Block egy belső kamerás felvételen mutatja be hogyan kell egy 330 lóerős négykerék-meghajtású Fiestával hóban, jégen autózni.
Ken Block a Fordhoz szerződött, ezt már mindenki tudja. Az amerikai fenegyerek hazájában és a rali-világbajnokság néhány futamán is indul a Ford színeiben, de ott lesz az X Games-en is, sőt év közben újabb látványos videókat várhatunk tőle. Az első már meg is jött: Block az elmúlt hétvégén már be is mutatkozott új versenygépével az amerikai bajnokságban.
Az amerikai bajnokságban Block egy új Fiestával indul, amelyet neki építettek. Ez a versenyautó nem a Monte Carlo-ralin sikerrel bemutatkozó Ford Fiesta S2000-es, hanem az Olsbergs Motorsport újabb remekműve. A ralikrosz Fiestára épül, közeli rokonságban áll azzal a versenyautóval, amellyel Marcus Grönholm tavaly elindult a Pikes Peaken. Block Fiestája egy kicsit gyengébb, papíron "csak" körülbelül ötszáz lóerőre lenne képes, de az amerikai ralibajnokság technikai szabályai miatt vissza van fojtva 330 lóerőre.
Block ezzel az autóval indul az amerikai bajnokság hat futamán, és az X Games-en is, várhatóan ezzel forgatja új látványos videóit is. A debütálása felemásan sikeredett: megnyerte az első gyorsaságit, és jól haladt a győzelem felé, de végül a futómű sérülései miatt fel kellett adnia a versenyt.

Fojtás nélkül majdnem ötszáz lóerős lenne, így 330 LE
Block az Amerika Rally mellett a Rali-világbajnokság hét futamán is részt vesz egy Ford Focus WRC-vel, amelyet a gyári partner, az M-Sport készít fel. Az első külföldi versenye a Mexikó-rali lesz, de utána elindul még Törökországban, Portugáliában, Németországban, Franciaországban, Spanyolországban és Nagy-Britanniában.
Block népszerűsége egyébiránt önmagában is nagy lökést adhat a WRC nézettségének, amelyre jó hatással volt Kimmi Raikönnen idei szereplése is.
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Csajos német a férfias brit ellen - Audi Q3 - Range Rover Evoque összehasonlító-teszt
Hiába azonos a méretük, hiába prémium szabadidő-autó mindkettő, különbözőbb alig lehetne a tavalyi év két SUV-újdonsága, az Audi Q3 és a Range Rover Evoque.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós
Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.