Különleges Sigma fényképezők

Vágólapra másolva!
Két egyedi digigépet mutatott be a fiatal japán vállalat: a Sigma SD14 és DP1 egyaránt átlagon felüli színhűséget ígér, ugyanis különleges képérzékelőt kaptak.
Vágólapra másolva!

Mindkét új típus rendkívül érdekes a fotózással foglalkozók számára, hiszen végre valódi fejlesztésekről, és nem csupán marketingfogásként alkalmazható megapixelháborúról esik szó. A most leleplezett digigépek különlegességét elsősorban az adja, hogy a Foveon által gyártott X3 nevű képérzékelő chipet kaptak.

A Foveon X3 szenzor négy évvel ezelőtt jelent meg a piacon, és akkor még sokan a digitális fotográfia jövőjét látták benne. A technológia lényege ugyanis az, hogy a hagyományos képérzékelőkkel szemben minden egyes rögzített képpontnál méri a beeső fény vörös, kék, illetve zöld tartományát.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy három darab különállő szenzor helyezkedik el egymás alatt, és mért értékeiket összegezve adódik a végeredmény. A Sigma SD14 és a DP1 ugyanazt a továbbfejlesztett Foveon chipet kapta, vagyis a 4,7 megapixeles fényképek rögzítéséhez összesen 14 millió fotódiódát használ.

Forrás: [origo]

Az SD14 a harmadik digitális tükörreflexes gép a Sigma kínálatában, és a korábbi típusokhoz képest kisebb és könnyebb is lett. Az új képérzékelőn kívül újítás még az öt pontos élességállítási rendszer, illetve a 2,5 colos hátoldali kijelző is. Ez utóbbi méret ma már szinte szabványnak számít, viszont ennek felbontása sajnos elmarad az átlagostól, mindössze 150 ezer pixeles.

A Sigma DP1 talán még az előző modellnél is nagyobb figyelmet igényel, hiszen gyakorlatilag az első kompakt kamera nagy felületű szenzorral, ez pedig olyan képminőséget tesz lehetővé, mely korábban elképzelhetetlen volt ebben a méretben. Nagyobb érzékelőhöz nagyobb optika is kell, talán ez az oka annak, hogy az új típus fix objektívet kapott csupán. A kisfilmes értékeken számítva 28 milliméteres gyújtótávolságú lencse ugyanakkor feltehetően szép rajzolatot ad majd.

Forrás: [origo]

A mostani sajtóbejelentés sem megjelenési időpontot, sem ajánlott fogyasztói árat nem közölt az új fényképezőkről.