Loeb megtartotta előnyét és megnyerte a Wales-ralit

Vágólapra másolva!
A szezonzárót is megnyerte Sébastien Loeb, sikerült a zárónapon is maga mögött tartania Petter Solberget. Latvala a hajrában előzőtt, és ezzel megszerezte az összetett második helyet.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Walesben is Loeb győzött, ezzel pályafutása 62. diadalát aratta. Mint már annyiszor, ezúttal is ő bírta jobban a nyomást

A Wales-rali izgalmas második napja után Loeb 4,8 másodperccel vezetett Solberg előtt, s ez nagy csatát sejtetett a vasárnapi négy gyorsaságira. A verseny egyik leghosszabb szakaszával kezdtek a pilóták, a harminc kilométert Loeb tette meg a leggyorsabban, méghozzá 6,7 szekundumot adott Solbergnek, s ezzel megnyugtató előnyre tett szert a norvég előtt. A Ford pilótái követték őket, majd Sordo, és a privát Subaru WRC-vel induló Ostberg.

A futam sorsa ezzel nagyjából el is dőlt, Solbergnek reálisan csak a francia hibája, vagy technikai problémája esetén maradt volna esélye a győzelemre. Ezzel együtt mindent megpróbált a következő szakaszon, de ennek eredménye az lett, hogy ő kapott egy lassú defektet, és ahelyett hogy csökkent volna, még tovább nőtt a hátránya. Mögöttük nem változott a sorrend, bár a Fordnál tudták, hogy ha Latvala megelőzné Hirvonent, akkor övé lehetne az összetettbeli második hely.

A szervizben mindenki felkészült a 2010-es év utolsó két gyorsaságijára. A hosszabbikon Petter Solberg még egyszer megpróbálta a lehetetlent, hogy 15 másodpercet hozzon a világbajnokon, de a túlzott akarás oda vezetett, hogy már a harmadik kanyarban megpördült. Innen már csak a cél volt a cél, a norvég már csak a csodában reménykedhetett. Mögöttük közben megtörtént a helycsere, Latvala nyerte a szakaszt, és jött fel a harmadik helyre.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A pénteki defekt nélkül talán a futamgyőzelemért küzdhetett volna Latvala, aki végül feljött a harmadik helyre, s ezzel elcsípte az év végi ezüstöt

Egy nyolc kilométer hosszú gyorsasági volt csupán hátra, ahol tulajdonképpen már senki nem sietett: Solberg belátta, hogy alulmaradt, és ezúttal is csak a második hely jut neki, Loeb pedig okosan végighajtott a pályán, persze azért fél szemmel nézte a részidőket, nehogy meglepetés érje. Hirvonen meg szinte lépésben ment az utolsó métereken, nehogy véletlenül visszaelőzze a szintén nem nagyon siető Latvalát, így a szakaszt Sordo nyerte, aki végül az ötödik pozícióban végzett.

Stabil autózással, de messze lemaradva az előtte végzőktől, Henning Solberg ért be hatodiknak, Wilson és Räikkönen előtt. Östberg és Mikkelsen szereztek még pontot, utóbbi idén az elsőt. A norvég fiatalalember ezzel az SWRC kategóriát is megnyerte, de talán Pons jobban örült a harmadik helynek, mint ő az elsőnek, hiszen a spanyol ezzel világbajnok lett. Ketomaa még a napi első szakaszon kiesett, így Pons még azt is megtehette, hogy maga elé engedte az ír Breent.

PWRC-ben Araújo megvédte címét, miután Tänak mögött, és Paddon előtt a második helyen végzett. Semerád, aki szombat este még a második volt, délelőtt egy fának ment, és kiesett. Az ifj. Érdi/Táborszki páros remekül osztotta be az autót, és az abszolút 23. helyen beértek a célba, a hagyományos N-es autók közül hatodikként.

Az egyéni világbajnokságot Loeb óriási fölénnyel nyerte, míg a második hely a remekül hajrázó Latvaláé lett. A privát versenyzőként az egész szezon során heroikus küzdelmet vívó Solberg elérte egyik célját, és a dobogón végzett (másik terve, a futamgyőzelem nem sikerült), az utolsó két futamon csak egy pontot szerző Ogier lett a negyedik. Sordo és Hirvonen valószínűleg csalódásként értékelik az ötödik és a hatodik pozíciót, de jövőre újra megpróbálhatják, méghozzá márkatársként - a spanyol a Fordhoz igazol.

A gyártók között a Citroën már régen biztosította a győzelmét a Ford előtt, s a Wales-ralival véget ért a C4 WRC és a Focus WRC pályafutása, sőt egy egész éra zárult le. 1997 óta 14 szezonon át versengtek a jelenlegi szabályok alapján épített WRC-k a világbajnoki címekért, róluk hamarosan egy külön összeállításban emlékezünk meg.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Minden tőle telhetőt megtett Solberg, de nem tudott Loeb elé kerülni. Az összetett harmadik hely így is összejött

A 2011-es szezon Svédországban indul majd februárban, ahol egy harmadik gyártó, a Mini is bekapcsolódik a küzdelmekbe.

A verseny végeredménye:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC 3:14:54,0
2.P. Solberg/PattersonCitroën C4 WRC+19,1
3.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC+1:35,3
4.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC+1:53,3
5.Sordo/VallejoCitroën C4 WRC+2:12,2
6.H. Solberg/PrevotFord Focus RS WRC+6:26,5
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC+8:37,8
8. Räikkönen/LindströmCitroën C4 WRC+10:27,9
9.Ostberg/AnderssonSubaru Impreza WRC+12:13,7
10.Mikkelsen/FloeneSkoda Fabia S2000+14:01,2
23.ifj. Érdi/TáborszkiMitsubishi Lancer Evo IX+35:50,4

SWRC:
1.Mikkelsen/FloeneSkoda Fabia S20003:28:55,2
2.Breen/RobertsFord Fiesta S2000+6:02,7
3.Pons/HaroFord Fiesta S2000+6:15,5

PWRC:
1.Tänak/SikkMitsubishi Lancer Evo X3:38:31,0
2.Araújo/RamalhoMitsubishi Lancer Evo X+3:15,8
3.Paddon/KennardMitsubishi Lancer Evo X+4:27,9


A világbajnokság végeredménye:

1.Loeb/ElenaCitroën C4 WRC 276
2.Latvala/AnttilaFord Focus RS WRC171
3.P. Solberg/PattersonCitroën C4 WRC 169
4.Ogier/IngrassiaCitroën C4 WRC 167
5.Sordo/VallejoCitroën C4 WRC150
6.Hirvonen/LehtinenFord Focus RS WRC126
7.Wilson/MartinFord Focus RS WRC74
8. H. Solberg/Minor/PrevotFord Focus RS WRC/Fiesta S200045
9.Villagra/Perez/DiazFord Focus RS WRC36
10.Räikkönen/LindströmCitroën C4 WRC25

A világbajnokság végeredménye, gyártók:
1.Citroën Total World Rally Team 456
2.BP Ford Abu Dhabi World Rally Team 337
3.Citroën Junior Team217
4.Stobart M-Sport Ford Rally Team176
5.Munchi's Ford World Rally Team 58

A világbajnokság végeredménye, SWRC:
1.Pons/HaroFord Fiesta S2000123
2.Ketomaa/StenbergFord Fiesta S2000111
3.Prokop/TomanekFord Fiesta S2000104

A világbajnokság végeredménye, PWRC:
1.Araújo/RamalhoMitsubishi Lancer Evo X126
2.Flodin/BergstenSubaru Impreza WRX STi100
3.Paddon/KennardMitsubishi Lancer Evo X97