A mozgás annyi előnnyel jár, hogy ha az orvosok receptre tudnák felírni, nem ismernénk rá a világra, amelyben élünk - olvasható egy új tanulmányban, amely a napi testgyakorlás előnyeit összegzi.

Az angliai Norwich egyetemének kutatói 40 korábbi, 2006 és 2010 között publikált vizsgálatot elemeztek a rendszeres mozgás és a betegségek kapcsolatáról. Az eredmény megerősíti, hogy a dohányzás mellőzése után az aktív életmódnak van a legnagyobb szerepe egészségünk megőrzésében.
Mozgással a betegségek ellen
Ahhoz, hogy a mozgás előnyös hatásai igazán érvényesüljenek, legalább heti 150 percet, azaz öt napon át napi fél órát kellene könnyű sétával, kertészkedéssel, esetleg biciklizéssel töltenünk. Ha intenzívebb mozgásformát választunk (például úszás, futás, aerobic), heti három 20 perces edzés is elegendő.
Az eredmény nem marad el: csökken például a szív- és érrendszeri betegségek, köztük az agyérkatasztrófák, valamint az Alzheimer-kór és általában az időskori szellemi hanyatlás esélye. A rendszeres séta csökkenti a csontritkulás, a 2-es típusú cukorbetegség, a depresszió, az elhízás és a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát is.
Napi fél óra mozgástól ugyancsak csökken a rák kialakulásának esélye, igaz, ezt egyelőre csak néhány daganattípus - többek között a vastagbél-, a prosztata-, a mellrák- és a méhrák - esetében igazolták. A már kialakult daganatos betegségekben a kezelés utáni kíméletes mozgás segíti a felépülést, javítja a túlélés esélyét.
Más lenne a világ, ha a mozgást lehetne receptre felírni
"A mozgás annyi előnnyel jár, hogy ha az orvosok receptre fel tudnák írni, nem ismernénk rá a világra, amelyben élünk" - olvasható az International Journal of Clinical Practice című szaklap decemberi számában közölt cikkben (a cikk szabadon elérhető ezen az oldalon).
Leslie Alford kutatásvezető szerint az átnézett vizsgálatokból egyértelműen látható: ahhoz, hogy szervezetünk optimálisan működjön, bizonyos fokú fizikai aktivitásra van szükség, amely a modern életvitel mellett sokak hétköznapjaiból hiányzik. Ha valaki a pozitív hatások eléréséhez szükséges időtartamot nem tudja mozgással tölteni, ne keseredjen el: a semminél a kevés is több, már napi 10 perc mozgás is javítja közérzetünket, növeli vitalitásunkat.
A mozgás jótékony hatását fokozza, ha nem dohányzunk, nem küzdünk túlsúllyal, és egészségesen táplálkozunk.
Ötven felett is érdemes elkezdeni
Kutatások igazolják, hogy az egészséges életmódra (napi öt adag gyümölcs vagy zöldség fogyasztása, mozgás, normál testsúly, a dohányzás mellőzése) való áttérés soha nem késő: az életmódot váltó középkorúak körében jelentősen csökken a szív- és érrendszeri betegségek előfordulása, valamint a halálozás. Azok körében, akik 50 évesen tértek át a rendszeres mozgásra, az elhalálozási statisztika 60 éves korukra már az egész életükben aktív életet élők szintjére csökkent.
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?