Az idei kampányban eddig kétszer annyian választottak maguknak olcsóbb biztosítót, mint az előző év hasonló időszakában. Az elemzők szerint a váltók száma idén rekord méretű lehet. A biztosítók kétszámjegyű átlagos díjcsökkentésének köszönhetően szinte minden kategóriában csökkennek a díjak, de továbbra is a vidéki ügyfeleknek lesz a legolcsóbb a kötelező.

Bár a budapesti autósok díjai is csökkennek az idei kampányban, de ennek oka nem feltétlenül a javuló kockázatukban keresendő - írja a Biztosítás.hu internetes portál sajtóközleményében.
A portál szerint egyes biztosítók azért nyitnak Budapest felé, mert a vidéki autósokért ma már olyan éles verseny folyik, ahol egyik társaság sem mehet biztosra ügyfélszerzését illetően. Érthető tehát, ha a kedvező vidéki díjak mellett, egyes biztosítók új terülteken is megpróbálnak ügyfeleket szerezni.
Még mindig elmondható azonban, hogy továbbra is a vidéki autóst - aki távol a város stresszétől és dugóitól, sokkal ritkábban okoz kárt, mint fővárosi társa - tekintheti álomügyfélnek a legtöbb biztosító. Míg a Budapesten az autósok 6-7 százaléka okoz átlagosan 500 ezer forint értékű kárt évente autós társainak, addig vidéken csak az autósok 3-4 százaléka károkozó. A kis falvakban ez a szám még alacsonyabb és az átlagos kárérték is alacsonyabb (mintegy 400 ezer forint).
Mindennek alapvetően az az oka, hogy a vidéki városokban és falvakban kisebb a forgalom, a forgalmi szituációk is egyszerűbbek és nem vágnak elénk három sávon átvágva autóstársaink. A statisztikákból a Biztosítás.hu szerint az is kiderül, hogy a fővároson kívül a parkolás közben okozott károk száma is kevesebb, lévén jobbak a parkolási lehetőségek és általában nem kell autónkat cipőkanállal beszorítanunk egy gyűszűnyi parkolóhelyre.
A budapesti és vidéki kötelező árak ezen okok miatt nagyban különböznek. Míg egy budapesti 23 éves fiatal átlagos alapdíja közel 100 ezer forint évente, addig vidéki társa ennek alig 70 százalékát fizeti. A 35 éves korosztály esetében az eltérés még ennél is magasabb, vidéki középkorú autós, a budapesti ár 60 százalékáért is magkapja a kötelezőt.

A Biztosítás.hu szerint azonban a vidékiek még így is valamivel magasabb árat fizetnek az autósok, mint az a károk alapján indokolt lenne. A budapesti autósok nagyobb váltási hajlandósága miatt ugyanis a biztosítók, részben a vidéki autósokkal fizettetik meg a budapestieknek adott engedményeiket. Az online váltók aránya például 50-50 százalék Budapest és vidék viszonylatában, miközben a járművek, több mint 70 százalékát vidéken üzemeltetik. A vidéki autósok váltási hajlandóságának növekedésével azonban ez az állapot is minden bizonnyal megváltozik majd a jövőben.

Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.