Önerőből leszokni a cigiről szinte lehetetlen

Vágólapra másolva!
A dohányzás elleni harc igazoltan leghatékonyabb eszköze a cigaretta árának növelése. Viszont a leszokáshoz is pénz kell: a támogató, bizonyítottan hatékony szerek ára egy hónapra meghaladhatja harminc doboz cigarette árát. Vonzóbb lehetne a leszokás, ha az egészségbiztosítási pénztár legalább részben támogatná ezeket a szereket.
Vágólapra másolva!

"A dohányzásról nagyon nehéz leszokni. A nikotinfüggő, önerőből leszokni kívánó dohányosok közt a sikeres, azaz még egy év múlva sem dohányzó emberek aránya csupán 1-3 százalék. Ez az arány vényköteles gyógyszerrel, pszichés támogatással, az orvossal való rendszeres találkozókkal és a család, a környezet támogatását is élvezve 30-50 százalékra tornázható fel. Azaz még így is csak minden második-harmadik dohányosnak sikerül a cigarettát véglegesen elhagynia. A leszokás ugyanis nagyban függ attól is, hogy ki mennyire függő, ez pedig részben genetikailag meghatározott" - mondja dr. Mucsi János, a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja, a Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért szervezet elnöke. A szakember szerint a nikotin legalább olyan erős függőséget alakít ki, mint a heroin.

Elméletileg a tüdőgondozókban kaphatnak támogatást a leszokni vágyók

Ma Magyarországon a 120 tüdőgondozó szinte mindegyikében van olyan tüdőgyógyász, aki egyben leszokás-specialista is. A tüdőgondozók leszokást támogató programjaiba évente mintegy 9000 páciens lép be, és körülbelül 3-4000 a sikeresen leszokók száma. Mucsi János szerint a segítséget kérők száma a zárt közterületekre vonatkozó teljes dohányzási tilalom 2012. januári bevezetésével várhatóan háromszorosára nő.

A helyzet abszurditása, hogy a tüdőgondozók ezirányú tevékenységüket nem reklámozzák, mert ilyen szolgáltatás nyújtásakor a jelenlegi egészségbiztosítási elszámolásban konkrétan veszteséget termelnek. Ily módon a dohányosok többsége jellemzően nem is tud róla, hogy a leszokáshoz tüdőgyógyász szakembertől is kérhetne segítséget, nem beszélve arról, hogy a dohányosok többsége, ha teheti, nem megy be a tüdőgondozóban kezelt köhécselő betegek közé.

A szakrendelők nem érdekeltek a leszokást támogató rendelésekben

Jelenleg az az összeg, amelyet a tüdőgondozók a leszokásban való támogatásért elszámolhatnak, a vizit önköltségét sem fedezi. "A szakorvos egy beteg leszokásának támogatásáért 500 pontot számolhat el az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (OEP), ez bruttó 750-800 forintnak felel meg. Ennek kellene fedeznie a közüzemi költségeket, valamint a takarítónő, az ápolónő és az orvos fizetését. Egy ilyen vizit ráadásul nem 15 perces villámtalálkozás, többnyire 30-60 perc között van" - mondja dr. Mucsi.

Ezért a szakrendelők rendszerint nem is leszokástámogatásként könyvelik el az ilyen viziteket, hanem alapvizsgálatként, amiért már 750 pontot számolhatnak el. "Azt gondolom, hogy ha már a dohányosoknak a zárt köztéri dohányzás betiltásával adunk egy pofont, legalább a másik oldalon, a leszokástámogatás oldaláról nem kellene. Ma, ha egy leszokni vágyó bejelentkezik egy tüdőgondozóba, általában egy-két hónapot kell várnia. Pedig aki elhatározza, hogy leszokik, jellemzően azonnal szeretne, nem pedig két hónap múlva. És valóban nem szerencsés az sem, hogy a leszokni vágyóknak a köhögős légúti betegek közé kell beülniük várakozni" - teszi hozzá a szakember.

Betegséggel nem küzdő dohányos a mostani rendszerben így általában nem kéri tüdőgyógyász szakember támogatását - inkább a nehezebb utat választja.

A fiatal magyar nők fele dohányzik

A magyar lakosság 36 százaléka rendszeresen dohányzik, az Európai Unióban ennél többen csak Görögországban dohányoznak. Míg a legtöbb fejlett országban csökken a dohányosok aránya, nálunk emelkedik. A legriasztóbb a helyzet a 18-35 éves nők körében, akiknek 48 százaléka gyújt rá rendszeresen.



A leszokást támogató szerek kiugróan drágák

A nikotin az agyban a nikotinreceptorokhoz kapcsolódva fokozza az ingerületátvivő dopamin termelődését, amely ráadásul nagy hullámokban "önti el" a dohányos agyát. Az újabb cigaretta iránti vágy akkor erősödik fel, amikor a dohányos a dopaminhullám "völgyébe" kerül.

A tüdőgyógyászok a leszokni vágyóknak többnyire vareniklin hatóanyagú szert írnak fel. A vényköteles gyógyszer hatásának lényege, hogy hatóanyaga a nikotinhoz hasonlóan ugyancsak az idegsejtek nikotinreceptoraihoz kapcsolódik, nagy hullámok helyett viszont folyamatos, mérsékelt dopamintermelődést biztosít.

Mivel a gyógyszer a nikotinreceptorokhoz kapcsolódik, ha valaki mégis elcsábulna egy cigire, az abban lévő nikotin már nem tud ugyanezekhez a recoptorokhoz kapcsolódni, mert ahhoz sokkal erősebben kacsolódik a vareniklin, ily módon a cigaretta nem is képes a korábban megszokott dopaminhullámot kiváltani, azaz a várt kellemes hatása elmarad. Jelenleg a szert az OEP nem támogatja, egy doboz ára közel 23 ezer forint, és a tüdőgyógyászok legalább három doboznyi, körülbelül három havi adag bevételét ajánlják.

Az EU-ban használt másik leszokást támogató hatóanyag a bupropion, amely szintén vényköteles. A probléma vele az, hogy a hatóanyagot itthon csak depresszió ellen törzskönyvezték, leszokástámogatásra nem. Ezért tüdőgyógyász nem is írhatja fel, csak ideggyógyász vagy pszichiáter, de a depressziós betegek jelentős TB-támogatás mellett juthatnak hozzá. A vényköteles gyógyszerek általában hatékonyabbak a vény nélkül kapható nikotintapaszoknál, rágóknál. E szereket az OEP jelenleg szintén nem támogatja.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Segíthetne az egészségbiztosító a leszokni vágyóknak

"A leszokástámogatás az egyik legköltséghatékonyabb terápia lehetne, hiszen csak néhány alapvizsgálatot (mellkasröntgent, EKG-t, légzésfunkciós, illetve szénmonoxid-vizsgálatot) kell hozzá elvégezni, míg a különböző, a dohányzással összefüggésbe hozható betegségek kezeléséből fakadó megtakarítás ennek sokszorosa. A szakma szeretné elérni, hogy a nikotinfüggőséget bizonyítottan mérséklő szereket az OEP 50 százalékban támogassa" - mondja Mucsi János tüdőgyógyász.

Ami segíthet a leszokásban

Aki már próbált leszokni, tudja, hogy nem elég az elhatározás. Ahhoz, hogy néhány hónap múlva ne nyúljunk újra a cigihez, jó, ha többféle támogató eszközt is igénybe veszünk.

A leszokás hatékony eszközei:

- Az első három hónapban segíthetnek a gyógyszerek, a nikotintapasz, a nikotinos rágó.

- Nagyon fontos a pszichés támogatás, amelynek segítségével feltárhatjuk, tudatosíthatjuk, hogy jellemzően mikor, milyen helyzetekben gyújtunk rá, és milyen egészségre nem káros pótcselekvésekkel helyettesíthetnénk ezekben a szituációkban a cigit. Ezeket a helyettesítőket érdemes már a leszokás elhatározása előtt tisztázni magunkban. Hatékony lehet a csoportterápia is, valamint segíthetnek a szenvedély megtörését célzó meditációk is.

- Az orvosi ellenőrzés, a szakemberrel való rendszeres találkozás egyik előnye, hogy az orvosi tekintélynek bizonyítottan visszatartó ereje van, így átsegíthet a nehéz helyzeteken.

- Fontos, hogy a család, a szűkebb környezet is támogassa a leszokást.