Vágólapra másolva!
Új kompakt digitális fényképezőgéppel jelentkezett kedden a Canon. A PowerShot A85 a társaság egyik legnépszerűbb termékének, az A70-es modellnek az utódja.
Vágólapra másolva!

A tavalyi évben jelent meg a Canon PowerShot sorozatának A70-es jelű tagja, mely képességeivel kiemelkedett az azonos kategóriájú és nem utolsósorban árfekvésű fényképezőgépek közül (tesztünk az A70-esről itt olvashatja). A jó minőségű optika mellett a gépet a kompaktoktól akkor még nem megszokott mennyiségű extra beállítási lehetőség, ugyanakkor az egyszerű kezelhetőség tette figyelemre méltóvá. A gyártó ugyanezen a nyomvonalon azóta két készüléket is bemutatott (A75, a80), ám a jelek szerint most érkezett el véglegesen az A70 nyugdíjazása.

A85 egyik alapvető tulajdonságában nem különbözik a nagy elődtől, így ugyanaz a háromszoros zoomos optika került bele, mely átfogása 35-105 mm (kisfilmes rendszerre átszámítva. A zoom 3,6-es szorzójú digitális nagyítással növelhető. Az A70-eshez képest változás viszont az 4 megapixeles CCD (így a géppel maximálisan 2272x1704 pixeles képek készíthetők), a korábbi 5 pontos helyett 9 pontos fókusz-rendszer és a megnövelt, 1,8 collos hátsópaneli kijelző. Videofelvétel során maximum fél percnyi 640x480 pixel felbontású - hangos - mozgókép rögzíthető, kisebb felbontásban 3 perc a limit. A gépen, 13 fotózási mód választhat, ezeken belül rendelkezésre áll 6 új speciális előre beállított téma (tengerpart, tűzijáték, víz alatti, lomb, hó, beltéri).

Canon PowerShot A85

A Canon PowerShot A85-höz a szokásos kiegészítőket csomagolják, a gyártó tájékoztatása szerint ezek mellett széles körű az extraként vásárolható felszerelések kínálata. A készülék akkumulátorok nélkül 200 grammot nyom.

A készülék ára és piacra kerülésének időpontja egyelőre nem ismert.