HD-képes digikamera óriásképernyővel

Vágólapra másolva!
Új Lumix kompakt digitális fényképezővel rukkolt elő a Panasonic. Az FX500-as több érdekes extrát kínál: nagylátószögű objektívet, jókora érintőképernyőt kapott, és HD-felbontású videókat is tud rögzíteni.
Vágólapra másolva!

A Lumix DMC-FX500-as ötszörös optikai zoomot kínál, emellett azonban (35 mm-es kisfilmes értékre átszámítva) 25 mm-es nagylátószögű fotózásra is használható Leica DC lencséje. Az új kompakt gép 10,1 megapixeles felbontásra képes, s újdonsága, hogy a menürendszerét nem csak a szokásos gombokkal, hanem az érintésérzékeny, 3 colos hátoldali LCD-n is el lehet végezni, ez utóbbin például exponálás előtt a fókuszpontot is ki lehet választani egyszerűen, de utólagos feliratozásra is mód nyílik egy virtuális billentyűzet segítségével.

Forrás: [origo]

A fényképezőgép manuális fotózási lehetőséget is kínál, ezt aktiválva ugyancsak az érintőkijelzőn lehet szabályozni például a rekeszt és az exponálás idejét - természetesen ezt a feladatot a kezdő felhasználók az Intelligent Auto névre keresztelt új automatikára is rábízhatják. További újdonság, hogy az FX500-assal 720p, vagyis 1280x720 pixeles felbontású, szélesvásznú HD-videót is lehet rögzíteni, bár a gyártó közleménye arra nem tér ki, hogy másodpercenkénti hány képkockás rátával. A Panasonic amerikai részlegének közlése szerint az új Lumix a tengerentúlon májustól lesz kapható fekete és ezüst színben nettó 400 dolláros áron.