Megtörtént az, ami idén még nem: Sebastian Loeb kikapott. Bár könnyen győzhetett volna, végül Hirvonen és Latvala is előtte végzett a szoros befutót hozó Török Ralin.

A Ford a kettős győzelemmel mindkét bajnokságban vezet a nyári szünet előtt
Két nap után bő fél perc volt a világbajnok hátránya Hirvonennel szemben, viszont a vasárnapi körülmények mellette szóltak: a finnek kellett a porban mennie, és két, több mint 30 kilométeres gyorsasági várt a mezőnyre. Latvala tovább bonyolította a helyzetet, mivel épp kettejük közt áll a versenyben, és a rajtsorrendben is, így a finálé abszolút háromesélyes volt.
Galli egészségügyi problémái miatt (szombaton teljesen kimerült és kiszáradt a pilóta), a Suzukik pedig műszaki okokból nem indultak a záró napon. Hirvonen a lehető legrosszabbul indított reggel, az első gyorsasági rajtjánál lefullasztotta a Focus WRC-t, mintegy 10 másodpercet vesztegetett el előnyéből. A vezető trióból Latvala volt a leggyorsabb, Loeb minden igyekezete ellenére csak Hirvonennel szemben tudta csökkenteni hátrányát. A szakaszt egybéként Aava nyerte (nem először teszi ezt az észt), Mikkelsen előtt - ők már viszonylag tiszta pályán autózhattak. Sordo fellépett a negyedik helyre, Henning Solberget utasította maga mögé.

Loeb mindent megpróbált, de ezúttal csak a harmadik hely jutott neki
A két hosszú gyorsasági közé beiktatott rövid, megegyezett a csütörtöki teszten használt útszakasszal, így ismerős volt a pilóták számára. Nagy különbségek nem is alakultak ki, a záró szakasz előtt Hirvonen előnye 12 másodperc volt Latvala, és 24 Loeb előtt.
A drámai fináléban mindhármuk mindent kiadott magából, és ezt mindhármuk gumijai igencsak megsínylették. Végül Loeb engedett, inkább a biztos harmadik helyet választotta, mint egy esetleges defektet és a kiesést, így Hirvonen győzött. Csapatfőnöke szerint a fiatal finn élete legjobb autózását mutatta be vasárnap, de Latvalára is büszke lehet Malcolm Wilson, hiszen ő is legyőzte a világbajnokot.

Petter Solberg megbízható autózással hozta be az Imprezát a hatodik helyre
Összetettben így újra Hirvonen áll az élen, előnye három pont. Latvala feljött a harmadik helyre, melyet a betliző Atkinsontól vett át. A gyártóknál a Ford a kettős győzelemmel elhúzott a Citroëntől, a Subaru a harmadik, de nem túl meggyőző az előnye a Stobarttal szemben.
A PWRC-s mezőny ismét eléggé megfogyatkozott a verseny végére, de maradt a szombati állás az élen: Aigner győzött, és toronymagasan vezeti a tabellát, Sandell jött be másodiknak, az olasz Baldacci a harmadik.
Folytatás másfél hónap múlva, Finnországban, ahol szintén a Fordok az esélyesek. Utána viszont az aszfaltos versenyek következnek (az első Németországban), ahol Loeb a favorit, így egyelőre megjósolhatatlan a világbajnoki cím sorsa.

Aki pályát takarítva elöl ment, mindig lassabb volt a többieknél
A verseny végeredménye:
| 1. | Hirvonen/Lehtinen | Ford |
4:42:07,1 |
| 2. | Latvala/Anttila | Ford |
+0:07,9 |
| 3. | Loeb/Elena | Citroën |
+0:25,7 |
| 4. | Sordo/Marti | Citroën |
+2:25,6 |
| 5. |
H. Solberg/Menkerud |
Ford |
+2:33,7 |
| 6. | P. Solberg/Mills | Subaru |
+2:48,2 |
| 7. | Wilson/Martin | Ford |
+4:24,2 |
| 8. |
Rautenbach/Senior |
Ford |
+7:46,7 |
PWRC:
| 1. | Aigner/Wicha | Mitsubishi |
5:02:21,6 |
| 2. | Sandell/Axelsson | Peugeot |
+0:48,7 |
| 3. | Baldacci/Agnese | Mitsubishi |
+3:01,0 |
A világbajnokság állása egyéniben:
| 1. | Hirvonen/Lehtinen | Ford |
59 |
| 2. |
Loeb/Elena |
Citroën |
56 |
| 3. |
Latvala/Antilla |
Ford |
34 |
| 4. |
Atkinson/Prevot |
Subaru |
31 |
| 5. |
Sordo/Marti |
Citroën |
30 |
| 6. | P. Solberg/Mills | Subaru |
20 |
| 7. |
Galli/Bernacchini |
Ford |
17 |
| 8. |
Rautenbach/Senior |
Ford |
16 |
A világbajnokság állása a gyártók közt:
| 1. |
BP Ford Abu Dhabi WRT |
99 |
|
| 2. |
Citroën Total WRT |
90 |
|
| 3. |
Subaru WRT |
53 |
|
| 4. |
Stobart VK M-Sport Ford |
41 |
|
| 5. |
Munchi's Ford WRT |
30 |
|
| 6. |
Suzuki WRT |
10 |
PWRC:
| 1. | Aigner/Wicha | Mitsubishi |
30 |
| 2. |
Ketomaa/Teiskonen |
Subaru |
14 |
| 3. |
Sandell/Axelsson |
Peugeot |
14 |
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.