2 GB-os Memory Stick Pro kártya debütált

Vágólapra másolva!
A SanDisk a Las Vegas-i CES szórakoztatóelektronikai kiállításon mutatta be új, 2 gigabájt kapacitású Memory Stick Pro kártyáját, amelyet februártól lehet majd megvásárolni. 
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]A javarészt digitális fényképezőkben, mobil eszközökben és USB-meghajtókban használatos flashmemóriákat gyártó korábban a Sonyval közösen dolgozta ki a Memory Stick Pro kártyát, amelyet tavaly nyáron mutattak be. Ez a formátum a hagyományos Memory Sticknél nagyságrendekkel több adat tárolását teszi lehetővé.

Míg a tavaly bemutatott első Memory Stick Pro kártyák legfeljebb fél gigabájt adatot tudtak raktározni, addig a SanDisk csütörtökön bemutatott új memóriakártyájára 2 gigabájtnyi fotót, zenét vagy más fájlokat lehet másolni. A gyártó közlése szerint a nagy tárkapacitású Memory Stick Pro kártyák februártól lesznek megvásárolhatók, 1000 dollár körüli áron. Az új memóriakártya mellett a SanDisk egy 512 GB kapacitású, Cruzer Titanium nevű, strapabíró USB-meghajtót is bejelentett. A társaság közlése szerint a 200 dolláros hordozható háttértár gyakorlatilag elnyűhetetlen.