Picasa 2 tippek: finomhangolás

Vágólapra másolva!
Mostani cikkünkben a Google ingyenes képkezelőjének Finomhangolás funkcióit vesszük sorra: ezekkel az eszközökkel komolyabb javításokat lehet elvégezni digitális fotókon.
Vágólapra másolva!

Előző írásainkban a Google Picasa 2 képkatalogizáló szoftverének alapvető fotójavító eszközeit mutattuk be. Segítségükkel egyszerűen és gyorsan módosíthatók a fényképek, különösebb előképzettség nélkül. Egy sötétebb, kissé színtelen, vagy ferde fotó másodpercek alatt helyrehozható. A következőkben továbblépünk a Finomhangolás szekció felé, ami tartogat néhány meglepetést.

Az Alapvető javítások és a Finomhangolás programrész között van egy lényeges különbség. Az alapfunkcióknál többnyire a szoftver dönt arról milyen mértékben javítja a képet, a felhasználónak csak kevés beleszólása marad a folyamatba. Ezzel szemben a Finomhangolás sokkal inkább a felhasználó ízlésére bízza képkorrekciót, ami azt jelenti, hogy adott esetben sokkal jobb végeredményt kapunk. Nem kell azonban megijedni, hogy itt valamiféle nehezen érthető és kezelhető eszközt kapunk. Megértése csupán néhány perc, egy kép korrekciója pedig itt sem vesz igénybe néhány másodpercnél többet.

Finomhangolás

Többségében itt is alap módosító eszközöket találunk. A fotó világosságát és színhőmérsékletét állíthatjuk be, az előbbire már láttunk példákat korábban: ilyen volt az korábbi cikkünkben bemutatott Telítettség funkció. A színhőmérséklet beállításával a fehéregyensúly eltolódását lehet javítani, használatát későbbiekbe részletezzük. Előbb lássuk a világossági beállításokat!

Forrás: [origo]
A Finomhangolás kezelőszervei

Régi ismerős köszönt minket az első csúszka személyében: telítettség. Korábban már esett róla szó, a középtónusok fényességének beállítására szolgál, használatával a képen a sötétebb és világosabb árnyalatok azonban érintetlenek maradnak. Ez például olyan esetekben jön jól, ha a fotón túl eltérő világosságú részek vannak. Ilyen például egy árnyékba vesző táj-, vagy épületrészlet és a nagyon világos ég közötti különbség.

A Finomhangolás szekció első része tehát ugyanarra szolgál, mint a korábbi cikkünkben említett Alapvető javítások menüpont Telítettség funkciója, de sokkal pontosabb beállíthatósággal. A pontos beállíthatóságot a Telítettség csúszka utáni két másik eszköz adja. A Kiemelések nevű a legvilágosabb tónusok fényességét szabályozza, az Árnyékok nevű pedig a kép sötét területeinek fényességét állítja.

A három eszközzel, melyekkel külön-külön állítható a sötét- (Árnyékok), közép- (Telítettség), és világos (Kiemelések) tónustartomány. Bár számértéket nem adhatunk meg be, csak "szemre" lőhetjük be a megfelelő világosságot, ez mégis komoly szerkesztőeszközt ad kezünkbe, amivel szinte bármilyen, javíthatatlannak hitt tónusú fotó korrigálható. Persze itt is fellép a zajosodás veszélye, illetve az, hogy a sötét fotón addig takart zaj, a világítás hatására előjön és túlságosan zavaróvá válik. Ha jobban bízunk az automata beállításokban, érdemes az az ablak jobb oldalán található, varázspálcát ábrázoló ikonra kattintani. Ez mindhárom ismertetett funkciót automatikusan állítja be, de közel sem kaphatunk vele olyan jó eredményt, mint a kézi beállításokkal.

Nézzünk egy extrém példát! Képünkön Látható, hogy az épületek sötétje és a világos ég igen nagy különbséget mutat. Ha ezt a fotót egy sima világosításnak vetnénk alá, ugyanolyan mértékben módosulna minden képterület. Ahogy a sötét részek világossága lassan emelkedne, a ég elkezdene kifehéredni, kiégni. A Picasa Finomhangolás funkciója viszont megoldja ezt a problémát.

Forrás: [origo]
Az eredeti felvétel

A három csúszka mellett, jobb oldalon találunk egy őket összefogó ikont, mely egy kis varázspálcát ábrázol. Ez egy automata opció, amivel a programra bízzuk mindhármuk beállítását. Első lépésként érdemes a Telítettség csúszkával beállítani egy nagyjából jónak gondolt világosságot. A képek többségénél dominálnak a középtónusok, tehát a Telítettség befolyásolja leginkább a kép világosságát. Húzzuk addig a beállítót, amíg az árnyékba borult területek kellően világosak lesznek! A fotónk ilyenkor többnyire helyes megvilágítású, de kontraszttalan, lapos.

Célszerű a Árnyékok beállításával folytathatni, amellyel visszacsempészhetünk némi árnyékot a képre. Fontos megjegyezni, hogy e csúszka használatával pont fordított hatást érhetünk el. Nem világosodik a kép, hanem a sötét területek még sötétebbek lesznek. Visszatért hát a fotó plasztikussága, amelyet a Kiemelések eszköz használatával még tovább finomíthatunk. Ezt hagyjuk utoljára és csak módjával alkalmazzuk. Emelésével a legfényesebb árnyalatok tehetők még világosabbá. Arra kell ügyelnünk, hogy ne legyenek nagy, zavaró fehér felületek - ha csak nem ez volt a célunk. Mindenképp érdemes úgy beállítanunk az Árnyékok és a Kiemelések csúszkát, hogy a képen jelenjenek meg egészen fekete és fehér részek is. A fotó legyen plasztikus, eleven!

Forrás: [origo]
Ugyanaz a kép feljavítva

A Finomhangolás utolsó szekciója a színhőmérséklet beállítására szolgál. A fotó fehéregyensúly eltolódását állíthatjuk be segítségükkel. De mi is az a fehéregyensúly? Röviden fogalmazva az összes szín eltolódása a normálistól. A különböző fényforrások - például a nap, vagy egy izzólámpa - színhőmérséklete is különböző. Ezt látásunk nem érzékeli, mivel agyunk korrigál. Egy napsütötte és egy lámpafényben látott piros alma színét is pirosnak látjuk. A digitális fényképezőgépek és filmek azonban nem tudnak különbséget tenni az egyes fényforrások eltérő színhőmérsékletű fénye között, így a fehér (szürke) alapszínhez képest színeltolódást látunk a képen, ha a beállításaik nem a fényforrásnak megfelelőek.

A fehéregyensúly hangolásához a Picasában két eszközt kapunk. Az első a Színhőmérséklet csúszka, amellyel negatív irányban hűvösebb, ellenkezőleg pedig melegebb színűvé tehetjük a képet. Ha például fotónk zavaróan kékes árnylatú, a Színhőmérséklet csúszka jobbra tolásával beállítható a színegyensúly.

Forrás: [origo]A legalsó Alapszín kiválasztó eszköznél egy szemcseppentő ikon látható. A Színhőmérséklet beállítótól függetlenül is használhatjuk. Mindkét eszközzel külön helyreállítható a fehéregyensúly. Az ikont aktiválva a kép egy olyan területére kell kattintanunk, amely jelen pillanatban rossz színű ugyan, de eredetileg fehérnek, vagy szürkének kéne lennie. A program ekkor ezt a jelölt pontot tekinti középszürkének és hozzá állítja az összes többi színt. A színhőmérsékletet a jobb oldalon alul lévő varászpálca ikonnal automatikusan is beállíthatjuk.

A Finomhangolás szekció képességei sok esetben - főleg a világosság beállítások tekintetében - minket is megdöbbentettek. Bátran kijelenthető, hogy kis gyakorlással a hasonló funkciójú profi szoftverekkel azonos minőség érhető el. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mindezt ingyen kapjuk, akkor a Google Picasa 2-t csak ezért a tulajdonságáért is érdemes letölteni.

Budai Péter
www.digiretus.hu