Érdemes minél több medvehagymát fogyasztani

Vágólapra másolva!
A vadon termő friss tavaszi növények között elsőként jelenik meg az erdőkben a medvehagyma. Számtalan előnyös élettani hatása miatt érdemes beiktatni az elkövetkező két hónapban étrendünkbe.
Vágólapra másolva!

Március végétől erős hagymaillat tölti be bükkerdőinket. A medvehagyma (Allium ursinum), amely termesztett hagymáinknak közeli rokona, április-május tájékán összefüggő zöld, majd virágzáskor fehér szőnyegként borítja a bükkösök alját, és erős hagymaillattal árasztja el a környéket.

A vöröshagymától eltérően levelei szélesek, laposak, csillag alakú virágai pedig ernyőszerű virágzatot alkotnak. Levele ehető, kellemes hagymaízű, ha erdőt járunk éppen, bátran szedhetünk belőle szendvicsünkbe. Figyeljünk rá azonban, hogy ne védett területen szedjük!

Legyünk a téren is körültekintőek, hogy ne tévesszük össze a gyöngyvirággal, amelynek hasonlóak (de nem hagymaszagúak) a levelei, viszont súlyosan mérgező!

A medvehagyma egészségügyi előnyei

A medvehagyma élettani hatásai a fokhagymáéval egyeznek meg, de a hatóanyagokat annál kisebb mennyiségben tartalmazza. Legerősebbek emésztést stimuláló tulajdonságai: serkenti a gyomor, a belek működését, tonizálja a gyomor- és bélizmokat, de segít hasmenés, hasi görcsök, valamint puffadás esetén is.

Ezen kívül étvágynövelő, valamint csökkenti a vérnyomást, illetve a vér koleszterinszintjét. Pusztítja a bélférgeket, továbbá fertőtlenítő, vérzéscsillapító, vízhajtó, köptető, izzasztó és lázcsillapító hatással is rendelkezik.

Palacsintába, pogácsába, vagy pestónak, tésztaszósznak is kiváló

A nyers leveleket tehetjük salátába, körözöttbe, vagy adhatjuk szendvics mellé is, de meg is párolhatjuk a leveleket, és készíthetünk belőlük főzeléket, tésztaszószt, palacsintatölteléket, esetleg belesüthetjük pogácsába. Leveseket és burgonyás ételeket is fűszerezhetünk vele.

Ételben az íze leginkább a fokhagymáéra emlékeztet, de annál kevésbé intenzív. Nálunk a virágát, amelynek íze kicsit erőteljesebb a levelekénél, nem szokás elfogyasztani, de tőlünk nyugatra azt is megeszik nyersen vagy főzve. A virágok saláták, sós torták, pie-ok dekorálásánál is szépen mutatnak.

A medvehagyma frissen fogyasztva a legjobb, de ha később is felhasználnánk, fagyasszuk le.