Itthon is van már fájdalommentes vastagbélrák-szűrés

Vágólapra másolva!
Magyarországon a vastag- és végbélrák a második leggyakoribb daganatos betegség. A halálesetek nagy része megelőzhető lenne rendszeres szűrővizsgálattal. Sokakat visszatart a vizsgálattól, hogy a vastagbél-tükrözés fájdalmas, ám a már itthon is elérhető CT- kolonográfia nem okoz kellemetlenségeket.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a daganatok okozta halálozások között a vastag- és végbélrák nemtől függetlenül a második helyen áll, nemdohányzók körében pedig a leggyakoribb daganatos eredetű halálok. Évente mintegy 9000 új vastagbélrákos esetet ismernek fel, miközben évente közel 5000-en a betegség következtében haláloznak el.

A vastagbélrák polipokkal kezdődik

A vastag- és végbélrák szinte kivétel nélkül polipok talaján alakul ki. A vastagbélpolip egy szemölcsszerű kinövés a bél belső ürege felé. Szövettanilag a polip többféle lehet, ez határozza meg a daganatos elfajulás kockázatát. Sajnos a polipok legtöbbször nem okoznak tüneteket, időszakos vérzés is csak a betegek kevesebb, mint 5 százalékában észlelhető, ezért sok beteg nem fordul orvoshoz,.

Európa-szerte az ötven éven felüliek körülbelül harminc százalékában, a hetven év felettieknek pedig ötven százalékában fordulnak elő polipok, viszont a polipok kevesebb, mint egy százalékából alakul ki vastagbélrák.

Tíz év, mire a vastagbél-daganat kifejlődik

Az egészséges vastagbél-nyálkahártyából az életet veszélyeztető vastagbélrák soklépcsős folyamat során alakul ki, amely átlagosan tíz év alatt megy végbe. Ezért a megelőző állapotok időbeni felismerésével a rák kialakulásának kockázata jelentősen csökkenthető.

Ráadásul a vastag- és végbélrák a többi ráktól eltérően különösen hatékonyan kiszűrhető betegség, és többféle szűrési módszer is kínálkozik vizsgálatára. A vastagbélrák szűrésével kapcsolatban fontos pozitívum, hogy a rákmegelőző polip eltávolításával a rák kialakulása is megelőzhető.

Fájdalommentes szűrővizsgálat

A vastagbél-tükrözés elfogadottsága a kellemetlensége miatt a betegek körében alacsony. (Ilyenkor a végbélnyíláson keresztül egy hosszú, a végén kamerával felszerelt eszközt, - endoszkópot -, vezetnek a vastagbélbe.) A reálisabban finanszírozható széklet-tesztek a már kialakult daganat kimutatására alkalmasak, viszont a polipok észlelésében a szenzitivitásuk csekély, így a nemzetközi gyakorlatban egyre inkább előtérbe kerül a CT-kolonográfia, mint a vastagbél-betegségek szűrésére alkalmas módszer.

A CT-kolonográfia legfőbb előnye maga az eljárás: a vizsgálat során nem kell behatolni a bél üregébe ahhoz, hogy felvétel készüljön róla. A hagyományos CT-adatfelvételhez hasonló vizsgálat 1-2 perc alatt elvégezhető és minimális kockázattal jár. A vastagbél legtávolabbi pontja is vizsgálható, és daganat észlelése esetén, annak kiterjedését is meg lehet határozni. Az endoszkópos technikákkal szemben a módszer kellemetlenségek nélkül, gyorsan, fájdalommentesen elvégezhető, ezért szűrés céljára kifejezetten alkalmas.