Ötven százalék esélye van, hogy Gagarin is ült abban a nyitott ZISZ-ben, amely az idei Oldtimer Show egyik különlegessége. Ezen kívül további majdnem 300 veterán járművet állítottak ki.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static3.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers18.jpg)
Távolságibusz-belső: az Ikarus 55-ösre fel is lehet szállni
A koncepció nem változott a korábbi évekhez képest: az autókat többnyire márka vagy gyártó ország szerint csoportosították, de idén is van néhány tematikus "sziget", mint a vasfüggönyön inneni gyártmányoké, a katonai gépeké, a tűzoltójárműveké vagy a hintóké. Ezek közül több ismerős lehet azoknak, akik már jártak az Oldtimer Show-n, de a kínálat nagy része korábban nem látott járművekből áll.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static5.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers9.jpg)
Óriási ritkaság a nyitott ZISZ. Ez a két magyarországi példány egyike, a másik roncs
A parkoló felől közelítő vendégek mindjárt hatalmas dózist kapnak ritkaságokból: háború előtti Mercedes-Benzek, köztük egy 320 Cabriolet B 1938-ból és egy kizárólag rendelésre gyártott 500-as túraautó négy évvel korábbról. Mellettük egy hasonló kaliberű szovjet jármű, amely a ZISZ 110B nevet viseli. A Sztálinról elnevezett moszkvai autógyár 1945 és 1959 között alig kétezer luxuskocsit készített, és e mennyiségnek csupán töredékét nyitható tetővel. Hazánkba 1950-ben két 110B-t hoztak, melyek magas rangú vendégek szállítására szolgáltak, illetve díszszemléken integetőautóként használták őket. E két magyarországi példány egyike a kiállított darab, amely nemrég még reménytelen állapotú rom volt.
Helyszíni videónk igazi különlegességekkel
Kissé távolabb, a KGST-autók között állt még két szovjet nagyvas: a szintén packardos stílusú 13-as és a korábban általunk is bemutatott, modernebb 14-es Csajka egy-egy példánya. Fészerben talált, húszezer kilométert futott Dacia, M21-es Volga, korai ezerkettes Zsiguli, Trabant P50/2, régi Skodák tették változatossá a standot, és külön érdemes szólni egy újabb gyártású, 1983-as cseh farmotorosról: a Skoda Rapidból több más céghez hasonlóan a német Lorenz & Rankl is készített kabriót, öt darabot, melyek közül az egyetlen túlélő a bemutatott példány.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static5.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers6.jpg)
Militari-sarok, háttérben 131-es ZIL-lel
Ferrari 330 GT 2+2 - a többség nemigen tudja hová tenni a típust, a 330-as sorozatnál elődje és utódja, a 250-es és a 365-ös egyaránt ismertebb. A 300 lóerős V12-essel felvértezett széria legmarkánsabb kivitele volt az egyedi, ikerlámpás külsejű GT 2+2, amelyből összesen 1088 darabot készítettek. Még két olasz sportkocsiról, röviden: Lancia Flavia Coupe 1962-ből, elöl-hátul tárcsafékkel, első kerekeket hajtó 1800-as bokszermotorral - Magyarországon állítólag az egyetlen működőképes darab.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static2.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers8.jpg)
Tatra 87 1950-ből, fellelési állapotban
Az Alfa Romeo Montrealból kevesebb mint 4000 darab készült, és megnyerő külseje ellenére nem lett üzleti siker. Sportos hangulatot áraszt a 200 lóerőre képes, 2,6 literes, derékszögű V8-ast rejtő géptetőn lévő vak kivágás, ennél is érdekesebbek az autó rácsos szemöldökei, amelyek lenyílnak a fényszórók bekapcsolásakor.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static9.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers17.jpg)
Egyetlen darab van itthon a Kreidler RS50-es versenymotorból
Népszerűségben vetekszik az olasz sportkocsikkal az 1960-as Messerschmitt KR200. A típusjelzés az egyhengeres, kétütemű motor lökettérfogatára és a Kabinroller szóra utal. A Messerschmittben a két utas egymás mögött foglal helyet, és a különleges autózás élményét csak fokozza az üvegtető. A járművet két éve egy piliscsabai padláson találták, valószínűleg a Magyarországon próbaképpen forgalomba helyezett négy Kabinroller egyike. A Messerschmitt mellett a Minik legalább három számmal nagyobbnak tűnnek - a kultikus kisautóból igen gazdag a kínálat, még furgont és platóst is lehet látni.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static7.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers15.jpg)
Skoda Rapid kabrió, az ötdarabos széria egyik példánya
Ami Nagy-Britanniának a Mini, az Magyarországnak a Pannónia és a Danuvia motorkerékpár volt. Természetesen az idei kiállításról sem hiányozhatnak a magyar kétkerekűek, rajtuk kívül közszolgáltató járművek emlékeztetnek gépiparunk szép múltjára: Csonka postaautó 1907-ből, "faros" Ikarus 55-ös, a Tűzoltómúzeum jóvoltából Csepel 420-as, MÁVAG 1000-es és egy Rába - utóbbi kettő még jobb oldalon elhelyezett volánnal.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static6.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers21.jpg)
A Panhard-Levassor 110 évesen részt vett az antik autók leghíresebb versenyén
Az előbb említett magyar motorkerékpárok mellett kiállítottak néhány cseh és angol gyártmányt, de a legtöbb vasparipa német nyelvterületen készült: NSU, Victoria, Wanderer - hogy csak a legtipikusabbakat említsem. Többségük a húszas-harmincas évekből való, de akad néhány egészen korai darab is, mint az 1903-as Puch Typ B. Meg kell említeni az itthon nemigen ismert Kreidler márka RS50-es versenymotorját, amely az egyetlen darab hazánkban.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static1.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers16.jpg)
Magyar tűzoltójárművek: egy Csepel D420 és egy MÁVAG
Szintén a sport világát idézi a Mercedes-Benz 190SLR, amelyet a Magyar Veterán Autós és Motoros Szövetség (Mavamsz) standján állítottak ki. A típusból eredetileg 17 darab készült, ezt a példányt utcai SL-ből építették. Néhány házzal odébb egy jóval kisebb versenygép, a BMW 700 kupé található. Szériakivitelű, mégis része az autósport-történelemnek: Czira János ezzel nyerte az első Mecsek Ralit. A bajor márkából igen nagy és színvonalas kollekciót sikerült összeállítani, a Jaguarnál és a BMW-nél ez már megszokottnak mondható.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static6.origos.hu/i/1010/20101023oldtimers5.jpg)
Szerencsére idén sem zsúfolták össze a járműveket, elölről és hátulról is látni lehet őket
Feltétlenül említést érdemel még ifj. Horthy Miklós Wanderer kabriója (korábban is volt a kiállításon Horthy-autó, a kormányzó Maybachja), valamint Közép-Európa járműiparának egyik legszebb alkotása, az 1936 és 1950 között gyártott Tatra 87-es. A hihetetlen formájú csehszlovák farmotorost fellelési állapotában hozták el, és így is a Show egyik legnagyobb attrakciója.
|
Cikkajánló |
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Önnek is kötelező!
Gépjármű típusa:
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?