A csernobili baleset egészségügyi hatásai Európában és Magyarországon

Vágólapra másolva!
A japán földrengés miatt megsérült fukusimai atomerőben zajló események miatt felelevenítjük azt a 2006-ban készült felmérést, amely azt vizsgálta, hogy az 1986-os csernobili balesetnek milyen egészségügyi hatásai voltak, illetve vannak Európában és Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi hivatalos álláspont szerint a japán események nem hasonlíthatók össze Csernobillal, mert annyi radioktív anyag a legrosszabb forgatókönyv esetén sem kerülne a környezetbe, mint Csernobilban. A szovjet katasztrófánál az is súlyosbította a helyzetet, hogy a radioaktív szennyeződés nagyon magasra jutott a légkörben, így messzire tudott terjedni a szelekkel. Fontos különbség továbbá, hogy Japán hazánktól sokkabb távolabb van.

Mi történt Csernobilban?

1986. április 26-án szombaton hajnalban gőz-, majd gázrobbanás történt a csernobili atomerőműben. A baleset közvetlen oka egy rosszul megtervezett és a biztonsági rendszabályok sorozatos megszegésével végrehajtott kísérlet volt. A kémiai robbanás által szétroncsolt reaktorból radioaktív anyagok kerültek a levegőbe, és az égő grafit füstjével magasra szálltak. A radioaktív anyagok kiáramlását csak május 6-ára sikerült elfojtani, helikopterekről ledobott anyagokkal. A reaktor üzemanyagának körülbelül 3,5 százaléka került ki és szóródott szét.

Sokféle radioaktív izotóp került a környezetbe: urán-hasadóanyag, a működés során keletkezett plutónium és más ún. transzurán elemek, valamint a maghasadás során keletkezett izotópok, amelyek között voltak rövid és hosszabb felezési idejűek is. A rövid felezési idejűek azóta lebomlottak. Mára, 20 év elteltével "csak" a cézium-134, a cézium-137, a cézium-144, a stroncium-90 izotópok és a plutónium sugároz a környezetben. Egy érdekes adalék, hogy az atomipar legnagyobb balesetében szabadba került és szétszóródott radioaktivitás kb. 1 század-1 ezred része annak a mennyiségnek, amely a légköri atomfegyver-kísérletek betiltásáig a nagyhatalmak tevékenysége során került a levegőbe.

Május 4-ig a Csernobil körüli 30 kilométeres zónából közel 130 ezer embert telepítettek ki, ez a zóna ma is zárt terület. Később a zárt területet kibővítették. Évekkel később Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország leginkább szennyezett területeiről további 180 ezer embert telepítettek át kevésbé szennyezett területekre.

A baleset egészségügyi következményei

A baleset közvetlen következményeinek elhárításában részt vett tűzoltók, katonák és mások soraiból 31 ember halt meg röviddel a baleset után, ketten a robbanásban, egy ember szívrohamban, a többiek az elszenvedett sugárzás következtében. A baleset elhárításban részt vett likvidátorok közül 14-en haltak meg a következő 10 évben a sugárdózis következében. Ukrán forrásokra hivatkozva a sajtóban időnként több százezerre teszik a csernobili balesetnek tulajdonítható halálesetek számát. Valójában ezek a számok a sugárszennyezett területeken 10 év alatt bármely okból meghalt összes emberre vonatkoznak, ezek a halálozási adatok pedig nem térnek el más, nem szennyezett területek adataitól.

A nemzetközi szakirodalomban elfogadott becslések szerint a likvidátorok körében mintegy 2200 daganatos halálozás várható, ezek nagy része valószínűleg még nem következett be. Orosz adatok szerint a likvidátorok körében 1992 és 1996 között megnőtt a leukémiás esetek száma, elérve az orosz átlag kétszeresét. 1996 óta a leukémia gyakorisága csökkent, visszatért a korábbi szintre. A likvidátorok közel egyharmada rokkant, leggyakrabban idegrendszeri, vérkeringési vagy mentális okokból váltak munkaképtelenné.

A kitelepítettek között kétségtelenül megnőtt a pajzsmirigydaganatos megbetegedések száma, elsősorban a gyermekek körében. Az idejében felismert betegség szerencsére kezelhető és gyógyítható. A tényleges halálesetek száma 2006-ig 9 fő volt, fehérorosz adatok szerint a gyógyulás valószínűsége megközelítette a 99%-ot. A kitelepítettek körében az elszenvedett sugárzás miatt mintegy 1800 daganatos halálozást valószínűsítenek az elemzések. Nem közvetlenül a sugárzás, hanem a baleset ténye és a kitelepítés erős pszichológiai hatást gyakorolt a lakosságra, és hozzájárult mentális egészségi állapotának romlásához. Gyakoribbá vált a szorongás, a depresszió, gyakoribbak a pszichoszomatikus betegségek.

Vitatott adatok

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2005 szeptemberében közzétett közös jelentése 4000 főre tette Csernobil halálos áldozatainak várható számát. (Ez az adat szerepel a fenti részletezésben, 1800 haláleset a likvidátorok, 2200 a kitelepítettek körében.)

Az Európai Parlament zöld csoportjának szakértői azonban nem fogadják el ezt az adatot, és 30-60 ezer várható áldozatot becsülnek Európában. Kifogásolják ugyanis, hogy a jelentés nem ad számot az Ukrajnán, Fehéroroszországon és Oroszországon kívüli európai országokban szerintük várható sokezres halálozásról (a WHO szerint a három említett országon kívüli területeken elhanyagolható a baleset egészségügyi hatása). A Greenpeace még tovább megy: 2006. április 18-án közzétett tanulmánya szerint akár százezer is lehet a baleset miatti daganatos megbetegedések halálos áldozatainak száma csak Ukrajnában, Fehér-Oroszországban és Oroszországban.

A magyarországi sugárterhelés

A baleset idején uralkodó időjárás és az azt követő napok változó irányú légáramlási viszonyai szeszélyes pályákon vitték szét Európában a radioaktív anyagokat. Az időjárás kegye folytán a magyar lakosság a környező országokhoz képest kis sugárterhelést kapott. A legszennyezettebb terület Budapest volt, a fővárosinál kisebb szennyezést mutattak ki a Dunántúlon és Észak-Magyarországon. Budapest cézium-szennyezettsége legalább százszor kisebb volt, mint azoké a fehérorosz, ukrán és orosz területeké, ahonnan a lakosságot kitelepítették.

Magyar szakemberek mérések és számítások alapján megállapították a hazai lakosság által elszenvedett és a várható dózist. Ezt az értékelést a nemzetközi tudományos közvélemény elfogadta. A balesetet követő 70 évre számított külső és belső sugárterhelés hazai átlagértéke 0,5 mSv, de a leginkább borúlátó becslés szerint sem lehet több 1 mSv-nél (mSv=millisievert; a Sv a sugárzási dózisegyenérték egysége az SI-rendszerben). Ennek a dózisnak nagyjából a felét a balesetet követő első évben szenvedtük el, a másik felét pedig 2056-ig apránként kapjuk meg.

Összehasonlításképpen: Magyarországon a háttérsugárzás, vagyis a természetes eredetű, a világűrből és a talajból érkező sugárzásokból állandóan elszenvedett dózis évi 2,4 mSv. Tehát a baleset utáni első évben megkapott csernobili eredetű plusz dózis és a baleset utáni 70 évben kapható dózis együttesen mindössze egyetlen évi természetes eredetű sugárterhelés 20 százalékát teszi ki. Másképpen fogalmazva: a csernobili baleset Magyarországon 2-3 havi természetes eredetű sugárzásnak megfelelő többletterhelést okozott. Érdemes ezt az adatot néhány további számmal összevetni: orvosi vizsgálatok során évente átlagosan 1 mSv dózist kapunk, ez önmagában nagyobb a csernobili hatásnál. A hivatásszerűen sugárzásokkal foglalkozók számára évi 20 mSv korlátot szab meg a törvény, klinikai tünetekkel járó sugárbetegséget minimálisan alkalmanként 2000 mSv dózis képes kiváltani.

A csernobili sugárterhelés a hazai lakosság körében nem járult hozzá a daganatos halálozások 1970 óta nyilvántartott folyamatos növekedéséhez. Becslések szerint az 1 mSv többletdózis kockázata évi három cigaretta elszívása kockázatának felel meg. Magyarországon nem észleltek változást a gyermekkori leukémiás, limfómás és pajzsmirigydaganatos megbetegedések gyakoriságában sem. Vizsgálták a fejlődési rendellenességekkel született csecsemők számának alakulását is, de sem a területi, sem az időbeli megoszlásban nem volt kimutatható semmiféle, a csernobili baleset utóhatásának betudható növekedés.