[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

[origo] autó> WRC

WRC: Ogier megszerezte élete első győzelmét

Bertalan Miklós|[origo]|2010. 05. 30., 16:09|Utolsó módosítás:2010. 05. 30., 18:45|

Nem remegett meg Ogier keze a Portugál-rali záró napján, és megnyerte a futamot. Teljesítménye előtt az ezúttal csak második Loeb is elismeréssel adózott, Sordo tette tökéletessé a Citroën csapat hétvégéjét.

 

Forrás: AFP

Végre minden összejött, és megszerezte első futamgyőzelmét a fiatal Ogier. A diadal sok ajtót megnyithat előtte


Két hosszú versenynap után 21 másodperc volt Ogier előnye Loeb előtt, ez pedig nem volt kevés, de nem tűnt behozhatatlannak. A harmadik helyre pályázó három pilóta - Petter Solberg, Sordo és Hirvonen - között is szoros volt az állás, nem ígérkezett tehát eseménytelennek a hátralévő négy szakasz, illetve a ralit záró szuperspeciál sem.

A murvás gyorsaságik mindegyike 20 km-nél hosszabb volt, vasárnap viszont egy garnitúra abronccsal csak kettőt kellett teljesíteni a szombati hárommal szemben. (Előző nap sok versenyző - többek között Turán is - vászonig kopott gumikkal vergődött be a szervizparkba.) Kevésbé kellett tehát spórolni, így mindenki nyomhatta a gázt, ahogy csak tudta. Loeb alaposan ráijesztett Ogierre, mert kezdésként rögtön 6,2 szekundumot hozott rajta, pedig ők ketten gyorsabbak voltak mindenki másnál. Hirvonen futotta a harmadik időt, ezzel nagyon megközelítette Solberget, és Sordót. Ők mindannyian a maximumon autóztak, kivéve a norvégot, akit a C4 WRC elromlott kormányműve hátráltatott kissé. A por az előző napihoz hasonlóan óriási volt, Henning Solbergnek emiatt kellett lassítania, de hatodik helye - ekkor még - nem forgott veszélyben.

A második pályán viszont elromlott a Stobart-Ford, túlmelegedett a motor, így hiába nyújtotta idei legjobbját az idősebbik Solberg-fivér, pont nélkül zárta a hétvégét. Közben az élen Loeb megint majdnem öt másodperccel csökkentette hátrányát, s ezzel időarányosan teljesítette a tervet. Ő is, Ogier is abszolút a határon mentek, nem is tudta őket megelőzni senki. Sordo volt a harmadik, ezzel összetettben is átvette ezt a helyet Solbergtől, akit immár Hirvonen fenyegetett. Mögöttük Wilson légüres térben autózgathatott, előtte senki nem volt, mögötte Östberg tisztes távolban, utánuk viszont összesűrűsödött a Räikkönen-Villagra-Al Quassimi hármas. Utóbbi két sofőr - akik a nap elején még tökéletes holtversenyben álltak - feljöttek a  finnre.

Forrás: Ford

Hiába minden, nem bír Hirvonen a Citroënekkel. A következő futam ráadásul aszfalton lesz, s ez nem sok jót ígér számára


A szerviz után nem lehetett más az élen állók taktikája, ami délelőtt is: padlógáz. Sokan féltették Ogiert attól, hogy a Citroën vezetősége elveszi tőle a futamgyőzelem esélyét, de szerencsére ez nem történt meg, csupán arra figyelmeztették az élen álló franciát, hogy az első számú cél a futam befejezése, utána lehet gondolkodni az első helyen. Nem lehetett egyszerű ilyen nyomás alatt nekivágni az utolsó két szakasznak, de megbirkózott a feladattal, és csak hat tizedet kapott Loebtől az első pályán. Hirvonen célkeresztbe vette az előtte álló Sordót és Solberget, harmadik idejével 7, illetve 2 másodpercre jött fel mögéjük. A gumijai viszont elkoptak a végére, ezért az utolsó pályán már nem tudta őket támadni, s maradt az ötödik helyen. Az élen sem történt változás, Ogier előnyéből még mindig maradt 7,7 másodperc úgy, hogy már csak a szuperspeciál volt hátra. Kimi Räikkönen megütötte a futóművét és emiatt lelassult, Villagra és Al Quassimi is megelőzték, az egykori  F1-pilóta visszaesett a tizedik helyre.

Az aszfaltos pályán rendezett utolsó, mindent eldöntő rövid gyorsaságin fordított sorrendben indították az élmezőnyt, ezzel is fokozva az Algarve stadionjában összegyűlt mintegy 30000 néző izgalmait. Räikkönen egy harmadik időt ért el, s ezzel megszerezte a tizedik helyet, s az ezzel járó 1 pontot - ő örülhetett igazán annak, hogy Henning Solberg nem sokkal korábban kiesett. Villagra és Al Quassimi párbaját az argentin nyerte, míg hetedik a már több sebből vérző, utosókat rúgó Subaru Impreza WRC-t hajtó Östberg lett. Minden elismerést megérdemel teljesítménye, hiszen a futam végére majdnem Wilsont is utolérte. A harmadik helyért csatázó hármasból Petter Solberg hibázott, s ez azt jelentette, hogy csak ötödikként végzett, pedig nap elején még a bronzot érő helyen állt. Ez végül Sordoé lett, Hirvonen a negyedik pozícióig tudott felkapaszkodni. Az élen pedig a hidegvérű Ogier letudta a kötelezőt, és teljesen megérdemelten szerezte meg Loeb előtt élete első világbajnoki futamgyőzelmét.

Változatlan maradt az utolsó napon az SWRC sorrendje, Ketomaa sorozatban második diadalát aratta, s ezzel összetettben is feljött az itt második Pons mögé, a harmadik a lengyel Kosciuszko lett. A JWRC igencsak megfogyatkozott mezőnyében az R3-as Clioval rajtoló Abbring kitartása aranyat ért, az észt Kruudát, és Burkartot utasította maga mögé. A tabella élén a holland és a német verenyző áll, 40-40 ponttal. Turán Frigyesék versenye jól végződött, vasárnap már egész jó időket autóztak, főleg a defektekkel és műszaki hibákkal tűzdelt első két naphoz képest. A szuperspeciálon sikerült egy tizedik időt is elérniük, s ezzel végül a 23. helyen értek célba a szezon egyik legnehezebb raliján.

Forrás: AFP

Megint a végén hibázott Solberg, így csak az ötödik helyen végzett. De legalább most nem törte össze nagyon a C4 WRC-t


Összetettben továbbra is Loeb vezet tetemes előnnyel, míg a második immár Ogier, akiben új riválisra talált a világbajnok. Hirvonen hátránya a harmadik helyen már ötven pont, azaz két győzelemnyi - egyre reménytelenebbnek látszik a finn helyzete. Az ismét betliző Latvala még negyedik, Petter Solberg viszont már nagyon feljött rá, Sordo pedig idei első dobogós helyével továbbra is csak hatodik, de legalább megkezdte a felzárkózást. A gyártók versenyében a futam előtt még előzésre készülő Ford alaposan lemaradt a remekül szereplő Citroëntől, Malcolm Wilson feje ismét főhet, hogy hogyan fogja be a franciákat. A Ford csapatvezetője a pletykák szerint évek óta folyatamosan bombázza - mindhiába - szerződés-ajánlatával Loeb-öt, lehet hogy a Portugál-rali után új kiszemeltje lesz, akinek szintén Sébastien a keresztneve. Ogiertől Sordo is féltheti állását, a franciának ezen a hétvégén a második számú csapatban sikerült az, ami neki az elsőben évek óta nem: a futamgyőzelem.

A világbajnokságban nyári szünet következik, július közepén rendeznek legközelebb versenyt. Akkor új helyszín várja majd a mezőnyt, Bulgáriában aszfalton mérik össze tudásukat a versenyzők. Azok közül, akikre jobban référ a gyakorlás ezen a borításon, többen is beiktatnak addig egy-egy tesztversenyt, Räikkönen például Olaszországban próbál majd szerencsét, míg a fordosok egy szerb bajnokin állnak rajthoz.

 

A Portugál-rali végeredménye:

1. Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC   3:51:16,1
2. Loeb/Elena Citroën C4 WRC   +7,9
3. Sordo/Marti Citroën C4 WRC   +1:17,6
4. Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC +1:32,0
5. P. Solberg/Mills Citroën C4 WRC   +1:35,7
6. Wilson/Martin Ford Focus RS WRC  +7:10,1
7. Östberg/Andersson Subaru Impreza WRC +7:28,3
8. Villagra/Perez-Companc Ford Focus RS WRC  +10:36,1
9. Al Quassimi/Orr Ford Focus RS WRC +10:55,8
10. Räikkönen/Lindström Citroën C4 WRC  +11:34,3
23. Turán/Zsíros Peugeot 307 WRC  +36:56,7

SWRC:

1. Ketomaa/Stenberg Ford Fiesta S2000  4:07:36,1
2. Pons/Haro Ford Fiesta S2000  +3:32,2
3. Kosciuszko/Szczepaniak Skoda Fabia S2000    +5:27,4

JWRC:

1. Abbring/Mombaerts Renault Clio R3 4:27:34,4
2. Kruuda/Jarveoja Suzuki Swift S1600 +5:54,7
3. Burkart/Kachel Suzuki Swift S1600 +11:19,5


A világbajnokság állása egyéniben:


1. Loeb/Elena  Citroën C4 WRC  126
2. Ogier/Ingrassia Citroën C4 WRC  88
3. Hirvonen/Lehtinen Ford Focus RS WRC 76
4. Latvala/Anttila  Ford Focus RS WRC 72
5. P. Solberg/Mills  Citroën C4 WRC  63
6. Sordo/Marti Citroën C4 WRC  49
7. Wilson/Martin Ford Focus RS WRC 38
8. Villagra/Perez-Companc Ford Focus RS WRC 26
9. H. Solberg/Minor Ford Focus RS WRC 24
10. Räikkönen/Lindström Citroën C4 WRC  15

A világbajnokság állása, gyártók:

1. Citroën Total World Rally Team 189
2. BP Ford Abu Dhabi World Rally Team 163
3. Citroën Junior Rally Team 106
4 Stobart M-Sport Ford Rally Team 84
5. Munchi's Ford World Rally Team 40

A világbajnokság állása, SWRC:

1. Pons/Haro Ford Fiesta S2000  86
2. Ketomaa/Stenberg Ford Fiesta S2000 58
3. Andersson/Fredriksson Skoda Fabia S2000 50

A világbajnokság állása, JWRC:

1. Burkart/Kachel Suzuki Swift S1600 40
2. Abbring/Mombaerts Renault Clio R3 40
3. Kruuda/Jarveoja Suzuki Swift S1600 26


[origo] címlapon»

Forrás: Lexus Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
    Forrás: Wuling Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
    Fotó: Pályi Zsófia [origo] Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
    Forrás: Alfa Romeo Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt! Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
    Forrás: MTI/Rosta Tibor A mínusz 20 fokot az autók is megérzik Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
    Fotó: Balogh Bence [origo] Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
70
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer friss álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Jövedelemkiesés
    biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG Lavatherm T 96699 AH hőszivattyús szárítógépMOST 5 ÉV extra garanciával - hőszivattyús szárítási technológia, nagyméretű betöltőnyílás, nagyméretű LCD kijelző...
249.900 Ft
hirdetés
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Issouf Sanogo Kukás sármőrrel a csúcsra Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.
Forrás: objet.com Nyomtasson villáskulcsot! Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »

PARTNEREK

Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo] Forrás: [origo]