Szakít a papírképekkel a Polaroid

Vágólapra másolva!
A direktpozitív képrögzítési eljárásáról ismertté vált Polaroid cég bezárja két amerikai és egy mexikói gyárát, 70 év után felhagyva az azonnal kész papírfényképek technológiájával.
Vágólapra másolva!

"Bezárjuk a norwoodi gyárat, és beszüntetjük a termelést a walthami üzemben is" - közölte Kyle MacDonald, a vállalat polaroidrészlegének alelnöke a Boston Globe című napilappal. A két amerikai gyár az Egyesült Államok északkeleti részében fekvő Boston közelében működik.

A társaság 150 munkahelyet szüntet meg az Egyesült Államokban, főként concordi központjában. A fénykorban - 1978-ban - a cégnek még közel 21 ezer alkalmazottja volt.
A norwoodi és walthami üzem nagyformátumú filmeket gyártott profik számára. A cég Mexikóban is készített filmeket, valamint csomagolóanyagokat Hollandiában. E két utóbbi vállalat idén szintén bezár a Boston Globe szerint, így összesen 450 munkahely szűnik meg a cégnél.

A Polaroid egy külső cégnek adja el a technológiát, ez az egyetlen esély arra, hogy a polaroidkedvelők továbbra is hódolhassanak szenvedélyüknek, mivel a cég készletei jövőre kifogynak. A vállalat tavaly csendben már felhagyott a polaroidtechnológiával működő gépek gyártásával. Másfél-két éve álltunk le a profi gépek és egy éve a széles körben használt kamerák gyártásával - mondta el Tom Beaudoin vezérigazgató, akit szintén a Boston Globe idézett.

Az 1939-ben létrehozott vállalat és a polaroideljárás, amelyet egy 20 éves amerikai találmánya alapján vezettek be, az egyik legismertebb márkanév lett a második világháború után. 1991-ben a vállalatnak a polaroidkamerákból, -filmekből és más termékekből származó bevétele közel 3 milliárd dollár volt. A cég 2001-ben csődbe ment, és négy évvel később vásárolta fel a Minnetonka nevű vállalat.A polaroidfilmeken kívül a vállalat a márkanevet külföldön gyártott televíziókra, DVD- és MP3- lejátszókra, digitális fotókeretekre és fényképezőgépekre is használja. Ezek tavaly közel 1 milliárd dolláros bevételt hoztak az anyacégnek - mondta el Beaudoin.

A cég tavaly a digitális fényképezés területére is igyekezett betörni kártyacsomagnál alig nagyobb nyomtatójával, amely tinta nélkül, a Zink Imaging termikus eljárásával működik, és névjegykártya-méretű képeket nyomtat.