londonsubsportképgalériazeneépítészetfilmrégióirodalom konyhaiwiwIdőjárás
Londonban:

+10º C
hűvös, borús

Puzzle: Nekünk is egy Beatlesre lenne szükségünk

Inkei Bence2008. 03. 03., 11:43Utolsó módosítás: 2008. 03. 03., 15:08
eszközök:

A kaposvári eredetű indie rockzenekar, a Puzzle lassan négy éve költözött ki Londonba. A frontembert, Ligeti Györgyöt ennek a négy évnek a tapasztalatairól kérdeztük, és arról, milyen esélyei lehetnek egy magyar zenekarnak Nagy-Britanniában.

Miért döntöttetek úgy, hogy kijöttök Londonba?
- Régóta az volt a célunk, hogy Londonba jöhessünk, hiszen tudtuk, hogy Magyarországon sosem lesz ebből a fajta zenéből piac, amit játszunk. Aztán 1999-ben a Universal szerződtetett bennünket, és akkor azt hittük, megtört a jég. De mire az első lemez megjelent, addig eltelt súlyos négy év, amit gyakorlatilag elpocsékoltunk. Utólag már tudjuk, hogy nem szabadott volna hittünk abban, hogy otthon is befuthatunk, főleg, hogy már megalakulás óta terveztük, hogy kijövünk, de ezalatt az idő alatt mégis ebben bíztunk. Aztán ahogy kijött a lemez, lett egy menedzserünk, aki eleve arra helyezte a hangsúlyt, hogy menjünk ki külföldre, mert a magyar piacban nem látott lehetőséget. Az EU-csatlakozás után egy héttel már Londonban is voltunk.

Azóta mi minden történt a zenekarral?
- Hát rengeteget koncerteztünk, főként kisebb klubokban, és ennek eredményeként találtunk egy kiadót, amely szerződtetett bennünket. Tavaly ősszel jelent meg a kislemezünk, abban bíztunk, hogy azzal indulnak be a dolgok, de egyelőre nem sikerült. A második kislemezt tavaszra tervezzük, és azt várjuk tőle, hogy egy ügynökség felfigyel ránk, és akkor talán azt elérhetjük, hogy meg tudjunk élni ebből, mert egyelőre nem a zenélésből élünk. Mostanra ketten maradtunk kint az eredeti felállásból, és lett egy angol dobosunk. Van még a gitárosunk, Faragó Tamás, aki hazaköltözött, de a fontosabb koncertekre kijön, egyébként őt addig helyettesítik.

Több olyan kommentárral is lehetett találkozni, hogy ti homokot visztek a Szaharába, ezt hogy látjátok?
- Igen, de egész egyszerűen arról van szó, hogy arra a fajta rockzenére, amit mi játszunk, arra itt van a leginkább kereslet. Otthon valamiért ez az emberekben úgy maradt meg, hogy "britpop", pedig ez hülyeség, ezzel az erővel a Killers is britpopot játszik. Egyébként, ha tehetjük, otthon maradunk, de egyszerűen nincs az a kategória otthon, amibe minket be lehet sorolni. Ha minden úgy megy tovább az Illés után, ahogy kellett volna, akkor lehetett volna magyar színtér is, de gyakorlatilag sokáig nem is volt magyar gitáros popzene. Azóta vannak új zenekarok otthon, örömmel látom, hogy a kiadók is felfigyeltek például a Jacked-re vagy a Moogra, vagyis végre megjelent otthon a palettán ez a fajta rockzene. Ehhez némi közünk talán nekünk is volt, de mondom, az igazi az lett volna, ha az Illés mintájára nem importáljuk, hanem honosítjuk a stílust.

Igen, de az Illés viszont magyarul is énekelt...
- Azért az első lemezünk magyarul jelent meg, de nekem az a tapasztalatom, hogy valamiért az emberek idegenkednek nálunk ettől a zenétől. Mi valahogy természetszerűleg eleve angolul írjuk a számainkat, és úgy kellett visszafordítani őket magyarra. Valahogy mindenki kifelé gondolkodik, kevesen bíznak abban, hogy otthon befuthatnak magyar nyelvű szövegekkel. Itt kint befutni viszont sokkal nehezebb, mint azt gondolnánk. Először is, ez egy ipar, amiből otthon mi keveset látunk. Amikor kezdtük a zenélést, színtiszta művészetnek fogtuk fel, de itt a gyerekek már kezdettől fogva üzletként is tekintenek rá, nem pedig jó balhéra, hanem valódi karrierre. Itt persze van kiépített infrastruktúra, ami otthon nincs, és éppen ezért hiába vannak terveid, Magyarországon ezeket nem tudod megvalósítani, mert nincsen az egész iparágban pénz. Nekünk is egy Beatlesre lenne szükségünk, hiszen előttük Angliában se nagyon volt semmi, de nekik köszönhetően pár év alatt kiépült a globális zeneipar. Ha lennének otthon ügynökségek, akik üzletszerűen foglalkoznak zenekarok menedzselésével, akkor más lenne a helyzet. Így viszont van egy rendszer, ami gyakorlatilag a rendszerváltás óta változatlan, nincs belső fejlődés, ehelyett mindent felülről irányítanak, mint a politikában. Pedig tehetségben nincs hiány otthon sem, csak pont az erre épülő ipar hiányzik.

  1. "Ez ipar, nem művészet"
  2. "Nyilván nem lesz belőlünk Coldplay"
eszközök:
betöltés folyamatban...


TolkienBeckett
A szavazás állása

hirdetés

BritZone játékok 2008. 03. 06.

Az Egyesült Királyság régi- óihoz kapcsolódó játékok a British Council kulturális, nyelvgyakorló és szórakoz- tató interaktív oldalán. Nyerj jegyet Londonba!

Brit történelmi kvízek 2008. 03. 06.

Ki vezette a trafalgari csatába az angolokat? Mikor épült a Tower? Tesztelt tudásod a Kvízparton!



Írja be a lefordítandó kifejezést!