Fényképezőt ajándékba: profi gépek

Vágólapra másolva!
Karácsonyi összeállításunk első két részében az ultrakicsi és az olcsó kompakt kamerákat vettük sorra, a cikksorozatunk befejező részében pedig a cserélhető optikás típusok kerülnek terítékre a százezres alapmodellektől a több milliós csúcsgépekig.
Vágólapra másolva!

Idén általánosan megfigyelhető trend az árcsökkenés a digitális fényképezők piacán, és nincs ez másképp a tükörreflexes készülékek esetében sem. Tavaly még legalább 160 ezer forintot kellett fizetni a legolcsóbb cserélhető optikás gépért, idén viszont már 120 ezerért is lehet DSLR gépet kapni.

Böhöm méret, de jobb képminőség

De miért is érdemes ennyi pénzt áldozni egy fényképezőgépre? A válasz meglehetősen egyszerű: a tükörreflexes eszközök előnye a kisebb, kompakt modellekkel szemben elsősorban az, hogy a nagyobb képérzékelőjüknek köszönhetően összehasonlíthatatlanul jobb minőségű felvételeket készítenek. Az ilyen típusokkal készített fotók kevésbé zajosak, nagyobb nagyítás késíthető belőlük, ráadásul az autófókusz sebessége is rendszerint gyorsabb.

Ezekhez a gépekhez erős külső vakukat is lehet csatlakoztatni, így műtermi körülmények között használhatók. A kompakt gépekhez szokott fotósoknak viszont hátrány lehet, hogy a legújabb típusok kivételével a hátfali LCD nem használható komponálásra.

Nikon D40

Jelenleg az egyik legolcsóbb tükörrelfexes kamera a Nikon D40. A hat megapixeles japán készüléket mi is alaposan letesztelük, és különösen tetszett, hogy kiváló képminőséget produkált, ráadásul a kezdő felhasználókra is gondolva súgórendszert, illetve retusáló eszközöket építettek bele.

Fotó: Halász Dániel

A rengeteg állítási lehetőséggel felruházott japán masina a konkurenciához képest tovább bírja egyetlen töltéssel, viszont képstabilizátort és pormentesítő technológiát sem építettek bele. A hazai kereskedésekben megközelítőleg 120 ezer forintért árulják 18 - 55 milliméteres kit objektívvel, SD memóriakártya nélkül. Érdemes megjegyezni, hogy gyakorlatilag megegyező tulajdonságokkal tíz megapixeles változatot is gyártanak, aminek a felára körülbelül harmincezer forint.

Canon 400D

A Nikon legnagyobb riválisának tekinthető Canon legolcsóbb cserélhető optikás típusát is volt alkalmunk kipróbálni. A Nikon termékéhez hasonlóan ezt a modellt szintén 2006-ben leplezte le a gyártó, de ez nem túl meglepő, ugyanis ebben a szegmensben sokkal ritkábban dobnak piacra új készülékeket.

Forrás: [origo]

A tíz megapixeles érzékelővel ellátott fényképező érdekessége, hogy a világon elsőként kapott háromlépcsős pormentesítő rendszert, így kevesebb eséllyel lesz poros a szenzor az optikák váltogatása közben. Képstabilizátort ez a kamerába sem építettek, ráadásul akkuja száz képpel kevesebbet tud készíteni, mint a Nikon hasonló eszköze. Magyarországon 170 ezer forintba kerül az alapszintű Canon a 18 - 55 milliméteres lencsével.

Olympus E-410

Kevésbé népszerű a profi fotósok között, éppen ezért árával és extra szolgáltatásaival próbál hódítani a harmadik japán alapgép, az Olympus E-410. A nyáron debütáló fényképezőbe szintén tíz megapixeles szenzor került, aminek különlegessége, hogy a pormentesítő rendszere mellett úgynevezett Live View üzemmódra képes. Ez utóbbi funkció lényege, hogy a hátfali LCD a kompakt típusokhoz hasonlóan komponálásra is használható.

Forrás: [origo]

Az összeállításunkban szereplő legapróbb és egyben legkönnyebb készülék mindössze 435 gramm akkumulátorral együtt, így cipelése sem jelent különösebb problémát. A 14 - 42 milliméteres optikával csomagolt változat hazai ára bruttó 150 ezer forint körül mozog.