Több mint félszáz kedves régi tárgy keres új gazdát vasárnap a Hungexpón. A XI. Oldtimer Aukció listájára a ritka folyóiratok és a dísztárgynak is kiváló autó- és motoralkatrészek mellett egy nyolcvankilenc éves Ford T-modell és egy hetvenezer kilométert futott, újszerű Trabant 601 is felkerült. Az árverés mellett veteránbörzét is rendeznek ugyanott.

"Skoda Rapid 136G Convertible. 1989. 05. Jobbkormányos kivitel, nyitható tető, holland papírokkal."
Kikiáltási ár: 690 ezer forint
A vasárnapi rendezvény igazi csemege a klasszikus járművek rajongói számára, hiszen az aukcióra felvett tárgyak között mindenki megtalálhatja a számára legtöbb emléket felidéző különlegességet. Számtalan eredeti prospektus, folyóirat, nehezen beszerezhető könyv található a listán. A harmincas és a negyvenes évek antik kiadványai mellett az elmúlt ötven év nyugati és keleti típusainak kezelési útmutatói, prospektusai és sajtófotói is feltűnnek.

"Wanderer prospektus W45, W23, W52, W26, belül Hess Ervin pecsétje, 1930-as évek."
Kikiáltási ár: 25 ezer forint
Klasszikus emléktárgyak sem hiányozhatnak, rábukkanhatunk korabeli vezetői engedélyekre, bélyegekre, matricákra, plakátokra és albumokra is. Egykori használati tárgyból nosztalgikus emléktárggyá vált kitűzők, címkék, plakettek, jelvények és emblémák mellett kisebb-nagyobb kiegészítőkre, csapágyfedélre, karbidlámpára, motoros táskára vagy éppen egy taxiórára is licitálhatunk.

"Ikarus autóbusz asztali dísz, alumíniumöntvény 210 mm hosszú műanyag lapon."
Kikiáltási ár: 12 500 forint
A www.veteran.hu oldalon megtekinthető, száz és félmillió forint közötti kikiáltási áron kínált kisebb-nagyobb holmik mellett valódi autókért és motorokért is lehet versengeni. Százezer forintról indul a licit egy 1976-os évjáratú Daciáért, aki azonban inkább egy közel gyári állapotú Trabantra vágyik, legalább hatszázezer forinttal készüljön.

"Trabant 601 Limousine, 1979-es, 70 ezer km. Minden gyári, rozsdamentes, vizsgával, tulajdonosától."
Kikiáltási ár: 600 ezer forint
Nyugatról kerül vissza a volt keleti blokkba egy angol piacra gyártott, holland papírokkal rendelkező, jobbkormányos, nyitott tetejű 1989-es Skoda Rapid 136G Convertible. Az aukció legértékesebb tárgya egy igazi autós ikon lesz: az eredeti állapotú, működőképes Ford T-modell kabrió kikiáltási ára piaci értéke alól, 3,5 millió forintról indul, a végösszeg felét jótékony célra szánja tulajdonosa.

"Csepel 125/49. Üzemképesen, igényesen restaurált állapotban." Kikiáltási ár: 600 ezer forint
A kétkerekűek szerelmeseinek is érdemes kilátogatni, hiszen akár egy 1964-es Junak 350-eshez, egy Jawa 559-eshez, egy Csepel 125-öshöz, vagy egy T5-ös Pannóniához is hozzájuthatnak.
|
XI. Oldtimer Aukció |
Aki szívesebben vásárol közvetlenül az eladótól, érdemes körülnéznie az árveréssel egy napon és helyen, az ismert motorkerékpár-restaurátor cég, az Old Motors szervezésében megrendezett veteránvásáron is. A reggel öt órakor nyitó börzén régi járművek, hozzájuk való alkatrészek, military-felszerelések valamint egyéb régiségek cserélnek gazdát, a parkolóban pedig a Magyar Veterán Opel Klub állítja ki autóit.
|
Budapesti Veterán Vásár |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Önnek is kötelező!
Gépjármű típusa:
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?