A múlt héten, egy 18 éves beteg szervezetében mutattak ki először influenzavírus által okozott megbetegedést a vizsgálatok a mostani influenzaszezonban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

A virológiai vizsgálatok az Országos Epidemiológiai Központban egy 18 éves beteg szervezetében az influenza "A" vírusának a jelenlétét mutatták ki; a vírus altípusának meghatározása folyamatban van.
A közlemény szerint influenzaszerű (tehát nem feltétlenül influenzavírus által okozott, de ahhoz hasonló tüneteket mutató) megbetegedések halmozódásáról a 43. héten, vagyis a múlt nem érkezett jelentés. Az október 24. és 30. közötti időszakban az országban 5.800 influenzaszerű megbetegedést regisztráltak. Az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók 15,6 százaléka 14 éven aluli gyermek, 47,3 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, 27 százaléka 35-59 éves, 10,1 százaléka pedig 60 éven felüli volt.
Az ÁNTSZ hangsúlyozza: az oltás országszerte megkezdődött; a védettség kialakulásához körülbelül két hétre van szükség, ezért érdemes az oltást mielőbb beadatni. Az idén is 1,3 millió vakcina áll térítésmentesen a veszélyeztetett korcsoportok, vagyis a krónikus betegek és a 65 éven felüliek rendelkezésére, az érintettek a háziorvosuknál kaphatják meg az oltást. Azok, akik nem jogosultak térítésmentesen védőoltásra, az orvosukkal írathatják fel receptre a hazai patikákban kapható vakcinák valamelyikét - olvasható a közleményben.
Paller Judit országos tiszti főorvos október végén tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mindenkinek azt ajánlja, hogy adassa be az influenza elleni védőoltást. Az ÁNTSZ álláspontja szerint az influenza elleni védekezés bizonyítottan leghatásosabb módja a védőoltás. A háziorvosok mellett országszerte léteznek oltópontok is, ahol a jelentkezők térítés ellenében azonnal, utánajárás nélkül megkaphatják az influenza elleni védőoltást.
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?