Első ízben mutatták ki amerikai idegtudósok, hogy a meditáció erőteljes fájdalomcsillapító hatást fejt ki az agyra.

A Journal of Neuroscience idegtudományi folyóirat legfrissebb számában ismertetett vizsgálatban egy négyszer húsz perces meditációs tréning drámaian csökkentette a fájdalomérzetet és a fájdalommal kapcsolatos agyi aktivációt. A hatás figyelemreméltó volt: körülbelül 40 százalékkal csökkent a fájdalom intenzitása, miközben morfin és más fájdalomcsillapító szerek alkalmazásával általában körülbelül 25 százalékos fájdalomcsökkentést lehet elérni.
Hőfájdalmat idéztek elő a résztvevőknél
Fadel Zeidan, az Észak-Karolina állambeli Wake Forest Baptista Orvosi Központ kutatója és munkatársai 15 egészséges, korábban sohasem meditáló önkéntest vontak be a vizsgálatba. A kísérleti személyek négy 20-20 perces órán vettek részt, hogy megtanulják a fókuszált figyelemként ismert meditációs technikát. A fókuszált figyelem egy olyan módszer, amelynek során a légzésre kell összpontosítani, és kizárni a zavaró gondolatokat és érzelmeket.
A meditációs tréning előtt és után a résztvevők agyi aktivitását a mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) egy speciális formájával (az úgynevezett megjelölt spin vagy ASL MRI-vel) vizsgálták, amellyel jobban követhetők hosszabb idejű agyi folyamatok, mint a hagyományos MRI-vel. A vizsgálatok ideje alatt egy felhevíthető eszközt helyeztek a résztvevők jobb lábára. Az eszköz bőrüknek egy kis területét 5 percen át 49°C-ra hevítette, amely a legtöbb ember számára fájdalmasan forró.
A meditáció hatékonyságának titka, hogy nem csak egy agyterületre hat
A felvételek azt mutatták, hogy a meditáció hatására minden résztvevőben csökkent a hőinger kiváltotta fájdalom. Jelentősen csökkent továbbá az MRI-vel kimutatott aktivitás az elsődleges érzőkéreg területén, amelynek kulcsszerepe van a fájdalmas inger helyének és intenzitásának érzékelésében, és ahol a meditáció előtt kiemelkedően magas aktivitást mutattak ki a hőingert követően.
Más területek aktivitását viszont fokozta a meditáció: elsősorban az elülső cingularis kéreg, az insula elülső része és az orbito-frontalis kéreg aktivitását. Ezeknek a területeknek fontos szerepe van abban, hogy milyen fájdalomélmény alakul ki a testből jövő idegi ingerületek alapján. Minél jobban aktiválódtak ezek a területek a meditáció hatására, annál inkább csökkent a fájdalom. A szerzők részben azzal magyarázzák a meditáció hatékonyságát, hogy nemcsak az agy egyetlen területére, hanem a feldolgozás több szintjére hat.
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?