Míg az akne hátterében hormonális változás áll, a rosacea kialakulásának okáról egyelőre keveset tudunk. A faggyúmirigyek túlműködése sokszor jár gyulladással, így a házi praktikák helyett a kezelést bízzuk inkább kozmetológusra, bőrgyógyászra.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/1011/20101115borallerg.jpg)
A faggyúmirigyek betegségei hátterében rendszerint a mirigyek túlműködése áll, ami gyakran gyulladással párosul. A gyulladás igen változatos lehet: a felszínes képződményektől egészen a mélybe terjedő sipolyozó, befertőződött gennyel teli zacskókig.
Az akne általában a fiatal korosztályt érinti. A másik, faggyúmirigyekhez kapcsolható, de inkább a középkorúakat, illetve idősebb korosztályt érintő betegség az ún. rosacea, amely az orcák pirosas gyulladását jelenti. Ez a betegség az orrot és középarcot érinti, inkább bőrpírral, kevésbé gennyes tünetekkel jár. Ritkán a száj körül és az állon előforduló vöröses kiütések is kialakulhatnak. Utóbbit száj körüli bőrgyulladásnak (perioralis dermatitis) is nevezik.
Az akne hátterében hormonális változás áll
Az akne kialakulását és a klinikai képet a hormonok, a faggyútermelés, a bőr elszarusodásának menete, a bőr járulékos baktériumflórája és az esetleges bakteriális felülfertőződés együttesen határozzák meg. Mivel serdülőkorban a bőr elszarusodásának mértékék jelentősen fokozó ún. androgén hormonok szintje nagyfokban megváltozik, a betegség képe serdülőkorban kezd kialakulni.
A zavar első lépéseként még csak mikroszkopikus a bőr mélyében kiinduló elváltozásról van szó, amikor a kóros mértékű elszarusodás a faggyúmirigyek kivezetőcsövét elzárja. Ez az elzáródás, mint egy cella, a bőr mélyébe zárja a faggyúból, elszarusodott hámból és baktériumokból álló együttest. A bezárt baktériumok a faggyút alkotóelemeire, zsírsavakra kezdik bontani, ami irritálja a mirigy falát, tovább fokozva a gyulladást. A fokozott faggyútermelés kitágítja a mirigy falát így kialakul egy ciszta, ami a feszülés miatt megreped, és irritáló tartalma a szövetek közé kerülve súlyos gyulladást idéz elő. Ez tályogképződéssel járhat, ami a későbbiekben csak súlyos heggel gyógyul.
A betegség általában serdülőkorban kezdődik, krónikus állapot, mely felnőttkorig fennállhat, de idővel a tünetek mérséklődnek. Általánosságban igaz, hogy az elváltozások néhány hét után általában jól válaszolnak a kezelésre, de időről időre fellángolhatnak. Orvosilag nem veszélyes, kivételt képez a kezeletlen, súlyos fertőzés. Hegesedés akkor jelentkezhet, ha a súlyos akne kezeletlen marad.
A rosacea kialakulásáról egyelőre keveset tudunk
Az aknéval ellentétben a rosacea eredete kevésbé ismert. Jellemzője, hogy világos bőrűeken gyakoribb, és az étrend, valamint a zsíranyagcsere nem játszik szerepet kialakulásában. A száj körüli gyulladás eredete ugyancsak ismeretlen, a hidratáló zsíros kozmetikumok szerepet játszhatnak kialakulásában.
Az akne és a rosacea is megjelenhet a törzsön és a végtagokon is
Az aknét megjelenés alapján felszínes és mély típusokba soroljuk. A felületesre a fehér (zárt) vagy fekete (nyitott) mitesszerek a jellemzőek. Nagyobb gyulladt elváltozások, csak nyomkodás hatására jönnek létre. A mély típus esetében a gyulladt, gennyes elváltozások a jellemzőek, melyek vagy a külvilágra ürülnek, vagy a mélybe terjednek. Ilyen elváltozások az arc mellett megjelenhetnek a vállon, törzsön, nyakon, illetve a mellen. A felszínes típus ritkán, a mély típus gyakran hagy hátra heges képződményeket. A tünetek az évszaktól is részben függnek. Télen zárt környezetben kisebb a bőr öntisztulása, így a kép súlyosbodik, nyáron viszont a napsugárzás jótékony hatása miatt enyhülnek a tünetek.
A rosacea okozta panaszok igen hasonlítanak az akné tüneteire, azonban mitesszerek nem jellemzik. Rosacea jelenhet meg a törzsön és végtagokon is. Speciális formája az orra terjedő dudoros, vörös elváltozás. A perioralis dermatitis képe a felületes aknéra és rosacea keverékére hasonlít. Jellemzője, hogy az ajakpír és az elváltozás között vékony ép bőrsáv látható.
A fertőtlenítő szappan csak ront az akne állapotán
Általánosságban elmondható, hogy a serdülőkorban mindenki átesik valamilyen fokú akne képződésén. Ez idővel meggyógyul. A zsíros kozmetikumok bizonyítottan rontják az állapotot, a fertőtlenítő hatású szappanokhoz hasonlóan. Utóbbiak a bőr normál baktériumflóráját befolyásolják, elpusztítják azt, így bőrünk természetes védekezőképessége sérül.
A bőr általános szappanokkal történő rendszeres tisztítása segít a helyzeten. A bőr zsírosodásánál fontos és praktikus tényező a haj hosszúsága. A lelógó hosszú haj könnyen zsírosodik és tömíti el a pórusokat. Jelenlegi ismereteink szerint a sport, a szexuális élet, vagy a táplálkozási szokások nincsenek összefüggésben az akne kialakulásával.
Amennyiben valamely étel irritáló hatása merül fel, szükségessé válik annak drasztikus megvonása. Ha a tünetek ennek következtében javulnak, és csak az ismételten elfogyasztott étel hatására újulnak ki a tünetek, felmerül az adott étel oki szerepe.

Kerüljük az otthoni mitesszer nyomogatást!
Az akne legtöbb esetben a serdülő korosztályt érinti, ami a betegnek és a szülőknek egyaránt komoly pszichés megterhelést okozhat. Fontos, hogy a szülők beszéljenek serdülőkorú gyermekeikkel a problémáról, értessék meg velük, hogy a tünetek csak átmenetiek. Ha szükséges kérjék ki kozmetikus, bőrgyógyász tanácsát. A felületes mitesszereket forró vizes borogatás után ún. mitesszernyomóval el lehet távolítani, de a gyulladt elváltozásokat, csak akkor próbáljuk meg eltávolítani, miután tisztán, láthatóan a felszínre törnek. Az otthoni fürdőszobai nyomogatás helyett helyesebb a szakember, kozmetikus felkeresése. A felületes gyulladt típusban antibiotikum vagy A-vitamin-készítmények óvatos külső alkalmazása válhat indokolttá, de jó hatással van a kvarclámpa, illetve a napfény szárító hatása is.
A mély akne kezelésének fő célja a későbbi hegképződés mérséklése. Ilyenkor széles spektrumú antibiotikum és A-vitamin-készítmény szájon át történő bevitele a kezelés fő alapja. Az A-vitamin túlzott fogyasztása igen sok mellékhatással járhat, ezért csak nagyon óvatosan lehet alkalmazni. Javasolt bőrgyógyász tanácsát kérni. A helyi szteroidok használata szigorúan tilos.
A rosacea kezelése helyi vagy szájon át történő antibiotikumok adásával történhet. A speciális dudoros vörös orr, sebészeti plasztikát igényel. A száj körüli bőrgyulladásnak szájon át történő antibiotikum vagy A-vitamin-készítmény adása a megfelelő terápia.
Mérsékeljük a zsíros, fűszeres ételek fogyasztását!
Az akne megelőzésében kulcsfontosságú a bőr tisztántartása. Nagyon zsíros bőr esetén arclemosó használata, valamint a zsíros, olajos ételek mérsékelt fogyasztása javasolt.
A rosacea és perioralis dermatitis ismeretlen kóreredete miatt nincsen bizonyított módszer a megelőzéshez, de a rosacea-nál felmerült a fűszeres ételek és az alkohol kedvezőtlen hatása.
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?