A fogyás legegyszerűbb módja

Vágólapra másolva!
Drága diétás készítmények vagy korgó gyomor helyett egy könnyű ebéd elfogyasztását javasolják a Cornell Egyetem munkatársai azoknak, akik fogyni szeretnének. Legjobb, ha előre megtervezzük és kiporciózzuk az ebédünket, így ugyanis kisebb valószínűséggel tör ránk délután és este farkaséhség, amely rendszerint többlet kalóriabevitelre sarkall.
Vágólapra másolva!

A kutatás eredményei szerint az emberi szervezet nem érzékeli az energiabevitel kismértékű csökkenését, így egy tudatosan kiporciózott, alacsony energiatartalmú ebéddel "átverhetjük" a szervezetünket, és az ilyen módon megspórolt kalóriák segítségünkre lehetnek a hízás elleni küzdelemben.

A vizsgálat során a kutatók behatóan tanulmányozták a résztvevők étkezési szokásait, akik az első héten kedvük szerint bármit fogyaszthattak a svédasztalról. A következő két hétben a csoport fele ebédre hatféle, a kereskedelmi forgalomban is kapható, előre adagolt étel (például kész leves- vagy tésztakonzerv) közül választhatott, de a nap többi részében azt és annyit ehetett, amit és amennyit akart. Az utolsó két hétben a résztvevők másik fele ugyanezt az étrendet követte. Abban az időszakban, amikor a résztvevők ebédre az előre kiporciózott ételeket ették, naponta mindannyian kb. 250 kalóriával kevesebbet vittek be, és a kísérlet alatt fejenként átlagosan fél kilót fogytak.

A kutatók szerint az eredmények megerősítik, hogy az emberi szervezet nem tudja teljesen pontosan érzékelni az energiabevitel mértékét, így ha tudatosan odafigyelünk ebédünk összeállítására, éves szinten több mint 10 kilót is fogyhatunk.

Az eredményekről az Appetite (Étvágy) című táplálkozási szaklap számol be.