Kínai kutatók után a németországi Göttingeni Egyetem kutatói is feltárták a véres hasmenésjárványt okozó baktérium genomját. A baktérium örökítőanyagának sajátságai választ adnak arra, miért olyan veszélyes a kórokozó.
A Pekingi Genetikai Intézet után a németországi Göttingeni Egyetem kutatóinak is sikerült feltárni a véres hasmenésjárványt okozó baktériumtörzs genetikai állományát (genomját). A két kutatóintézet eredményei megegyeznek, a kórokozó rendszerbe sorolását illetően azonban van egy kis eltérés a két vizsgálat között.
Már a kínai kutatók kimutatták, hogy a Németországban eddig 3244 megbetegedést és 36 ember halálát okozó kórokozó génjei két különböző baktériumtörzsből származnak. A kórokozó génjeinek 93 százaléka egy úgynevezett EAEC (más néven EAggEC) baktériumból (Enteroaggregatív Eschericia coli) származik. Nagy hasonlóságot mutat a korábban a Közép-Afrikai Köztársaságban azonosított, és ott súlyos hasmenésjárványt kiváltott EAEC 55989 kórokozóval. (A mikrobiológiában az enteroaggregatív csoport onnan kapta a nevét, hogy tenyészetben a baktériumsejtek összetapadnak, csoportokat képeznek, a bélfalhoz való csoportos kitapadásra hajlamosak.)
A genom maradék része egy "konvencionális" EHEC kórokozótól (Enterohemorrágiás Escherichia coli) származik, amelyet Shiga-toxin termelő képessége miatt szokás STEC-nek (Shiga-toxin termelő E. coli) is rövidíteni. A Shiga-toxin nevű méreganyag - amelynek genetikai anyaga egy úgynevezett bakteriofágból, azaz baktériumot fertőző vírustól származik, lásd az ábrán - felelős a véres hasmenés és a veseelégtelenség kialakulásáért. Az EHEC baktériumtól származik a járványt kiváltó kórokozó antibiotikum-rezisztens tulajdonsága is. (Az elnevezésben az enterohemorrágiás jelző arra utal, hogy a baktérium "bélvérzést okozó".)
Bár a sajtóban az EHEC elnevezés terjedt el, a kórokozó valójában ez egy EHEC és egy EAEC baktérium tulajdonságait egybeolvasztó, úgynevezett EAHEC-baktérium (EnteroAggregatív Hemorrágiás E. coli.)
A járványt okozó baktérium nagy valószínűséggel természetes úton, a baktériumok körében gyakran megfigyelt génmódosulások révén alakult ki. Van azonban, aki ezt kétli. Az MTI jelentése szerint az Orosz Tudományos Akadémia Biológiai Fejlődéstani Intézetének genetikusa, Alekszandr Baranov az orosz médiában annak a feltételezésének adott hangot, hogy a kórokozó nem természetes úton alakult ki, hanem valamely biotechnológiai társaság "szivárogtathatta" ki. Úgy véli, hogy az a tény, hogy a fertőzés egy biofarmról terjedt el, akár a biotermelés elleni provokáció is lehet.
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Receptre kellene felírni a sört?
A sör megosztja az orvostársadalmat, Magyarországon jellemzően csak vesekőre ajánlják, a nagy sörfogyasztó nemzetek azonban más előnyeit is igyekeznek kidomborítani. ...
Itthon is terjed a megelőző melleltávolítás
Időzített bomba az Angelina Jolie által is hordozott genetikai hiba, amely a magyar nőknél is jelentősen megnöveli az emlő- és petefészekrák kockázatát, ráadásul egyre ...
Veszélyes kórokat hoznak a szúnyogok
A szerencsebambuszokkal és a használt gumiabroncsokkal az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok is megérkeztek Európába. Az egyik legveszélyesebb faj a ...
Túl sokat sem szabad szedni a D-vitaminból
Bár az alacsony D-vitamin-szintet egyre több betegség kialakulásával hozzák összefüggésbe, egy új amerikai kutatás most arra hívja fel a figyelmet, hogy az ajánlott ...
Sokunknak volt ikertestvére a méhben
A mesterségesen fogant babák 10-15 százalékának a méhben még volt ikertestvére, aki néhány hét után - többnyire nyomtalanul - felszívódott. A természetes úton ...
Kell-e félni az oltásoktól?
Érdemes-e a kötelezőkön túl egyéb védőoltásokkal is beoltatni a gyereket? Megterheli-e a gyerek immunrendszerét a sok oltás? Okozhatják-e az oltások, hogy egyre több az ...
Most kell nagyon figyelni a napozással
Szerkesztőségünkben is többen megtapasztalták az elmúlt napokban, hogy már az áprilisi nap is égethet. A hosszú tél után jó a napozás, töltődniük kell a ...
Néha a fényevők is hotdogoznak
Csontsoványra fogyva halt meg egy másfél éves kisfiú Agárdon, holott a szülei jómódúak voltak. A TV2 szerint a világtól elzárkózva élő szülők a fényevésben hittek. A ...
Ma már egy vérzékeny kisfiú is lehet verekedős
Igaz, hogy heti három injekciót kell elviselniük, de a vérzékenységgel született gyerekek ma már teljes életet élhetnek, és teljesen mások az életkilátásaik az 50 éve ...
Milyen lábasban főzhetünk egészségesen?
Igaz-e, hogy az alumínium edény Alzheimer-kórt okoz, a teflon lábasok pedig növelik a daganatos betegségek kockázatát? Milyen edényben található ólom, és gond-e, hogy az ...
Közelebb jöttek a kullancsok
A sok csapadék kedvezhetett a kullancsoknak, és a hosszabb tél sem okozott gondot nekik: már a február-márciusi hidegekben aktivizálódtak. Természetjárás után már ...
Itthon is terjed a csecsemők ultrahangos vizsgálata
A csecsemők korai ultrahangos szűrővizsgálatával számos, az első hónapokban még tünetmentes kórkép fedezhető fel időben; leggyakrabban vesebetegségeket tárnak fel a ...
Nyaljál, kékhajú lány!
A La vie d'Adele tényleg nem azért jó film, mert 10 percig mutatja a kamera, ahogy két fiatal lány szexel.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.