A fruktóz, azaz a gyümölcscukor túlzott mértékű fogyasztása káros is lehet az egészségre. A dietetikus tanácsa, hogy minél kevesebb cukrot használjunk édesítésre, hiszen fogyasztunk cukrokat a gyümölcsökben, tejtermékekben is.

Robert Lustig endokrinológus, a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem tanára két év alatt a Youtube egyik sztárja lett. Mára közel 1,7 millióan nézték meg "Cukor: a keserű igazság" című, 2009 májusában tartott előadását, melyben a legédesebb cukorfajta, a fruktóz, azaz gyümölcscukor túlzott mértékű fogyasztásának káros hatásait tárgyalta.
A New Scientist rövid interjút készített a tudóssal, aki úgy gondolja, a gyümölcscukor egyenesen méreg, és méregként kellene szabályozni a felhasználását. Véleménye szerint a diéta és a sportolás nem oldja meg az amerikaiak táplálkozási problémáit, az élelmiszeripar szereplői pedig jól tudják, hogy minél több édesítőszert, rendszerint fruktózt tesznek valamibe, az amerikaiak annál többet vásárolnak belőle.
Bizonyos mennyiség felett a fruktóz mérgező?
Nyilvánvalóan nem állunk még készen a cukorfelhasználás szabályozására, mondja a New Scientistnek adott interjúban a professzor. "A kérdés az, hány metabolikus szindrómában és cukorbetegségben szenvedő emberrel kell még találkoznunk, mielőtt megfontoljuk a szabályozást. Ez a politikusok döntése, viszont ők nem tudnak döntést hozni a tudomány nélkül. Én szolgáltatom a tudományt."
Jóval nagyobb terjedelemben foglalkozott a professzor elképzeléseivel áprilisban a The New York Times egy cikke, melynek állításai a magyar sajtóban is felbukkantak. Lustig professzor véleménye szerint a nagymértékű cukorfogyasztás az oka annak, hogy rohamosan nő - különösen az Egyesült Államokban - az elhízott és diabéteszes emberek száma, de úgy gondolja, hogy más betegségek is kapcsolatba hozhatók a túlzott cukorfogyasztással, például a magas vérnyomás, egyes szívbetegségek és daganattípusok.
Lustig úgy véli, a fruktóz bizonyos mennyiség fölött kártékonnyá, egyenesen mérgezővé válik. Véleménye szerint a cukor függőséget okozó anyag, melyre nagyon is rászoktunk, és a cigarettához és alkoholhoz hasonlóan halálos betegségeket okozhat.
Állatkísérletekben már igazolták, hogy a fruktózlebontás során - amelynek első lépése kizárólag a májban zajlik, ellentétben a glükózlebontással, amire valamennyi sejtünk képes - nagyobb mennyiségben keletkeznek zsírok, mint a glükózból. További különbség a kétféle cukor között, hogy a fruktóz nem serkenti az inzulintermelést a hasnyálmirigyben. E hatások miatt a rendszeres fruktózfogyasztás növeli az inzulinrezisztencia és az ezzel összefüggő cukoranyagcsere-zavarok, valamint az elhízás kockázatát, és megterhelheti a májat is.
A túlzás mindig rossz
"A hozzáadott cukor túlzott bevitele egyértelműen káros" - mondta el az [origo]-nak Dr. Halmy László obezitológus, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke, aki azonban Robert Lustig álláspontját is túlzónak tartja. "Ha valaki "beleugrik a cukroszsákba vagy rendszeres végigeszi egy cukrászda kínálatát", az valóban nem tesz jót az egészségének. Viszont a cukor szénhidrát, szénhidrátra pedig szükségünk van. Ha a fruktóz arányosan szerepel szénhidrát-bevitelünkben, abból Halmy szerint semmi baj nem lehet.
Halmy megalapozatlannak tartja azt az állítást is, hogy a cukor függőséget okoz. "Olyan értelemben bizonyosan nem okoz függőséget, mint a kábítószerek, hiszen amikor egy cukorbetegnek azt mondják, hogy nem fogyaszthat cukrot, akkor utána nem jelentkeznek nála olyan tünetek, mint a kábítószerelvonásnál." Legfeljebb egyfajta lelki függőségről lehet beszélni, szeretjük magunkat édességgel jutalmazni, ami kellemes érzést kelt bennünk. De ez igaz egész táplálékfelvételünkre. A táplálkozás egyik szabályozója ugyanis agyunk jutalmazó rendszere, a dopaminrendszer, a táplálékfelvétel pedig visszahat a dopaminrendszerre. Az agyunk az étkezést dopaminnal jutalmazza, ezért érezzük kellemesnek az evést és a jóllakottságot.

Cukrot mértékkel és inkább gyümölcs formájában
"Az egészségesen összeállított étrenden belül érdemes arra törekedni, hogy minél kevesebb cukrot használjunk édesítésre, hiszen fogyasztunk cukrokat a gyümölcsökben, gyümölcscukor formájában, a tejben, tejcukor formájában is - mondja Gyurcsáné Kondrát Ilona dietetikus, a Magyar Dietettikusok Országos Szövetségének szakembere. - Az étrendi ajánlások szerint a napi energiának legfeljebb 10 százaléka legyen 'finomított' cukor, és jó lenne, ha csak heti 2-3 alkalommal fogyasztanánk édességeket. Fontos az egyszerre elfogyasztott mennyiség is. Az édességek megválasztásánál is lehet törekedni arra, hogy egészségesebb összetételű legyen, például legyen benne gyümölcs vagy tejtermék is."
A dietetikus azt tanácsolja, hogy gyümölcsből naponta legalább fél kilogrammot fogyasszunk, és lehetőleg többfajta gyümölcsből válogassunk. "A gyümölcsök cukortartalmuk mellett rostot, sok értékes vitamint és ásványi anyagot, antioxidánst és flavonoidokat is tartalmaznak, melyek nélkülözhetetlenek egészségünk megőrzésében. Cukorbetegeknek napi 50 grammnyi fruktóz ajánlott, amiből legfeljebb 20 gramm használható édesítésre (a gyümölcsök átlagos fruktóztartalma 2-10 g)."
|
A finomított cukor fele fruktóz, fele glükóz A szőlőcukor (glükóz) és a gyümölcscukor (fruktóz) is az egyszerű cukrok (monoszacharidok) közé tartozik. Mindkettő megtalálható a gyümölcsökben és a mézben is. A répacukor vagy nádcukor (szacharóz), mely főleg cukorrépából és cukornádból, valamint gyümölcsökből nyerhető ki, a kettős cukrok (diszacharidok) közé tartozik. Ugyancsak diszacharid a tejben lévő tejcukor (laktóz) és a sörben található malátacukor (maltóz). A poliszacharidok közé tartozik a gabonafélékben és a burgonyában található keményítő, valamint a hüvelyesekben, zöldségekben, rizsben, húsban, májban található amilóz. A boltokban kapható finomított cukor fele-fele arányban tartalmaz glükózt és fruktózt. A Lustig professzor által leginkább kárhoztatott kukoricaszirup, melyet az amerikai élelmiszeripar előszeretettel használ édesítőszerként, 55 százalékban fruktózból, 45 százalékban pedig glükózból áll. |
Tarol az alkohol a fejlett világban
A közepesen fejlett országokban a halálozás elsődleges oka az alkohol, világszerte évente több áldozatot szed, mint az AIDS vagy a malária. A szakértők az alkohol ...
Tarol az alkohol a fejlett világban
A közepesen fejlett országokban a halálozás elsődleges oka az alkohol, világszerte évente több áldozatot szed, mint az AIDS vagy a malária. A szakértők az alkohol ...
"A hasadban betegség van, és a doktor bácsi kivágja"
A gyereken végzett kellemetlen orvosi beavatkozások a legtöbb szülő számára a gyereknevelés legnagyobb lelki próbatételei közé tartoznak. Mit lehet tenni, hogy a gyerek ...
Mikor lehet újraéleszteni a "halottat"?
A fiatal svéd nő közel négy órán keresztül volt a klinikai halál állapotában: nem vert a szíve, leállt a légzése, testhőmérséklete pedig 13 Celsius-fokra süllyedt. A ...
Hogyan lehet elkerülni az influenzát?
Az ÁNTSZ adatai alapján az influenzás esetek száma itthon is elérte a járványszintet. A magas lázzal járó betegség hirtelen dönti le az embert a lábáról, és az ...
Jól lobbizott a halálos fogyasztószer gyártója
Hogyan lehetett több mint harminc évig forgalomban egy olyan gyógyszer, amely akár kétezer francia halálát is okozhatta? A francia vizsgálóbizottság jelentése a szer ...
Mikor válik a kívánósság extrémmé?
Előfordul, hogy egy kívánós kismama nem a sós vagy savanyú ízek iránt érez legyőzhetetlen vágyat, hanem az is eszébe jut, milyen jó lenne megkóstolni egy marék földet, ...
Három szem mazsola az örömétkezés első lépése
Aki elsajátítja a buddhistáktól eredő, de már a Google dolgozóinál is terjedő étkezési stílust, az nem fog többé öntudatlanul hatalmas adagokat magába tömni. Az elhízás ...
A baktériumok szuperfegyvereit másolja az orvostudomány
A baktériumok évszázmilliók óta tökéletesítik nanoméretű, más baktériumok elpusztítására használt fegyvereiket. E pontosan célzó és hatékony fegyvereket megfelelő ...
Így működik a szélütés utáni "csodakezelés"
Ahogy a palackból a dugót, úgy távolították el a vérrögöket két agyvérzéses betegből Debrecenben. Az itthon újdonságszámba menő beavatkozás után a betegek órákon belül ...
Szabadon garázdálkodik a cukor
A világ cukorfogyasztása az elmúlt 50 évben megháromszorozódott, és egyre több a bizonyíték arra, hogy a sok cukor pusztítja a szervezetet, hosszabb távon is károsan ...
Dideregjen bátran!
A lesoványodott öregek már tíz fok körüli lakásban is lehűlhetnek, mert hiányoznak a didergéshez szükséges izmaik. A gyerekek vékony bőre már egy óra alatt megfagyhat. ...
Tippek az ízületek védelmére a hidegben
A kopással, meszesedéssel járó gerinc- és ízületi bántalmakban szenvedők nagyon megérzik a hideget, a krónikus ízületi gyulladással küzdők fájdalmai viszont ...
Hagymát hagymával influenza ellen
Idén körülbelül 400 ezerrel többen kérték az influenzavakcinát, mint tavaly. Aki eddig nem oltatott, annak valószínűleg már nem érdemes, mert a védettség kialakulásához ...
A sima szex már nem elég nekik (18+)
Balesetfétis, szadomazo, pisiszex. Furcsa szexuális szokások a moziban.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.