval több karosszériaváltozatban létezett, mint utódja, a 353-as kocka-Wartburg
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Nincs jobb autó a Trabantnál, legfeljebb szebb - ez volt hosszú ideig a kedvenc mondása Breznay Bélának, és ezek után természetes, hogy egy duroplaszt karosszériás kocsival járt. Ő vitte haza a csepeli Merkur-telepről, és aztán húsz évig használta teljes elégedettséggel. Az álláspontot hamar megjegyezte az ifjabb Béla, aki rövidesen belátta, édesapjának igaza van, akadnak a Trabantnál szebb autók. Legfőként egy gömbölyű formájú Wartburg tetszett meg neki, amely mellett gyakran elmentek, ha édesapjával a családi hobbikertbe kerekeztek. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy amint felnőtt és lehetősége nyílott rá - másfél évtized eltelte kellett ehhez -, beszerezzen egyet magának. 2001-ben vásárolta Takács Dénestől, a Wartburg-klub egyik oszlopos tagjától, Pék Tamás Wartburg-szakértő tanácsát követve. Mivel akkoriban éppen Németországban dolgozott, az aktuális éves dornburgi márkatalálkozón megkereste a tulajdonost, és ott került sor az adásvételre.

"Megszerettem a keletnémet dolgokat, a minőségük kiemelkedik a kelet-európai termékek közül. Logikusan vannak összeépítve az elemek, a szerelhetőség szempontjából is a legjobbak" - hallhattuk a beszerzés indokát.

A könnyebb beszállás érdekében kisebb a kormány átmérője a küllők alatt

A meglehetősen rossz állapotú 312-es akkor már hosszú évek óta hányódott különböző gyűjtőknél, akik szerencsére csak tervezték a felújítást, nem kezdtek hozzá. Mivel a bal eleje törött volt, nem lehetett használni, ez is segítette a túlélését. Megmaradt a gyári fényezés, és noha pár apróság hiányzott, eredeti volt a motortól a kárpitig minden, a váltótól eltekintve, amelyet még az első tulajdonos cserélt 1973-ban újabbra (9270 forintért - megvan a számla), de sikerült pótolni. Ritka eset, nem hiányzott a korabeli hátsó lámpa, amely alul-felül sárga színű műanyag. A helyzetjelző szofita izzós, egy piros csőbe van behúzva a kis égő.

Három évig tartott a felújítás, amely az utolsó csavarig minden alkatrészre kiterjedt.- A karosszériajavítás során védőgázzal hegesztettem. Lánggal is dolgoztam helyenként, ha horpadást kellett eltüntetni, de nem hegesztettem vele, nehogy rozsdásodjon. Néhány leszerelt elemet homokfúvással tisztítottam. Nincs olyan hely, amelyről megmondaná bárki, hogy hegesztve volt, minden varratot elcsiszoltam, eldolgoztam. A négy ajtó alját javítani kellett, a hátsó ajtó kakasszárnyra hasonlító betétjén ugyancsak ki kellett cserélni az alsó két araszt. A jobb oldali ajtók voltak jobban elrozsdásodva. Ha egy Wartburg-ajtóban eldugul a vízleeresztő furat, összegyűlik a víz. Volt egy másik ilyen kocsim, annak az egyik ajtajában egyszer vagy 5 liter összegyűlt - sorolta Breznay Béla a lemezmunkákkal kapcsolatos kalandokat.

Könnyen kopnak a kapcsolók feletti piktogramok

A hajtómű felújítása rutinfeladatnak nevezhető, kivéve a szabadonfutót, amely nehezen javítható és még nehezebben szerelhető. A 312-esnél az utastérből lehet legjobban hozzáférni: a pedáloknál ki lehet bontani a burkolatot, és pont a szabadonfutót látjuk. Nehéz jót találni, a javítás egyetlen módja, ha a sokszöget köszörülik és nagyobb görgőket tesznek be. Igazi türelemjáték a nyelestengely visszaszerelése: "Sorba raktam a tűgörgőket, cérnával összekötöttem őket, és így ügyeskedtem be a szűk helyre. Amikor elindult a kocsi, a cérna szétrágódott, és néhány kilométer után olajat cserélve eltüntettem a cérnamaradványokat" - tudtuk meg a szabadonfutó-szerelés egyik mesterfogását.

Érdekes részlete volt a felújításnak a "szagrestaurálás" is. Breznay Béla rájött, hogy a Wartburg-utasterek jellegzetes szagát a padlólemezre és a tűzfalra kent kátrányos anyag adja. A karosszériajavítás előtt ezt a bevonatot gondosan lekaparta, majd oldószerrel ismét kenhetővé tette, és a hegesztés után újra felvitte az anyagot a lemezekre, így ma is tökéletes a Wartburg-szag. Kevésbé örömteli, hogy az eredetihez megszólalásig hasonló tetőkárpiton (milyen szép képzavar, képzeljük csak el, amint megszólal a tetőkárpit) az eredetihez hasonló foltok vannak. Ennek oka, hogy a tetőlemezen lecsapódó pára lefolyik és foltossá teszi az anyagot. Ezt a hibát a gyárban nem fedezték fel, de a restaurálás során orvosolni lehetett volna egy a nedvességet taszító szigetelőlemez felhelyezésével.

Exportlista, 1957-1964

Szinte valamennyi európai szocialista ország vásárolt Wartburgot. Azért szinte, mert a Szovjetunió például nem tartott rá igényt, és a románok is meglehetősen visszafogottak voltak. 1957 és 1964 között a csehszlovákok évi 3000-4000 darabot vettek, mögöttük a lengyelek és mi magyarok következtünk a vevői toplistán.

Ki hinné, hogy az NSZK-ban több mint háromezer 311-es és 312-es kelt el, sok Wartburgot vettek a finnek, a belgák, a norvégok és a svédek is. 1958-ban Egyiptomba 451 darab 311-est adtak el, Kolumbia az évek során ezret vett, és az USA sem maradt Wartburg-mentes, 1958-ban 731, 1959-ben pedig 483 érkezett az Újvilágba. Lehet erőltetettnek nevezni a következtetést, de attól még igaz: New Yorkban nagyobb eséllyel lelünk Wartburgot, mint Moszkvában.

(Forrás: Michael Stück: Wartburg 311)