Egy amerikai vizsgálatból úgy tűnik, hogy a hazai diplomaosztó ünnepségek többségén a végzős diákok számára kötelező fehér kesztyűnek inkább esztétikai, mint egészségügyi jelentősége van. A protokolláris kézfogások során ugyanis igen csekély a kórokozó baktériumokkal való fertőzés kockázata.
A Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Intézetének kutatói a Journal of School Nursing című szaklapban közölt vizsgálatban általános és középiskolák, valamint felsőoktatási intézmények vezetőitől és tanáraitól vettek mintát 2008 májusában, az évzáró ünnepségeken. A résztvevők mindkét kezéről mintát vettek közvetlenül az ünnepség előtt (kézfertőtlenítővel való kézmosás után), illetve közvetlenül utána. A vizsgálat idején a résztvevők összesen 5209-szer fogtak kezet diákjaikkal illetve kollégáikkal.
A kutatók összesen három mintában mutatták ki a Staphylococcus aureus kórokozó (patogén) baktériumot, amelyből az egyik a kézfogások előtt, jobb kézről vett minta, a másik kettő pedig a kézfogások után, bal, illetve jobb kézről vett minta volt.
A minták 93 százalékában csak nem patogén baktériumtörzseket mutattak ki.
Bár egy-egy kézen a kézfogások előtti és utáni mintákban általában különböző baktériumtörzseket találtak - vagyis a kézfogásokkal nagy számú baktériumtörzs gazdát cserélt - az eredmények azt mutatják, hogy a patogén beszerzésének egyetlen kézfogással járó kockázata igen alacsony, és még a nagy számú diákkal parolázó iskolaigazgatók, tanárok, dékánok esetében sem szükséges a kézfertőtlenítő vagy a kesztyű használata.
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Veszélyes kórokat hoznak a szúnyogok
A szerencsebambuszokkal és a használt gumiabroncsokkal az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok is megérkeztek Európába. Az egyik legveszélyesebb faj a ...
Túl sokat sem szabad szedni a D-vitaminból
Bár az alacsony D-vitamin-szintet egyre több betegség kialakulásával hozzák összefüggésbe, egy új amerikai kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ajánlott ...
Sokunknak volt ikertestvére a méhben
A mesterségesen fogant babák 10-15 százalékának a méhben még volt ikertestvére, aki néhány hét után - többnyire nyomtalanul - felszívódott. A természetes úton ...
Kell-e félni az oltásoktól?
Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az ...
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a ...
Néha a fényevők is hotdogoznak
Csontsoványra fogyva halt meg egy másfél éves kisfiú Agárdon, holott a szülei jómódúak voltak. A TV2 szerint a világtól elzárkózva élő szülők a fényevésben hittek. A ...
Ma már egy vérzékeny kisfiú is lehet verekedős
Igaz, hogy heti három injekciót kell elviselniük, de a vérzékenységgel született gyerekek ma már teljes életet élhetnek, és teljesen mások az életkilátásaik az 50 éve ...
Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?
Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az ...
Közelebb jöttek a kullancsok
A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már ...
Itthon is terjed a csecsemők ultrahangos vizsgálata
A csecsemők korai ultrahangos szűrővizsgálatával számos, az első hónapokban még tünetmentes kórkép fedezhető fel időben; leggyakrabban vesebetegségeket tárnak fel a ...
Palvin Barbara eszetlenül vagány
Nemzeti büszkeségünk punkos pincérnek öltözött a cannes-i vörös szőnyegen.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.