A természettudományos képzés színvonala egyre rosszabb -az idegen nyelvi képzésre ugyan nagyon sok energiát fordítanak, de az eredmények kétségesek. A bolognai rendszer magyarországi bevezetésének módja ártott a jövő nemzedéke oktatási színvonalának. A felvételi rendszer a kettes tanulókat is beengedi a felsőoktatásba. A kétszintű érettségi és az iskolai eredmények semmilyen nemzetközileg elfogadott mércével nem mérhetők, színvonaluk megítélésében nem használhatók objektív, európai szinten elfogadott mérési rendszerek. Veszélyben van a következő nemzedékek nevelése. Ezek voltak a legfontosabb megállapításai MTA Közoktatási Elnöki Biizottsága ...
Soros György magyar származású amerikai nagybefektető az Egyesült Államok által képviselt nemzetközi kapitalizmus és a Kína képviselte állami kapitalizmus csatájáról beszélt budapesti előadássorozatának zárónapján. Az üzletember mind az állam vezérelte gazdaságot, mind a piac mindenhatóságába vetett hitet elutasította.
A közlekedés a központi témája annak a kiállításnak, amelynek legérdekesebb darabjait rendhagyó tárlatvezetésen mutatta be a nagyközönségnek Pálinkás József, az MTA elnöke a Csodák Palotája most nyílt kiállításán. Az esemény a Duna Televízió Heuréka! Megtaláltam! című tudományos ismeretterjesztő műsorának ötszázadik felvétele közben zajlott.
Állami kitüntetést kapott a magyar Mészáros István filozófus, aki a 21. századi szocializmusról írt tanulmányt. Mészáros állítólag Hugo Chávez venezuelai elnök jóbarátja, korábban több díjat kapott Magyarországon is.
Magyarországon eddig még soha nem épült ehhez hasonló méretű és rendszerű pozsgás üvegház. A fejlesztéssel nyilvánosan megtekinthetővé válik az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézetének látogatók elől eddig elzárt gyűjteménye. A hosszú évek, évtizedek alatt felbecsülhetetlen kinccsé fejlődött, körülbelül 3000 fajt és fajtát számláló üvegházi gyűjtemény számára 2008 tavaszára készült el az új, közel 500 négyzetméteres üvegház Vácrátótón. A legkorszerűbb anyagokból, automatikus szellőztető- és fűtésrendszerrel kialakított épület a lehető legteljesebben elégíti ki "lakóinak" ökológiai igényeit. A növények az átköltözés viszontagságaait ...
A természettudományos oktatás a világon mindenütt gondokkal küzd, nem csak Magyarországon, noha hazánkban az átlagosnál súlyosabbak a problémák - hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke annak kapcsán, hogy kedden előadást tart Párizsban a világ akadémiáit tömörítő szervezet, az Interacademy Panel (IAP) e kérdésnek szentelt tanácskozásán.
A kiváló tudós, Pungor Ernő professzor, tudományszervező, szakpolitikus szellemi örökségének érvényesítéséért, a jövőt tételező döntések megszületéséért és betartatásáért megalakult a Pungor Ernő Asztaltársaság. Az alapítók szerint Magyarországot megkerülhetetlen európai kutatási- fejlesztési műhellyé avatja hagyománya és szellemi potenciálja, jövője azonban csak a tartalmas és fáradhatatlan művelés árán biztosítható.
Az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete munkatársainak meghatározó részvételével működő nemzetközi kutatócsoport új magyarázatot talált arra, hol és hogyan keletkeztek az üstökösök kristályai. Eredményeiket a Nature közölte.
A Magyar Tudományos Akadémia vezetése szeretne létrehozni egy európai értelemben is versenyképes hidrobiológiai központot a Duna, a Tisza és a Balaton kutatására, lehetőség szerint már jövőre. Az intézmény központja a tihanyi Limnológiai Kutató Intézet lenne - közölte Pálinkás József akadémiai elnök.