Rali-vb: Hirvonentől távolodik a győzelem

Vágólapra másolva!
A Wales-rali második napján Loeb begyújtotta a rakétákat, és fél perces előnyre tett szert vetélytársával szemben. Sordo magabiztosan áll a harmadik helyen.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

Nem érti Hirvonen, hogy délelőtt hogyan lehetett Loeb ennyivel gyorsabb nála. Könnyen lehet, hogy itt dőlt el a világbajnoki cím sorsa


Miután pénteken Latvala és Al Quassimi gyári Focus WRC-jéban is eltörött az egyik féltengely, a Ford csapat úgy döntött, hogy Hirvonen autójában is kicserélik az összeset. Nap végén ezt amúgy is megtették volna, de éjjel hoztak a gyárból egy másik sorozatból valót, és a reggeli 15 perces szervizben azokat építették be, hogy ezen ne múlhasson a finn világbajnoki címe.

Reggel menetrendszerűen eleredt az eső, így nagyjából az előző napihoz hasonló körülmények várták a versenyzőket. Viszont - péntekkel ellentétben - a pályák jóval közelebb voltak a szervizparkhoz, ahová így napközben is visszatért egyszer a mezőny. Az első szakasz a 35 kilométeres Rhondda nevű volt, ahol Hirvonen máris megkezdte hátránya lefaragását. A részidők alapján a pálya első részén már négy másodperccel is vezetett, de a végén csak 2,4 másodperccel ért el jobb időt mint Loeb, viszont így is három szekundumon belülre került a franciához képet. A harmadik helyért folyó Sordo-Petter Solberg párbaj egyértelműen a spanyol javára tűnt eldőlni, Latvala futott még nagyon jó időt, ám ő az előző napi gondok már olyan nagy hátrányban van, hogy a dobogóra nem is gondolhat.

Hirvonen felzárkózásával nagyon izgalmasnak tűnt a folytatás, de Loeb más sebességi fokozatba kapcsolt, és űridőt futott a második pályán. Ez meglehetősen demoralizálta a finnt, aki egyszerűen nem értette hogy hogyan kaphatott kilenc másodpercet, még műszaki hibára is gyanakodott, szerinte a lassú kanyarokban nem úgy fordult a Focus, mint azt ő gondolta. A következő pályán ugyanez történt, így Loeb előnye máris 25 másodpercnyire nőtt, ez pedig már jelentősnek mondható. Sordo közben elhúzott az egész délelőtt az ablaktörlőjével küszködő Petter Solbergtől, Ogier légüres térben autózott az ötödik helyen, a szervizpark előtt Henning Solberg, Wilson és Latvala fértek még be az első nyolcba.


Forrás: AFP

Idén még nem volt ennyire versenyképes Petter Solberg, mint most Walesben. Annyira tetszik neki a C4 WRC, hogy alighanem 2010-ben ezzel versenyez majd


A Ford csapat kereste Hirvonen viszonylagos lassúságának okát, a szokásos futómű- és fékcserén túl egy új komplett kipufogórendszert is kapott az autó, de kiderült: a réginek sem volt semmi baja, sőt, semmilyen hibát nem találtak, egyszerűen Loeb volt ilyen gyors. A csapatfőnök, Malcolm Wilson optimista maradt, és azt mondta, hogy ha délután sikerült 20 másodperc alá szorítani a hátrányt, vasárnap még van esély.

A hosszú gyorsaságin ezért mindent meg is tett Hirvonen, 2,1 másodpercet faragott le Loebbel szemben, de ő is tudta, hogy ez kevés. Petter Solberg immár rendesen kilátott a C4 WRC-ből, szenzációsan kezdett, ám a pálya felénél beesett egy árokba, ahol elvesztegetett némi időt, viszont ennek ellenére is ötödiknek ért célba. A pénteken egyszer már kieső Östberg ismét odacsapta a Subarut, és kiszállt a további küzdelmekből.

Zárásként az a két gyorsasági következett, ahol Loeb délelőtt nagyon elverte a mezőnyt. Az elsőn - ha nem is olyan mértékben - ezt ismét megtette, Hirvonen további öt másodpercet kapott, ráadásul nem is ő tudott a világbajnokhoz legközelebb kerülni, hanem Petter Solberg. A norvég nem adta fel a harmadik helyért folyó harcot, igaz, ehhez ekkor még nagyjából fél percet kellett volna ledolgoznia Sordóval szemben. A napi záró szakaszon Loeb még tovább tudta növelni előnyét, ha nem is annyival, mint délelőtt. Hirvonen lemaradása fél perc fölé nőtt, aki továbbra sem értette, hogy a francia hogyan ér el ilyen időket. Sordo őrzi harmadik helyét, Solberg ezúttal nem tudott hozni rajta, a negyedik pozíció az övé. Ötödik az egész nap ellenfél nélküli Ogier, mögötte a két Stobart Ford Solberg-Wilson sorrendben, míg Latvala a nyolcadik.


Forrás: AFP

Ilyen, és ehhez hasonló vízátfolyásokon kellett átkelnie szombaton a mezőnynek. A képen Latvala látható, akinek sem ez a versenye, sem a 2009-es szezonja nem alakult túl fényesen


Hirvonen hátránya túl van a 30 másodperces lélektani határon, bár vasárnap még bármi megtörténhet, és nem szabad elfelejteni, hogy ha Loeb kiesik, vagy nem végez a finn előtt, a fordos a világbajnok. Négy szakasz maradt az idei szezonból, ezek összesen 80 kilométer hosszúak. Ennyi választja el Loeböt a címvédéstől és egyben hatodik sikerétől, ám ő is tudja, hogy adott esetben akár az utolsó métereken is fodulhat a kocka; erről talán Carlos Sainz tudna mesélni.

A PWRC második napját is Brynildsen uralta, aki óriási előnnyel várhatja a folytatást. Sandell még a nap elején rengeteg időt vesztegetett el egy árokban, ahonnan csak a nézők segítségével tudott kijönni, így Prokop a második, Arai a harmadik. Egyértelműen látszik, hogy a kategória turbós autói nem vehetik fel a versenyt az S2000-es kocsikkal, a szakaszok nagy részén a két Skoda Fabia végzett az élen. Mayer Gáborék inkább kitartóan mint gyorsan haladnak, a tizedik helyen állnak, és már három olyan pilóta is megelőzi őket, akik korábban kiestek, és csak büntetéssel folytathatták. Mindenképpen említést érdemel Araujó, aki már világbajnokként, a pontszerzés lehetősége nélkül is elindult a versenyen, jelenleg Brynildsen és Prokop között áll.

A verseny állása a második nap után:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC2:32:21,4
2.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC+30,2
3.Sordo/MartiCitroën C4 WRC+1:20,1
4.P. Solberg/MillsCitroën C4 WRC+1:44,1
5.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC+4:21,6
6.H. Solberg/MenkerudFord Focus RS WRC+5:22,8
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC+6:30,0
8.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC+8:02,5
29.Mayer/TagaiSubaru Impreza WRX STi+34:57,8


A verseny állása a második nap után, PWRC:

1.Brynildsen/GiraduetSkoda Fabia S20002:49:37,1
2.Prokop/TomanekMitsubishi Lancer Evo IX+2:14,2
3.Arai/MacNeallSubaru Impreza WRX STi+3:31,0
10.Mayer/TagaiSubaru Impreza WRX STi+17:42,1