Az Alzheimer-kór kialakulásának pontos okai ugyan egyelőre nem ismertek, de annyi bizonyos, hogy a genetikai adottságokon és a családi kórelőzményen kívül a táplálkozás is komoly szerepet játszik a betegség létrejöttében, ezért megfelelő étrenddel és testmozgással jelentősen csökkenthető kialakulásának kockázata - állítja az Amerikai Alzheimer Szövetség.

A szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kór az Egyesült Államokban 5,4 millió embert érint, és 65 év felett az ötödik leggyakoribb haláloknak számít. Magyarországon 160 ezren szenvednek a betegségben. A kutatások bebizonyították, hogy az Alzheimer-kór megelőzését segíthetik azok a táplálkozási előírások, amelyeket a szív egészségének védelmére szoktak javasolni (pl. mediterrán vagy DASH diéta). Az alábbi irányelvek betartásával az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata csökkenthető:
A természetes E-vitamin-források bevitelének növelése
Az E-vitamin igen jótékony hatású antioxidáns, amely a kutatások szerint komoly szerepet játszik az Alzheimer-kór elleni védelemben. Fontos, hogy a szervezetbe bevitt E-vitamin lehetőleg természetes forrásból származzon, például olajos magvakból (mandulából, mogyoróból, napraforgómagból, stb.) vagy zöld színű zöldségekből, elsősorban spenótból és brokkoliból. Az E-vitamin zsírban oldódó vitamin, ezért a tökéletes felszívódáshoz szükség van egészséges növényi olajokra is, amelyek ráadásul fontos E-vitamin források is egyben.
Rendszeres halfogyasztás
A halakban található többszörösen telítetlen omega-3 zsírsavak egyéb egészségvédő hatásaik mellett az Alzheimer-kór ellen is védenek. A szakemberek hetente kétszer, alkalmanként legalább 12 dkg hal elfogyasztását javasolják, amely lehetőleg az omega-3 zsírsavban leggazdagabb fajták valamelyike (lazac, tonhal, pisztráng vagy szardínia) legyen - a konzerv is megteszi.
Napi egy óra mozgás
A legalább közepes intenzitású mozgásformák rendszeres gyakorlása akár 45 százalékkal is csökkentheti az Alzheimer-kór kockázatát. Az egészséget védi a házimunka, a kertészkedés, de még a lépcsőzés is. A napi lehetőleg egy óra mozgás ráadásul nemcsak az elbutulás ellen véd, hanem segít megelőzni a depressziót is.
Intenzív fűszerezés
Indiában kisebb az Alzheimer-kór gyakorisága, mint a nyugati országokban, és számos kutató szerint ez a fűszerek, elsősorban a kurkuma gyakori használatának köszönhető. A kurkumában nagy mennyiségű kurkumin nevű antioxidáns található, amely egyebek mellett védi az agyat az Alzheimer-kór kialakulásától is.
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Mit okoz az apa csökkent spermaszáma a fiúnál?
A férfi nemzőképesség gyengülésének többek között az is következménye, hogy egyre több kisfiú születik nemi szervi fejlődési rendellenességgel. Az egy milliliter ondóban ...
Ritkán használható az abortusztabletta
Bár az egészségügyi államtitkárság szerint Magyarországon nem fogják alkalmazni a nagy vitákat kavart abortusztablettát, a gyógyszer a hazai, hosszadalmas ...
Leheletből is kimutatható lesz a rák
Néhány éven múlva vérvétel vagy rákszűrés helyett elegendő lesz belefújni egy szondába a betegségek egész skálájának kimutatásához, a cukorbajtól a szalmonellafertőzésen ...
Kiugróan sok a rákbeteg az olasz halálháromszögben
Magas halálozási ráta, az átlagnál jóval több daganatos megbetegedés és születési rendellenességek gyakori előfordulása jellemzi a "halálháromszög" néven elhíresült ...
Így módosítja a meditáció az agy szerkezetét
A meditációnak rövid távon főleg pszichés előnyei vannak, de hosszú távon már fizikai hatásai is megmutatkoznak. Egy új kutatás szerint a régóta meditálók agykérgének a ...
Nem kell csesztetni a kígyókat
A természetfilmeket kedvelő kislány a speciális kígyófogási technikákat akarta megmutatni társainak, amikor megmarta egy keresztes vipera a szatmári Túristvándiban. A ...
Hatással van az agyra az egyik gyakori növényvédőszer
Megváltoztatja a gyerekek agyát egy elterjedt növényvédőszer - állapította meg egy új amerikai kutatás. A szert itthon is széles körben alkalmazzák, és okozta már méhek ...
Heti harminc deka hal az új ajánlás
Egy új európai ajánlás szerint hetente legalább kétszer kellene halat fogyasztani, ez ugyanis jelentősen csökkentené a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságát. Az ...
Mire képesek a testbe épített okos eszközök?
A miniatürizált technika és a vezeték nélküli kommunikáció lehetőségeit kihasználva az orvosi mérnökök olyan testbe ültethető eszközöket fejlesztenek, amelyek ...
Csak néhány évig élnek a képzelt barátok
Egy felmérés szerint az óvodások kétharmadának van képzelt barátja. Ezt régebben a magányosság jelének tartották, ám a pszichológusok ma már pozitív jelenségként, a ...
Kinél alakul ki gyakrabban vesekő?
A vesekövek a vizeletbe kiválasztódó sókból képződnek. Nagyságuk a mikroszkopikus méretű kristályoktól (vesehomok), a néhány centiméteres nagy kövekig igen változó ...
Hogy a vakok is lássanak
Ezer dollár lehet az az összeg, ahol megnyílik az út a személyre szabott orvoslás előtt. Ezt az árat sok beteg hajlandó lenne megfizetni azért, hogy az orvos ne csak ...
Áttörés a magyar reumás gyerekek gyógyításában
Már az első kezelés után jelentősen csökkentek azoknak a gyerekeknek a fájdalmai, akik itthon elsőként kapták meg a legmodernebb kezelést a gyerekkori reumára. Az új ...
Vetkőzzünk le, aztán irány a medence!
Ki vette fel a legcukibb szerelést? Mitől tart egy magyar szupermodell?
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?