WRC: Ford kettős győzelem, Loeb büntetést kapott

Vágólapra másolva!
A Ford csapat teljes sikerével zárul a Szardínián rendezett világbajnoki futam. Nem volt csapatutasítás, így Latvala végzett az első helyen, Hirvonen a második. Loeb büntetése után Petter Solberg fért fel a dobogó alsó fokára.
Vágólapra másolva!



A legjobbkor győzött Latvala. Az egész hétvége során tökéletes versenyzést mutatott be az önbizalmát visszaszerző finn, remek teljesítményéve a csapatot is kimozdította a gödörből


Két nap alatt 9,9 másodpernyi előnyt kovácsolt össze Jari-Matti Latvala csapattársa, Hirvonen előtt. Akár még a negyedik helyen éjszakázó Loeb is veszélyes lehetett volna rá, hiszen öt gyorsasági és 90 versenykilométer állt a francia rendelkezésére, hogy behozza egyperces hátrányát. Ez a terv már az első szakaszon kútba esett, hiszen Latvala nemhogy hátrányt szenvedett volna első rajtpozíciója miatt, hanem egyenesen profitált belőle. Olyan por volt ugyanis, hogy a mögötte jövőknek nem egyszer meg kellett állniuk a pályán, mivel nem láttak semmit. Így történhetett, hogy Latvala 18 másodperccel ért el jobb időt Hirvonennél, és 40-nel Loebnél. Sordo harmadik napja tartó turbóproblémája ismét előjött, a spanyol szívómotoros üzemmódban tudta csak teljesíteni a távot, és a Citroën később sem javult meg.

A Ford csapat már futball-lázban ég

Alig pár nappal a Szardínia-rali után, szerdán rendezik a Bajnokok Ligája döntőt Rómában. Mivel a sorozatot a Ford támogatja, Hirvonen és navigátora Lehtinen, valamint Malcolm Wilson is megtekinti a mérkőzést. Latvalát a futball nem annyira érdekli, ő a hokiért rajong, csapattársai viszont már a döntő lázában égnek. Hirvonen kedvenc gárdája, a Liverpool már kiesett, épp a finálé egyik résztvevője, a Barcelona ejtette ki őket. Malcolm Wilson viszont Manchester United drukker, így angol siker esetén együtt ünnepelhetne szeretett csapatával.



Hirvonen dilemmája, hogy kinek szurkoljon a meccsen? A kedvenceit kiverő Barcelonának, vagy az örök hazai rivális Manchesternek? Akárhogy is lesz, a finnt a Szardínián szerzett nyolc pont mindenképpen boldogsággal tölti el



A második pálya is hasonló volt az elsőhöz, legalábbis a por szempontjából. Latvala így ismételt, némi meglepetésre Östberg érte el a második időt, Hirvonen előtt. Loeböt Henning Solberg és Petter Solberg is megelőzte. A szervizbe Latvala már 32 másodperces előnnyel érkezett, a harmadik helyért folyó Petter Solberg - Sebastien Loeb csatában a norvég állt jobban, két másodperccel. A Ford csapatvezetője minden találgatást megelőzendő kijelentette, hogy nem adott semmiféle utasítást pilótáinak, győzzön a jobb, számára az a fontos, hogy a két Focus WRC az első két helyen végezzen. Loeb viszont büntetés elé nézett, mivel a versenybírók megnézték a szombati kerékcsere körüli belső kamerás felvételt. Ezen tisztán látszik, hogy Elena már akkor kikötötte az övét, amikor a C4 WRC még nem állt meg, és úgy indultak el, hogy még nem voltak bekötve. Ez pedig ellentmond a szabályoknak, döntést későbbre ígértek az ügyben.



Nem Loeb hétvégéje volt a mostani: nem elég hogy defekt és büntetés hátráltatta, a Fordokat ezúttal nem tudta legyőzni. Oda a győzelmi sorozat, és összetettbeli előnye is csökkent


Három szakasz volt még hátra. A továbbra is nagy por miatt a csapatok megkérték a szervezőket, hogy ne kettő, hanem három percenként indítsák el az autókat, ám minden maradt az eredeti felállás szerint. A por szerencsére nem volt már akkora mint reggel, Loeb rögtön magára is talált, de még nála is gyorsabb volt a hetedik helyért harcoló Henning Solberg. A két fordos a harmadik és a negyedik helyen ért be, előnyükből alig vesztettek valamicskét. Az utolsó előtti gyorsaságin még jobban visszavett a vezető duó, ismét Henning Solberg futotta a legjobb időt. A záró szakaszt Loeb nyerte, de ez már nem osztott, nem szorzott.



Hirvonen megint másodikként végzett, de mennyire más így, Latvala mögött az ezüst. Maximálisan egyetértett azzal, hogy nem született csapatdöntés, egy ajándék győzelemnek nem örült volna


Az első helyen Latvala végzett, pályafutása második diadalát szerezve. A legjobbkor sikerült a 10 pontot begyűjtenie, hiszen a szezon eleje borzalmasan sikerült számára, és a csapatra is ráfért a siker. Szardínián megmutatták, hogy Loeb sem verhetetlen. Hirvonen a második helyével visszavette az összetettbeli ezüstös helyet a francia mögött, és hátránya is három ponttal csökkent. Azért nem csak kettővel, mert Loebre kiszabták a kétperces büntetést, aki így helyet cserét Petter Solberggel. 2003 világbajnoka nagyon örült az újabb dobogós helynek, privát indulóként ennél többre nemigen számíthatott. Loeb negyedik helyével megszakadt a nagy győzelmi sorozat, Sordo pedig csak a csapat számára szerzett egy pontocskát. Ötödik lett Novikov, az orosz pilóta okosan osztotta be előnyét a hatodik Wilson előtt. A hetedik helyért egész nap ment az adok-kapok Östberg és Henning Solberg között, végül 0,6 másodperc döntött az előbbi javára.

Összetettben 15 egységre csökkent Loeb előnye Hirvonen előtt, Latvala pedig több ponttal tér haza az olasz szigetről, mint amennyit eddig összesen szerzett 2009-ben. Győzelmével megkezdte a felzárkózást a tabellán is. A gyártók között a Ford alaposan csökkentette hátrányát, halvány reménysugár csillant meg az év végi győzelemre.



Petter Solberg Ciprus után újra a dobogóra állhatott. Teljesítményét mindenki elismeri, gyári ülés viszont egyelőre nem jut neki


A PWRC záró napja óriási izgalmakat hozott. Al-Attiyah és Sandell felváltva vezették a versenyt, végül a Subarut hajtó pilóta örülhetett, 1,5 másodperccel előzte meg az S2000-res Skodát. Harmadikként a Lancer Evoval induló Araujó végzett. A bajnokság állása igen szoros, Al-Attiyah vezet Araujó és Sandell előtt. A Mayer/Tagai páros kitartása ismét pontot ért, az egy egység megszerzéséhez a kategóriagyőztes mögött elég volt 27 perccel is beérni. A JWRC Prokopról szólt vasárnap is, a hétvégén több gonddal is küszködő cseh pilóta megszerezte a győzelmet, lengyel és német riválisa előtt. A bajnokságban az említett két versenyző áll az élen, Kosciuszko, Burkart sorendben, Prokop a harmadik.

A világbajnoki sorozat két hét múlva a hírhedt-híres görög futammal folytatódik, ahol a forróság mellett a durva utakkal is meg kell majd küzdeni.

A verseny végeredménye:

1.

Latvala/Anttila

Ford Focus RS WRC

4:00:55,7

2.

Hirvonen/Lehtinen

Ford Focus RS WRC

+29,4

3.

P. Solberg/Mills

Citroën Xsara WRC

+1:57,6

4.

Loeb/Elena

Citroën C4 WRC

+3:43,7

5.

Novikov/Moscatt

Citroën C4 WRC

+5:11,8

6.

Wilson/Scott

Ford Focus RS WRC

+7:29,3

7.

Östberg/Engan

Subaru Impreza WRC

+13:20,6

8.

H. Solberg/Menkerud

Ford Focus RS WRC

+13:21,2

27.

Mayer/Tagai

Subaru Impreza

+47:15,6




PWRC:

1.

Al-Attiyah/Bernacchini

Subaru Impreza N14

4:20:39,4

2.

Sandell/Axelsson

Skoda Fabia S2000

+1,5

3.

Araujó/Miguel

Mitsubishi Lancer Evo IX

+3:44,1

8.

Mayer/Tagai

Subaru Impreza

+27:31,9




JWRC:

1.

Prokop/Tomanek

Citroën C2 S1600

4:23:40,6

2.

Kosciuszko/Szczepaniak

Suzuki Swift S1600

+13,2

3.

Burkart/Köhlbach

Suzuki Swift S1600

+8:18,4




A világbajnokság állása:

1.

Loeb/Elena

Citroën C4 WRC

55

2.

Hirvonen/Lehtinen

Ford Focus RS WRC

38

3.

Sordo/Marti

Citroën C4 WRC

31

4.

H. Solberg/Menkerud

Ford Focus RS WRC

21

5.

P. Solberg/Mills

Citroën Xsara WRC

20

6.

Latvala/Anttila

Ford Focus RS WRC

19

7.

Wilson/Scott

Ford Focus RS WRC

15

8.

Villagra/Perez Companc

Ford Focus RS WRC

9



A világbajnokság állása, gyártók:

1.

Citroën Total World Rally Team

90

2.

BP Ford Abu Dhabi Rally Team

61

3.

Stobark VK M-Sport World Rally Team

44

4.

Citroën Junior World Rally Team

20

5.

Munchi's Ford World Rally Team

12



A világbajnokság állása, PWRC:

1.

Al-Attiyah/Bernacchini

Subaru Impreza N14

31

2.

Araujo/Miguel

Mitsubishi Lancer Evo IX

29

3.

Sandell/Axelsson

Skoda Fabia S2000

28

13.

Mayer/Tagai

Subaru Impreza

5



A világbajnokság állása, JWRC:

1.

Kosciuszko/Szczepaniak

Suzuki Swift S1600

36

2.

Burkart/Kolbach

Suzuki Swift S1600

30

3.

Prokop/Tomanek

Citroën C2 S1600

28