[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> WRC

Mexikó-rali: Loeb átvette a vezetést

Bertalan Miklós|[origo]|2010. 03. 06., 22:17|Utolsó módosítás:2010. 03. 07., 13:39|

A második nap végére helyreállt a rend a Mexikó-ralin, Sébastien Loeb az élre tört, sőt, jelentős előnyt gyűjtött vasárnapra. Sokan kiestek, alig két tucatnyi autó maradt versenyben.

 

Forrás: AFP

Remekül ment egész nap Ogier, a kieső Sordo helyett ezúttal ő volt Loeb hátvédje. Hirvonen sem tudta vele tartani a lépést


Ibarrilla - a dallamos név mögött a verseny leghosszabb, és legtöbb áldozatot szedő gyorsaságija rejtőzik. A majdnem harminc kilométeres pályával kezdődött a szombati program, ahol az első nap után vezető, s így elsőnek rajtoló Petter Solberg rögtön el is gondolkodhatott, vajon megérte-e az élen maradni. Üldözői jócskán faragtak a hátrányukból, közülük is Loeb kezdett a legjobban. Többen nem értek el a célig: először Sordo C4-esének ment tönkre a futóműve egy sziklával való találkozás után, majd Matthew Wilson esett be egy árokba, nem sokkal később pedig Ken Block is befejezte a napot, hármuk közül ő törte össze a legjobban autóját. Hirvonen és Latvala sokkal jobban mentek mint pénteken, de Ogierhez alig-alig tudtak közelebb kerülni, márpedig úgy tűnt, ez lesz számukra a napi feladat.

Loeb ellenállhatatlanul jött fel Solbergre, és már a második szakaszon meg is előzte. A norvégot Ogier is nagyon megközelítette, ő viszont a két gyári Ford elől menekült. Ezen a szakaszon egy hetedik időt villantott a pályaversenyzésben nagy névnek számító, de a raliban zöldfülű Jourdain, csak WRC végzett az N-es Lancerrel induló pilóta előtt. A harmadik gyorsaságit is Loeb nyerte, ezzel elkezdte gyűjteni előnyét a záró napra. Ogier és Petter Solberg egymással csatáztak a második helyért, de hátra is kellett figyelniük, mert a fordosok is egyre jobb időket futottak. A szervizpark előtt még útba ejtette a mezőny a nyúlfarknyi aszfaltos pályát, de ott nem történt változás, Loeb-Solberg-Ogier sorrendben állt az élboly féltávnál. Hirvonen nehezen talált magyarázatot arra, hogy viszonylag kedvező rajtpozíciója ellenére sem tud hozni a előtte állókon, a Citroënek egyszerűen gyorsabbak voltak nála.

Forrás: Ford

Valószínűleg nem ilyen századik futamról álmodott Hirvonen, reálisan egy negyedik hely néz ki neki Mexikóban, a dobogóra csak nagy szerencsével férhet fel


A három reggeli kieső autóján már javában dolgoztak a szerelők, hogy vasárnapra vissza tudjanak állni, a versenyben maradtak pedig nekivágtak a délutáni körnek. Nem sok minden változott, Loeb fokozatosan húzott el a mezőnytől, Ogier és Solberg másodpercekre voltak egymástól, Hirvonen és Latvala pedig a lőtávolban maradásért küzdöttek. Egyre nagyobb sikerrel, mivel átvették a hatodik helyen álló, délelőtt remek részeredményeket produkáló Henning Solberg beállításait, így felcsillant a dobogó reménye is a finnek számára. Petter Solberg időközben jelezte, nem adja meg magát, és visszaszerezte a második helyet Ogiertől. Hogy ez az utolsó "rendes" szakasz után is így maradt (amely a vasárnapi rajtsorrendről döntött), ahhoz az is kellett, hogy a francia szándékosan lelassítson a cél előtt, az ebből fakadó másnapi előny reményében. A kétszer teljesített szuperspeciál után a napi összes szakaszt nyerő Loeb majdnem egyperces előnyre tett szert, ez minden valószínűség szerint elég lesz a záró napra. A negyedik helyen álló Latvala alaposan lemaradt a citroënesektől, ráadásul szinte biztos, hogy előre kell majd engednie Hirvonent - ő deklaráltan csak a második számú pilóta a Fordnál. A hatodik helyen senkitől nem zavartatva Henning Solberg áll, mögötte a fékproblémákkal küszködő Villagra, utánuk pedig már a kisebb kategóriák következnek, Prokop, Pons és Araújo fértek be az első tízbe.

Az SWRC mezőnyben folytatódott a cseh-spanyol párharc, Prokop négy másodperccel vezet Pons előtt. Kosciuszko hiába nyerte meg az első három szakaszt, péntekhez hasonlóan szombaton is kiesett, ezúttal a differenciálmű törött el autójában. Brynildsen is jól ment, gyorsaságit is nyert, ám az első nap ő is nagyon nagy hátrányba került, így a harmadik helyet továbbra is a megfontoltabb Al-Attiyah birtokolja. A turbósoknál Araújo zárt remek napot, gyorsabb volt az S2000-es autókál is, toronymagasan vezeti kategóriáját. Arai még délelőtt felborult, de folytatni tudta, ő és a Subaru a másodikak, a Mitsubishit hajtó Baldoni előtt.

Forrás: Stobart

Igazi mexikói hangulat fogadta a mezőnyt szombaton is. Wilson kiesett, pedig vele ez ritkán fordul elő, 2009-ben csak egy versenyt fejezett be idő előtt


Eredetileg négy szakasz szerepelt a vasárnapi programban, ám ez egyik - a legrövidebb - pálya kimarad, mivel a szervezők nem vállalták a várhatóan több tízezres nézőtömeggel járó kockázatot. 

A verseny állása a második nap után:

1. Loeb/Elena Citroën C4 WRC

3:08:49,6

2. P. Solberg/Mills   Citroën C4 WRC 

+55,5

3. Ogier/Ingrassia  Citroën C4 WRC

+58,2

4. Latvala/Anttila  Ford Focus RS WRC

+1:43,9

5. Hirvonen/Lehtinen  Ford Focus RS WRC

+1:59,9

6. H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC 

+2:25,2

7. Villagra/Pérez-Companc Ford Focus RS WRC  

+9:11,8

8. Prokop/Tomanek  Ford Fiesta S2000 

+16:28,0

9. Pons/Haro Ford Fiesta S2000 

+16:32,8

10. Araújo/Miguel  Mitsubishi Lancer Evo IX 

+18:04,0



SWRC:

1. Prokop/Tomanek  Ford Fiesta S2000 

3:25:17,6

2. Pons/Haro Ford Fiesta S2000 

+4,8

3. Al-Attiyah/Bernacchini  Skoda Fabia S2000

+2:11,6



PWRC:

1. Araújo/Miguel  Mitsubishi Lancer Evo IX 

3:26:53,6

2. Arai/Barrit Subaru Impreza STi 

+3:40,5

3. Baldoni/Diaz Mitsubishi Lancer Evo IX 

+7:54,3

[origo] címlapon»

Forrás: Lexus Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
    Forrás: Wuling Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
    Forrás: Alfa Romeo Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt! Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
    Forrás: MTI/Rosta Tibor A mínusz 20 fokot az autók is megérzik Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
    Fotó: Balogh Bence [origo] Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG Lavatherm T 96699 AH hőszivattyús szárítógépMOST 5 ÉV extra garanciával - hőszivattyús szárítási technológia, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD kijelző...
249.900 Ft
hirdetés
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Gabriel Bouys Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »

PARTNEREK

Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]