Immár három esztendeje Loeb nyeri a Katalán-ralit, csapattársa, Sordo előtt. Idén is kettős győzelmre törnek, ám Hirvonen minél többet szeretne megőrizni ötpontos előnyéből a szezonzáróra, ezért a második helyet célozta meg. Van magyar induló is, az Asi/Pikó Zsuzsa páros próbálja meg felvenni a versenyt az N csoport népes mezőnyével.

Ha valahol, Katalóniában igazán Loeb az esélyes. A végső siker azonban már nemcsak saját magán múlik, márkatársai segítségére is szüksége lesz
Immár 45. alkalommal rendezik meg a Katalán-ralit, amely hagyományosan aszfalton, ráadásul igen jó minőségű utakon zajlik. A ciprusi murvagumis kalandtól eltekintve utoljára a szezonnyitón, január végén-február elején volt ilyen borításon rali, de az is egészen más körülmények között: az írországi hűvös, esős időjárás kevéssé hasonlít a mediterrán tengerparton várható kellemes őszi napsütéshez. A korábbiaknál kevesebb lehetőség lesz a kanyarok levágására, több helyre tesznek ki azt ezt megakadályozó gumikat, ezért a futam az eddigieknél is jobban hasonlít majd a pályaversenyzésre. Salou lesz a verseny központja, és az útvonal teljesen megegyezik a tavalyival. Nagy előnyben lesz tehát, aki indult 2008-ban is, nekik csupán módosítani kell az itineren. Mindhárom nap során hat-hat gyorsasági szerepel a programban, délutánonként a délelőtti szakaszokat futják újra a versenyzők.
Sokan, a legutóbbi ausztrál futamhoz képest kétszer annyian neveztek. A gyáriakon és a szokásos privát indulókon kívül WRC-vel áll rajthoz Mikkelsen (C4), Dany Snobeck (Peugeot 307), és Coffey (Subaru Impreza). A JWRC, valamint a Pirelli Star Driver sorozat mezőnyén túl négy tucat helyi, és külföldi egység vág neki a hétvégének, köztük a magyar Asi/Pikó párossal, róluk később.
Egyértelműen a Citroën csapat a verseny esélyese, az utóbbi három esztendőben rendre kettős győzelmet arattak. Loebnek szüksége is van valakire, aki pontot tud rabolni Hirvonentől, hiszen hiába nyerné meg a hátralévő két futamot, ha vetélytársa mindkétszer második, még mindig maradna egy pont közöttük. A világbajnok tíz esztendővel ezelőtt éppen itt debütált a világbajnokságon, egy Saxo Kit-Car volánja mögött. Sordo a hazai futamán mindenképpen szeretne jól szerepelni, a pályákat betéve ismeri, s egy második hellyel nemcsak Loeböt segítené, hanem csapatának is bebiztosítaná a gyártók közti elsőséget. A francia hátvédsora ezzel még nem teljes: a Junior Team három pilótája - Ogier, Rautenbach, és az ezúttal Stephane Prevot navigálása mellett versenyző Novikov -, valamint a szintén C4 WRC-re váltó Petter Solberg támogatására is számíthat. Közülük Ogier és Solberg, akik esélyesek a jó eredmény elérésére. Előbbinek ez lesz a második aszfaltos versenye WRC-vel, murván már nagyon megy neki, ezt Ausztráliában is bizonyította. Petter Solberg pedig az autócseréjéről szóló, szinte az egész szezonon át tartó szappanopera végére tett pontot, amikor a Focus WRC és a C4 WRC közül az utóbbit választotta - döntése előtt alaposan kipróbálta mind a kettőt.

Tanulni sohasem szégyen: Hirvonen túraautósoktól vett órákat, és több mint félezer kilométert tesztelt a verseny előtt Spanyolországban. Nagyon szeretne közvetlenül Loeb mögött végezni
A Ford pilótái murvás pályákon erősek inkább, éppen ezért folyamatosan képzik aszfaltos tudásukat. Hirvonen és Latvala is pályaversenyzőktől igyekeztek elsajátítani az ideális ívek és a minél rövidebb féktávok fortélyait, továbbá kivételesen hosszú teszttel is készültek. Volt olyan nap, amely során a verseny teljes távját is teljesítették a helyszín közelében, és a változékony időjárásnak hála alkalmuk nyílt vizes úton is gyakorolni. A világbajnoki pontversenyt vezető finn 2005-ben Spanyolországban állhatott életében először a dobogóra - idén a második helyet célozta meg, nagy szüksége lenne arra, hogy három pont előnye maradjon Walesre. A harmadik autóval Al Quassimi indul, neki inkább a tapasztalatszerzés a célja. A Stobart gárda két versenyzője, Matthew Wilson és Henning Solberg sem nevezhető aszfaltmenőnek, előbbi Hirvonennel együtt vett leckéket a körpályán, míg utóbbi szeretne bekerülni az első tízbe - ez itt még nem adatott meg neki. Villagra ezúttal nem egyszemélyes csapatként indul, a Munchi's színeiben áll rajthoz a brit Paul Bird is, aki azon túl hogy a hazájában rendezett ralikon jól ment az utóbbi időben, a superbike világbajnokságon szereplő Kawasaki csapatot is vezényli.
A JWRC kategóriában már eldőlt a bajnoki cím sorsa, Martin Prokop az idei győztes. Kilencen neveztek a sorozat résztvevői közül, Burkart egy második hellyel megszerezheti az évvégi ezüstöt, de ha netán kiesik, akkor is harmadik az ezúttal távol maradó lengyel Kosciuszko mögött. Sokan indulnak S1600-os és R3-as autóval, ők minden bizonnyal majd a szintén ilyen gépekkel versenyző JWRC-sekhez hasonlítják magukat, közöttük van sokakkal egyetemben Dani Sola, aki egy Honda Civicet kormányoz majd.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0909/20090930pre003.jpg)
Asi a szokott precizitással és szorgalommal készült a versenyre. Egy jó szerepléssel feledtetni lehetne a felemásra sikerült idei magyar szezont
Annak ellenére, hogy a Katalán-rali nem szerepel a PWRC idei programjában, igen népes az N-es mezőny. A legnagyobb név talán Brynildsen, de az északi pilótákhoz hasonlóan ő is inkább murván és hóban érzi otthon magát. Rengeteg helyi, illetve térségbeli duó száll csatába, így igazán remek alkalom nyílik arra, hogy végre a nemzetközi mezőnyben is lemérje tudását az Aschenbrenner György/Pikó Zsuzsa páros. Asi Magyarországon az utóbbi évtizedben rendre nyerte kategóriáját, bármilyen autóval is indult. Drukkerei imádják, az ellentábor pedig kígyót-békát dobál rá, egy jó világbajnoki szereplés sok kérdésre választ adhatna. A vb-futamokon kötelező, ám Asi számára szokatlan Pirelli abroncsokkal még itthon megismerkedett a pilóta. A csapat és az autó szerdán kora este átesett a gépátvételen, így semmi akadálya a csütörtöki hivatalos tesztnek, majd a rajtnak.
Eredményeikről, ahogy az élmenőkéről is, folyamatosan beszámolunk. Az első gyorsasági péntek reggel indul.
A világbajnokság állása:
| 1. | Hirvonen/Lehtinen | Ford Focus RS WRC | 78 |
| 2. | Loeb/Elena | Citroën C4 WRC | 73 |
| 3. | Sordo/Marti | Citroën C4 WRC | 50 |
| 4. | Latvala/Anttila | Ford Focus RS WRC | 36 |
| 5. | H. Solberg/Menkerud | Ford Focus RS WRC | 29 |
| 6. | P. Solberg/Mills | Citroën Xsara WRC | 25 |
| 7. | Wilson/Martin | Ford Focus RS WRC | 23 |
| 8. | Ogier/Ingrassia | Citroën C4 WRC | 20 |
| 1. | Citroën Total World Rally Team | 133 | |
| 2. | BP Ford Abu Dhabi World Rally Team | 120 | |
| 3. | Stobart VK M-Sport Ford Rally Team | 69 | |
| 4. | Citroën Junior Rally Team | 37 | |
| 5. | Munchi's Ford World Rally Team | 21 | |
| 1. | Prokop/Tomanek | Citroën C2 S1600 | 46 |
| 2. | Kosciuszko/Szczepaniak | Suzuki Swift S1600 | 42 |
| 3. | Burkart/Kölbach | Suzuki Swift S1600 | 35 |
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Csak a fejedre vigyázz! - Mercedes-Benz CLA-menetpróba
A kizárólag Kecskeméten készülő négyajtós Merci esetében a látványos formaterv fontosabb volt a praktikumnál. A CLA szerencsére vezetési élménnyel kompenzál, pályán sem ...
Képzelt riport egy autóvásárlásról - Audi S6 teszt
Három tagbaszakadt maffiózót nem könnyű rábeszélni egy sportlimuzinra, ha egyszer oda a legendás Lamborghini-motor, és még a lóerő háborúban is vesztésre áll, de egy ...
Melyik autóé a legjobb menetstabilizáló?
Tízautós összehasonlító teszten vizsgálta az auto, motor und sport, hogy melyik gyártó menetstabilizáló elektronikája a legbiztonságosabb. Az Audi kiemelkedett a ...
Szepesi: Velem csalta a sztárkajakos a popdívát
Minden eddiginél pikánsabb részletek kerültek elő az úszónő botránykönyvéből.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.