Három és fél óra klinikai halál után hozták vissza az életbe

Vágólapra másolva!
Több mint 20 ezer nyomást adott ki a szívre három és fél óra alatt az a készülék, amely december közepén egy brit férfit visszahozott az életbe.
Vágólapra másolva!

Az 53 éves Arun Bhasinre december közepén, mínusz tíz fokban találtak rá eszméletlenül az utcán London Croydon nevű kerületében.

A férfit hiába szállították rövid időn belül a Croydoni Egyetemi Kórházba, hirtelen szívleállás következett be nála.

20 ezer szívnyomással azonban vissza tudták hozni az életbe. Ezt az óriási számú nyomást egy új szívtámogató eszköz, az akkumulátorról működő Zoll AutoPulse pumpa segítségével érték el.

A műszer percenként 100 nyomást képes adni. Négy teljes akkumulátort használtak fel a brit férfi szívműködésének stabilizálására.

A férfi kezelőorvosa, Nigel Raghunath a brit médiának úgy nyilatkozott, hogy a kórház sürgősségi osztályának 15 éves történetében még nem fordult elő ilyen csoda.

Az orvos elismeréssel beszélt a szívtámogató műszerről is, amely sokkal hosszabban képes pumpálni a vért a szükséges szervekbe, mint amennyi ideig arra egy orvoscsapat képes lenne.

A férfit azóta már haza is engedték a kórházból, és a híradások szerint jól halad a felépülés útján.