A hatszoros világválogatott labdarúgó stabil egészségi állapotát egy speciális víznek tulajdonítja. Dr. Somlyai Gábor biológustól megtudhatjuk, mi is az a deutérium és hogyan hat az emberi szervezetre a csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW).

Legutóbb 2010. novemberében készítettünk Önnel riportot. Hogy van mostanában?
D. L. Köszönöm szépen, fiatalosan, mint válogatott koromban!
Valóban egy speciális víznek köszönheti a jó kondícióját? Mi ez a víz?
D. L. A deutérium szintje van lecsökkentve a normál vizekhez képest. Tavaly tavasszal egy rutin vérvizsgálat aggodalomra okot adó eredményt mutatott, ekkor kerültem egyik nagyon jó barátom révén kapcsolatba a csökkentett deutériumtartalmú vízzel és az azt gyártó céggel. Szerencsére kiderült, hogy a leletet túlzott aggodalommal kezeltem, de azóta kúraszerűen fogyasztom ezt a vizet. Meglepődve tapasztaltam, hogy korábbi ízületi bántalmaim jelentősen enyhültek.
Doktor úr, mit kell tudnunk a csökkenttet deutériumtartalmú vízről?
S. G. A deutérium a hidrogén stabil, nem sugárzó, kettes tömegszámú izotópja. Nehézhidrogénnek is szokták nevezni. A természetben jelen lévő deutériumnak fontos szerepe van a sejtekben lejátszódó folyamatok, például az osztódás szabályozásában. A természetes, 140-145 ppm-es deutériumkoncentrációt jelentősen, legalább 30-50 ppm-el csökkentve a tumoros sejtek elpusztulnak, ezt megelőzően növekedésük lassul vagy leáll, míg az egészséges sejtek alkalmazkodni tudnak a folyamatosan csökkenő D-koncentrációhoz, így a módszer mentes a mellékhatásoktól. Korábban a kutatás elsődlegesen a daganatellenes hatás vizsgálatára irányult, de a legújabb tudományos eredmények szerint a deutériummegvonás más indikációs területeken is hatékony eszköz lehet. A DDW hatását izületi betegségek vonatkozásában célzottan nem vizsgáltuk, de alapkutatási eredményeink azt igazolják, hogy a deutériummegvonás gátolja a gyulladásos folyamatok kialakulásában szerepet játszó gének működését, íly módon kihathat ezeknek a betegségeknek a lefolyására is.

Mennyire elismert a deutériummegvonásra épülő eljárás?
S. G. A tudományos felismerés alapján kifejlesztett állatgyógyászati készítményt (Vetera-DDW-25®) már tíz éve alkalmazzák az állatorvosok daganatos kisállatok kezelésére, és kiemelkedő hatékonyságot igazolt a gyakorlatban1.
Az elmúlt időszakban a főváros onkológiai központjaiban tartottunk előadásokat, és örömmel tapasztaltuk, hogy eredményeink szakmai fogadtatása többségében pozitív volt. Olyan tudományosan megalapozott információkat juttattunk el az orvosokhoz, amelyek alapján kialakíthatták saját szakmai álláspontjukat.
Legutóbb az Orvosi Hetilapban közöltünk összefoglaló tudományos publikációt A természetben megtalálható deutérium biológiai jelentősége: a deutériumdepletio daganatellenes hatása2 címmel, melyben többek között azt is bemutattuk, hogy a felére csökkent az öt éven belül visszaesők aránya azon emlőtumoros betegeknél, akik a konvencionális kezeléseket követően csökkentett deutériumtartalmú kúrát is alkalmaztak.
Tapasztalataik szerint mely daganattípusoknál érhető el eredmény a módszer alkalmazásával?
S. G. Az elmúlt húsz év során közel hatvan tumortípussal szereztünk tapasztalatokat. Az eredmények azt mutatják, hogy a deutériummegvonás a daganatok döntő többségénél eredményesen alkalmazható. Különösen fontos, hogy a gyakori tumortípusok, vagyis a tüdő-, prosztata-, emlő-, vastag- és végbéldaganatok érzékenynek bizonyultak a deutériummegvonásra.
Az eljárás jelentősen javíthatja a hagyományos terápiákkal elérhető eredményeket, ha a betegek kiegészítő jelleggel alkalmazzák a csökkentett deutériumtartalmú vizet. Ha a már tumormentessé vált betegek évente 2-3 hónapig fogyasztanák a DDW-t, az csökkentheti a visszaesések számát, ami egyben azt is jelenti, hogy ennyivel növelhető lenne a véglegesen gyógyult betegek aránya.
HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Tel.: +36 1 365 1660
1.: Az állatorvos, (2003), III (7-8):22-23, 26-27.
2.: Orvosi Hetilap, (2010), 151(36):1455-1460.
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?