Egyenkompaktok a Sanyótól

Vágólapra másolva!
A japán elektronikai cég új kompaktokkal bővítette digitálisfényképezőgép-kínálatát. Az Xacti DSC-S4, illetve DSC-S3 teljesen átlagos kompaktkamerák, háromszoros optikai zoomal és 4, illetve 3 megapixeles CCD-vel.
Vágólapra másolva!

A két gép között sem külsejükben, sem belső felépítésükben, funkcióikban nem sok eltérést találni. Az S4 négy megapixeles szenzora valamivel kisebb méretű, ennek köszönhetően az optika átfogása valamivel kisebb. Kisfilmes rendszerre átszámítva a négy megás modellben a lencse 37-105 mm-es, az S3-ban pedig 37-112 mm-es.
A Sanyo gépei is a kompaktok közt legelterjedtebb memóriakártyát használják, így ha a 16 MB-nyi belső memória betelt, akkor SecureDigital, illetve MultiMediaCard kártyára menthetők a JPEG formátumú fotók.

Az élességállításhoz használható az 5 érzékelőmezős autófókusz rendszer, de kézi élességállításra is van lehetőség. Ahogy az átlagos kompaktoknál, úgy a két új Xactinál is szinte teljesen az automatikára kell hagyatkoznia a fotósnak. Persze a teljesen automata üzemmód, mellett itt is számos tematikus program használható (sport, portré, tájkép stb.) Az optikai kereső mellett 1,8 collos LCD kijelző segíti a felvételek elkészítését. Az energiaellátást két darab AA típusú ceruzaelem (akkumulátor) biztosítja. A képek USB csatolón keresztül másolhatók számítógépre.

Bár az egyelőre nem ismert, hogy az újdonságok mikor kerülnek forgalomba, de áruk várhatóan 380 (S4), illetve 300 (S3) dollár lesz.