Megmentik az ale-t a brit a sörbarátok

A csehek és a németek után a britek isszák a legtöbb sört Európában, de a szigetországban másképp főzik a hagyományos habzó nedűt, mint a kontinensen. Az "ale" előbb a bor és a gin, a 20. században pedig a lager sörök terjedésével vívta olykor reménytelennek tűnő harcát, ám a szervezett fogyasztói ellenállásnak köszönhetően mostanában úgy tűnik, reneszánszukat élik a kis, független serfőzdék.

Több ezer éves leletek bizonyítják, hogy a sörfőzésnek komoly hagyományai vannak a brit szigeteken: a Hadrianus-fal melleti nyomok szerint időszámításunk szerint 120-ban már végeztek ilyen tevékenységet.

A habzó nedű a korai időktől átütő sikereket érhetett el a britek között, hiszen 975-ben már királyi rendelettel próbálták megzabolázni a fogyasztását. Egy személy legfeljebb 1 pint (valamivel több mint fél liter) sört ihatott, de az efféle korlátozások valószínűleg már akkor is kudarcra voltak ítélve.

Sörkóstolók aranykora

A gazdasági lehetőségeket felismerve az országgyűlés a 13. században adót vetett ki a sörre, amelyet a gabona szezonális ára alapján állapított meg a Kenyér és Sör Tanács. Az adó nagyságában a sör erőssége is fontos szempont volt, bár ez konkét fogódzók híján nem lehetett egyszerű. A sört három erősségi fokozatban gyártották, a közepes erősségű volt a leggyakoribb, és a legdrágább. I. Erzsébet királynő a legkönnyebb változatot kedvelte, és a legerősebb sör gyártását korlátozta, ami a leggyengébbnek számító sör gyártásának komoly támogatást adott.

Az erősséget a sörcefre erjedés előtti cukortartalmának tesztelésével igyekeztek felmérni. A cefrét valamely sík felületre öntötték, ahol a sörkóstoló a cefre ragadóssága alapján próbálta meghatározni a cukortartalmat. A szubjektív faktor bizonyára a korrupció melegágyává tette a sör bevizsgálási és hitelesítési folyamatát.

A londoni serfőzők 1441-ben alapították meg céhüket, de ezek, valamint a vidéken működő uradalmi központok mellett a házi sörfőzés is nagyon elterjedt volt. Ahogyan az a keresett termékekkel lenni szokott, a népszerűség a hamisítók kedvét is meghozta. A hamisítást pénzbírsággal igyekeztek visszaszorítani, bár a szabályozás - főleg a sok házi főzde miatt - nehéz volt.

Egy 1637-es királyi rendelet aztán megtiltotta a sörházak, kocsmák és mások házi sörfőzését, és kötelezte őket, hogy kizárólag hivatalos sörfőzdékből oldják meg ellátásukat, ami a sörfőzési adó beszedését jóval hatékonyabbá tette. A szabályozásnak is köszönhetően a 17. században kezdtek országos ismertségre szert tenni a legnépszerűbb sörök, így például népszerűek lettek a tejjel, vajjal, fahéjjal és cukorral gazdagított, vagy az almával, mazsolával, szederrel ízesített ale-ek.

Nemzetközi kihívások

Az 1600-as években a nemzetközi kereskedelem erősödésével a brit ivási kultúra nagy változásokat élt át. A borok és a röviditalok sokkal népszerűbbé váltak, de főleg a kávé-, csokoládé- és teafogyasztás vált divatossá. A 18. században a bordói vörösbor ugyanolyan természetes volt az angol kocsmákban, mint a sör. Persze, a szegényebb rétegekhez az alkoholt nem tartalmazó italok divatja kevéssé jutott el, közöttük a továbbra is igen divatos sör mellett inkáb a gin és a Scotch fogyasztása terjedt.

A tömény italok a 18. században azonban már olyan közkedveltségre tettek szert, - nem kis részben a gallononkénti (4,54 liter) mindössze 1 pennys fogyasztási adó miatt - ami kormányzati lépéseket tett szükségessé. A Sörház-törvényt 1830-ban fogadták el a miniszterelnök, Wellington hercegének kezdeményezésére. A söradót visszavonták, és bármely háztartás csekély licencdíj ellenében (2 guinea=2,1 font) árusítási joghoz juthatott hajnali 4 és este 10 óra között. A sörházak igen népszerűek lettek. A legtöbb sör a kereskedelmi főzdékből érkezett, amelyek a vasút, a jéghez való könnyebb hozzájutás és a hűtési, tárolási technika fejlődése révén egyre hatékonyabbá váltak.

Csaknem kétezer éve csapolják a britek

Az Egyesült Királyságban még mindig meghatározó a sörfogyasztás kultúrája, de a nemzetközileg is divatos lager-típusú világos sörök aránya a közelmúltig egyre nőtt, miközben a hagyományos ale fogyasztása visszaesett. Napjainkban 22 százalékkal kevesebb sör fogy Nagy-Britanniában, mint 1979-ben, vagyis a fogyasztás az 1930-as évek szintjére csökkent; közben a brit borfogyasztás jó negyed évszázad alatt többszörösére nőtt.

Mennyiség és minőség

Ennek egyik fő oka a közel 20 milliárd fontos brit piacon zajló vállalati felvásárlásokban és a racionalizálásokban keresendő. A csekélyebb gazdaságosságú, kis ale-főzdék zömét nagyvállalatok, és pub-láncolatok vásárolták föl, melyek inkább érdekeltek a forgalom növelésében, mint egyedi, speciális minőségű termékek szállításában. Ráadásul az ipari forradalomtól a brit nehézipar 1960-as években megindult hanyatlásáig a sörfogyasztás elsősorban a kétkezi munkásokhoz kapcsolódott, akiket jobban megérte olcsóbb sörökkel kiszolgálni, és akik egyébként a mai napig hiányoznak a sörforgalom fenntartásában.

Bár a helyi, független kis serfőzdék jelenléte az utóbbi évekig egyre csökkent az Egyesült Királyságban, mostanában úgy tűnik, a szervezett fogyasztói ellenállás mégis megmenti a hagyományos brit sört. Az 1971-ben alapított CamRA (Campaign for Real Ale) egy ma már több mint 70 ezer tagot számláló fogyasztói szervezet, amely az ale, és a kis sörfőzdék felkarolását tűzte ki céljául.

Emellett úgy tűnik, a tengerentúli piacon is növekszik a kis brit sörök népszerűsége. A jól artikulált fogyasztói igényeket érzékelve a nagyvállalatok mostanában egyre komolyabban veszik a minőségi kérdést. Az eredetileg bezárásra ítélt kis sörfőzdékben újra feltámasztják a tetszhalott márkák gyártását, amelyeket a pubok mellett a népszerű hétvégi sörfesztiválokon is nagy választékban csapolják.