Patyomkin-páncélos - GAZ-13 Csajka

A GAZ 13-as pompás küllemének nemcsak a főelvtársak rangját, hanem az orosz autóipar nem létező fejlettségét is demonstrálnia kellett. Íme egy utolsó csavarig felújított, igen korai példány.

Több mint két tonnát nyom a karosszéria - ennek közel tíz százalékát teszi ki a cin
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Kézenfekvő volna a Csajkát a keleti blokk Rolls-Royce-ának nevezni, de amellett, hogy közhelyes a hasonlat, nem is igaz, hiszen volt nála nagyobb szovjet limuzin. Persze ZIL-ekkel nemigen találkozhatott az ember - a 111-es sorozatból összesen száztizenkét darab készült -, és ha rápillantunk erre a GAZ-ra, nehéz elhinni, hogy létezett nála nagyobb, fényűzőbb modell.

Sokszor volt alkalmam testközelből látni négykerekű sirályt, de mindig meglepődöm a méretein. Az ember keresztbe tudna feküdni az elején úgy, hogy egyik oldalon sem lóg le. Két méter a szélesség, majd féllel több, mint a Moszkvicsé. Hogy ez nem is tűnik fel annyira, annak kézenfekvő oka van: a még látványosabb hosszúság. Az útból több mint öt és fél méteres szakaszt foglal el a V8-as limuzin, két tengelye között kis híján elférne egy Trabant. A Csajka egyik legfontosabb stílusjegye is a hosszában rejlik - a szovjet mérnökök a Packard másolásakor megtoldották az utasteret, ezáltal a forma elvesztette arányait. Ettől lett olyan oroszos a jármű. Hiába idézik a Packardot a csuklyás fényszórók, az elöl kidomborodó, megtört vonalú motorháztető és a lökhárítón kivezetett kipufogók, teljesen más az autó karaktere, mint a példa-gépé.

A Packardhoz képest beletoldottak a kocsiba, ezért az aránytalanság

A frontrész dísze is amerikai hatást mutat, de itt sem egyszerűen a hengerek elrendezésére utaló V betűt látunk, hanem stilizált sirályt, és ugyanez a motívum visszaköszön a hűtőrács mintázatában és a csomagtér dekorációjában is. Mivel az ötvenes években járunk, a repülés világát - mint kötelező dizájnelemet - nem lehetett letudni egyszerű madárral, a GAZ 13-asra sugárhajtóművet idéző lökhárítódíszek és hátsó burák is kellettek.

Az orosz gépkocsigyártás 1958-ban szerezte legnagyobb elismerését, amikor a Csajkával, a hozzá hasonló 111-es ZIL-lel, a 407-es Moszkviccsal és a cáparácsos M21-es Volgával felálló szovjet stand elnyerte a brüsszeli világkiállítás nagydíját. De ne felejtsük el, hogy nemzetközi összehasonlításban azért bőven volt hová fejlődnie a Szovjetunió járműiparának, hisz a típusok nagyobbik részét nem saját kútfőből tervezték, és ami még fontosabb, a darabszám és a választék messze elmaradt az igényektől. 1958-ban öt polgári célú gyártmánya volt a kétszázmilliós országnak: a Moszkvics, a ZISZ, a Volga, a ZIM és a Pobjeda. Utóbbi nyugdíjazás előtt állt, a Sztálinról elnevezett csúcslimuzint magánszemélyek nem vásárolhatták, és a ZIM is csak nagyon kevesek számára volt elérhető.

A műszerfalon is megtalálható a szarvas és a krómsirály. A rács mögötti betétet nem sikerült pótolni

A Csajka pompájának nemcsak a szegényes kínálatról kellett elterelnie a figyelmet, hanem a lemezek mögötti hibákról is. Ez persze akkoriban nem jelentett nagy gondot - a restaurátorok viszont valószínűleg válogatott szitkokat szórnak Nyizsnyij Novgorod felé.

Apák és fiúk

Nincs olyan autó, amelynek teljes felújítása gyerekjáték lenne, de romos Csajkával kezdeni a gyűjtést mégiscsak vakmerő vállalkozás. Igaz, nem a tulajdonos találta meg az autót, hanem fordítva. Dr. Tóta Áron szolnoki önkormányzati képviselőként és ügyvédként dolgozik, utóbbi minőségében utazott Szegedre, közreműködni egy ház eladásában. A helyszínen kiderült, hogy a birtokhoz tartozik egy DKW F12-es is, melyről az eladó nem is tudott. Mivel a jármű romos volt, gazdája könnyű szívvel megvált tőle, és ingyen odaadta az ügyvédnek. Kivágták az akácfa szorításából, elszállították, és az új tulajdonos elhatározta, felújítja. Egy orosházi restaurátor, Benkő Ervin szakvéleménye azonban elkedvetlenítette Tóta Áront: a kétütemű kocsi rendbehozatala nagyjából annyiba kerül, mint egy drága típusé, viszont annak töredékét éri, ha elkészül.

Korra jellemző megoldás a rendszám mögé bújtatott tanksapka

A jól ismert probléma, melyet Csikós kolléga már megírt a Veterán 2008. júliusi számában. A DKW így eladósorba került, később további autók jöttek-mentek, aztán néhány évvel ezelőtt szinte megismétlődött a szegedi eset azzal a különbséggel, hogy a helyszín a Dunántúl, a talált kocsi pedig az itt látható Csajka volt. Az örökösöknek nem kellett a fészerben álló limuzin, az ügyvéd pedig megvette fiának, ifj. dr. Tóta Áronnak. Kivételes autó, szép autó, és restaurált állapotában ára is van - ha esetleg valamikor el kellene adni.

Sirálycsalád

Az utód: GAZ-14 Csajka

A hathengeres ZIM-ből 1950-59 között több mint húszezer példányt gyártottak, a 12-es GAZ tehát tömegmodellnek számít utódjához képest, amely már nem is került kereskedelmi forgalomba. A Csajka külsejét a Packard Patrician ihlette, de a hosszabb karosszériát a Cadillactől ellesett X alakú alvázra építették. A típuson jóformán semmit nem változtattak huszonkét éves karrierje alatt. Az erősebb motorral szerelt, nagyobb méretű, de dísztelenebb GAZ 14-es 1977-ben mutatkozott be, és 1981-ig párhuzamosan készült a klasszikus Csajkával.

A GAZ-14-esről szóló cikkünket itt olvashatja.