hirdetés
műholdkameraGoogle keresőGPSRicoh

Műholdakkal kommunikál a vízálló kamera

2007.06.17. 9:29

Már Magyarországon is kapható a Ricoh legújabb különleges fényképezője, a Caplio 500SE. Ha van kéznél GPS, a kamera még azt is rögzíti, hol készült a fotó, emellett nem lesz baja, ha leejtik, vízbe mártják, esetleg extrém hidegben vagy melegben használják. Alaposan leteszteltük.

Az év elején mutatta be a japán gyártó a tűzoltóknak szánt Ricoh 500G felújított változatát. Az új masina gyakorlatilag megegyezik a tavalyi modellel, vagyis ahhoz hasonlóan rendkívül strapabíró borítást kapott. A hivatalos specifikáció szerint a fényképező akár fél órán keresztül kibírja egy méterrel a víz alatt, az egyméteres esések sem okoznak neki gondot, porállóságból pedig az elérhető legjobb minősítést kapta. Külön érdekes, hogy az új modell akár -10 Celsius fokon, vagy 85 százalékos páratartalom mellett is működőképes, az zoomoláskor ki-be mozgó optikát pedig egy csőszerű burok védi a külső behatásoktól.

A legfontosabb újítás a Caplio 500SE esetében az, hogy már GPS-koordinátákat is képes rögzíteni a fotók, videók mellé. Ehhez vagy az opcióként vásárolható, és a gépre szerelhető GPS-vevő szükséges, vagy egy tetszőleges blutoothos modul, amely akármelyik informatikai boltban beszerezhető. Mi egy Nokia LD-1W típusú eszközzel teszteltük a masinát: Budapest különböző pontjain készítettünk felvételeket, majd olyan szájtokra töltöttük fel azokat, amelyek támogatják a fotók térképen való megjelenítését is.

Masszív burkolatú játékszer

Az új Ricoh-t vastag gumiborítása, illetve óriási gombjai miatt elsőre mindenki gyerekeknek szánt játékfényképezőnek nézte az egy hét alatt, míg nálunk volt. Így ugyan van esély arra, hogy felfigyelnek a kamerára, ám  a gyerekjátékra emlékeztető külső miatt nem is veszik komolyan.

Ehhez a nagydarab, vaskos kamerához képest az egy évvel ezelőtt nálunk járt Olympus 720SW egy exkluzív fényképezőnek tűnik, pedig az három méterig vízálló, és másfél méterig ütésálló is. Ennek ellenére a Ricoh készülékével jóval kényelmesebb volt a fotózás, hiszen nem olyan aprók a kezelőszervei, nem lóg bele a kéz az optikába, és nem is csúszkál a vizes gépváz a gumiborításnak és markolatnak köszönhetően.

Forrás: [origo]

Nagy látószögű optika, hátfali keresők

További előny az Olympus termékével szemben, hogy a Ricoh nagylátószögű fotózásra is képes. A riválishoz hasonlóan háromszoros optikai zoommal látták el, ennek átfogása azonban kisfilmes értékekre átszámítva 28 - 85 milliméternek felel meg (szerencsére idén már egyre több fényképezőben érhető el ez a tartomány). Optikai képstabilizátort ebbe a fényképezőbe sem szereltek, azonban ilyen mély zoom mellett ez még talán nem jelent komoly problémát.

Komponálásra a 2,5 colos digitális monitor, illetve az optikai kereső egyaránt használható. Az LCD-t erős napfényben sem tükröződik, ez feltehetően annak köszönhető, hogy matt vízálló réteggel vonták be. Az átnézeti keresőt viszont akkor érdemes csak használni, ha már lemerülőben vannak az akkumulátorok, ugyanis a kép negyedét fixen kitakarja az objektív.

Geobloggolás Budapesten

A fényképező a beállítási lehetőségeket tekintve meglehetősen spártai: témamódokat gyakorlatilag nem kapott, és manuális expozícióállításra sincs lehetőség, mindössze néhány szokásos értéket, például a felbontást, vagy a fehéregyensúlyt lehet módosítani. Ennél a készüléknél azonban nem is a beállítási lehetőségek garmada a lényeg, hanem az, hogy strapabíró, és rögzíti, hol készült a felvétel.

Bekapcsoláskor automatikusan kapcsolódik az előre beállított bluetoothos GPS eszközhöz, majd rövid idő elteltével jelzi, ha létrejött a műholdas kapcsolat. Az általunk használt Nokia termékkel sajnos többször is előfordult, hogy teljesen nyílt terepen sem találta a műholdakat, máskor viszont problémamentesen működött - nem tudjuk ezt a jelenséget mi idézte elő, de valószínűleg nem a fényképező a hiba okozója.

Forrás: [origo]
Képek a Google Earth-ben

A fényképek megosztása a Panoramio és Google használatával

Egy kiadós budapesti bringázás jó alkalmat biztosított a tesztfotók készítéséhez, később azért gyalog és autóval is próbálkoztunk hasonlókkal. Rövid keresés után két weboldalt is találtunk, mely képes a fényképekbe ágyazott EXIF-információk alapján térképre illeszteni a képeket.

Az egyik ilyen szolgáltatás a Panoramio oldalán található meg. Erről a vállalatról annyit érdemes tudni, hogy alig két héttel ezelőtt vásárolta fel az amerikai keresőóriás, a Google, mellyel egyébként már hosszú ideje együttműködtek. A weboldalra feltett képeket a Google Maps és a Google Earth segítségével egyaránt be lehet azonosítani, talán ez utóbbi látványosabb megoldást kínál az apró indexképek mutatásával, egyetlen hátránya, hogy előzetesen telepíteni kell hozzá a Google Earth szoftvert, így például nem minden irodai és iskolai gépen használható.

Forrás: [origo]
Fotóink a Panoramio Google Maps térképén

Fotók a Yahoo térképein a Flickr segítségével

A Google konkurense, a Yahoo is képes hasonló szolgáltatásra: a  Flickr képmegosztóra feltöltött fotókat automatikusan elhelyezi a Yahoo Maps oldalra. Ennek a használatához azonban az szükséges, hogy a Flickr személyes beállítási között engedélyezve legyen a képekbe ágyazott koordináták beolvasása (a személyiségi jogok védelme érdekében alapesetben ez le van tiltva), továbbá kizárólag az újonnan feltöltött képekkel működik ez a featúra. Természetesen akinek korábban nem volt GPS-kamerája, annak sem jelent gondot, bár a hazai Yahoo Maps minősége némileg még alulmarad a riválishoz képest.

Forrás: [origo]
Bringás körútunk képekben a Flickr Yahoo Maps weboldalon

Végszó

Összességében nagyon izgalmas volt a Ricoh egyedi kamerája: bár küllemével kevés embert fog meghódítani, gyakorlatilag bármilyen helyzetben megállja a helyét. Képes vízben, porban fotózni, és még az eséseket is kibírja -  GPS-koordinátákat rögzítő funkciója pedig igazi kuriózum. Sajnos mindezért jelenleg borsos árat kell fizetni: a Ricoh Caplio 500SE bruttó 170 ezer forintba kerül a Rico-tec-nél, akitől tesztelésre is kaptuk. Egy olcsóbb bluetoothos GPS-modulért pedig legalább 17 ezer forintot kell fizetni, a memóriakártyát és akkumulátort nem is számolva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Most
Top 12 óra
hirdetés
hirdetés
Ajánlat
Ajánlat
hirdetés
hirdetés
hirdetés
youmetry