Már nem félnek a gyerekek az új arcot kapott férfitől

A hihetetlenül precíz tervezést és boszorkányos ügyességű kivitelezést igénylő teljes arcátültetést már három alkalommal hajtották végre az USA-ban. Az esetekről a világ legrangosabb orvosi lapja számolt be, a nyugalmat megzavaró képek kíséretében. "A gyerekek megijedtek és elbújtak, ha megláttak" - mondta az egyik páciens arra kérdésre, hogy miért vállalta a műtétet.

Balesetben felismerhetetlenségig eltorzult arcú emberek új arcot kaphatnak agyhalott donoroktól. 2011 márciusa óta ez nem sci-fi: bostoni sebészek azóta három teljes arcátültetést hajtottak végre, rácáfolva a beavatkozást korábban lehetetlennek tartók hitetlenkedésére.

Mitch Hunter 2001-ben egy barátjával autózott, mikor kocsijukkal villanypóznának ütköztek. Nem sérült meg súlyosan a balesetben, ám miközben barátját próbálta kimenteni a roncsból, hozzáért egy leszakadt villanyvezetékhez. A tízezer voltos áram a lábán keresztül lépett be a testébe, és az arcán át távozott. Ahol végighaladt, mindent szétroncsolt. Kórházba szállítása alatt kétszer kellett újraéleszteni, s végül az életét, sőt a szeme világát is sikerült megmenteni. A lábát azonban elveszítette, arca pedig borzalmasan eltorzult, és még a negyvenedik helyreállító műtét után sem volt orra és ajka.

Dallas Wienst 2008-ban érte csaknem végzetes áramütés egy templomépület festése közben, amikor az őt magasba emelő daruskocsi létrája magasfeszültségű vezetékkel érintkezett. Hunterhez hasonlóan pusztító égési sérüléseket szenvedett, főleg a medencetájékon és a fején. A gyors beavatkozásnak köszönhetően életben maradt ugyan, de szemei, orra, ajkai, állkapcsának nagy része helyrehozhatatlanul károsodott. Arca teljesen megsemmisült; szemüregeit, orrnyílását bőrrel fedték be.

Charla Nasht egy barátnője hívta át 2009. február 16-án, hogy otthon tartott csimpánzára, Travisre vigyázzon. Az egyébként rendkívül intelligens és ügyes, korábban reklámokban is szerepeltetett, asztalnál evő, tévét néző, egyedül fogat mosó majom - talán az aznap kapott szorongásoldó gyógyszer hatására - nekirontott Charlának, noha jól ismerte korábbról. A dühöngve támadó állat szabályosan leszakította a nő arcát, és kezeit is olyan súlyosan megsebesítette, hogy jobb hüvelykujja kivételével mindkettőt amputálni kellett.

A három szerencsétlenül járt ember sorsa akkor találkozott, amikor felkerültek a bostoni (USA) Brigham and Women's Hospital teljes arcátültetésre váró betegeinek listájára. A neves kórházban, amely a Harvard Egyetem orvosi fakultásának gyakorló klinikájaként működik, 1957 óta végeznek szervátültetéseket, ám az a feladat, amelyre Bohdan Pomahac és kollégái először 2011 márciusában vállalkoztak, még e nagy múltú intézmény falai között is szenzációszámba ment. Persze az arctranszplantáció - speciális lélektani jellegénél fogva - nemcsak az orvosoknak jelent rendkívüli kihívást, de a betegekre is óriási pszichés terhet ró. Elveszíteni az arcunkat, majd évekkel később egy halott ember arcvonásaival születni újjá: épeszű embert már a puszta gondolat is az őrület szélére kerget. Nem véletlen, hogy az alanyok kiválasztásukat követően hosszas lelki előkészítésben részesültek, és a klinikai alkalmassági tesztek mellett többszörösen kontrollálták a beavatkozásra való pszichológiai felkészültségüket is.

Dallas Wiens a műtét előtt és után

Új arc agyhalott donoroktól

Mivel a teljes arcátültetés célja nemcsak a társadalmi léttel összeegyeztethető megjelenés helyreállítása, hanem egy minden szempontból működőképes, funkcionáló szemhéjakkal, orral és szájjal rendelkező, érző és mozgó arc újbóli kialakítása, mind a donorról való eltávolítás, mind a befogadó szövetekkel való egyesítés elképesztően precíz tervezést és boszorkányos ügyességű kivitelezést igényel. A műtétek idején egyszerre két csapat dolgozott: az egyik preparálta a donor arcát, míg a másik előkészítette az átültetésre váró beteget. A visszafordíthatatlan agyhalál állapotában lévő donorokról - természetesen hozzátartozóik beleegyezésével - úgy távolították el az arc bőrét, lágyrészeit és egyes csontjait, hogy lehetőség szerint minden eret és ideget megőrizzenek. Az ily módon "leemelt" arcot az ereken keresztül tápoldattal töltötték fel, jeges vízzel hűtötték, és 2-4 órán belül eljuttatták az operáció színhelyére. A másik csapat eközben megpróbálta a páciens sérült arcából és nyakából a lehető legtöbb idegtörzset és eret feltárni, hogy azokat aztán az újonnan kapott arc megfelelő struktúráival egyesítsék. A maratoni, mindhárom esetben több mint fél napig tartó műtét azonban csak a kezdet volt: a hosszú távú siker, mint a szervátültetéseknél általában, azon múlott, hogy a befogadó szervezet immunrendszere nem támadja-e meg az idegen szöveteket.

Természetesen az arcátültetett betegek is, mint minden transzplantáción átesett befogadó, immunszuppresszáns - vagyis a szervezet természetes védekező válaszát elnyomó - kezelést kaptak, amely a két esetben felmerült heveny kilökődési epizódok ellenére megakadályozta az átültetett szövetek elhalását. Az orvosok a New England Journal of Medicine decemberi számában közölt cikkükben külön sikerként emelik ki, hogy az általuk kidolgozott kezdeti immunelnyomó kezelés mellett viszonylag alacsony dózisú fenntartó gyógyszerelésre van csak szükség, így a meglehetősen fiatal, 25 és 57 év közötti páciensek nem lesznek egész hátralévő életükben fokozottan fogékonyak a fertőzésekre.

Visszatért a mozgás és az érzékelés képessége a betegek arcába

A műtét előtt a három páciens egyike sem tudott rendesen enni, beszélni. Kettejüknek nem volt orrnyílása a levegő és az illatok beszippantására; szemük és orruk helyén a nagy semmi tátongott, bőrrel úgy-ahogy eltakarva. Mivel nem volt a szó szoros értelmében vett arcuk, nyilván arckifejezéseik sem lehettek. Nem volt szemöldökük, amit csodálkozva felvonjanak, és nem volt ajkuk, amit mosolyra húzzanak.

Dallas, akinek akkor már három éve nem volt orrnyílása, a műtét utáni harmadik napon szaglásának visszatéréséről számolt be. A kezdeti fertőzéses komplikációkat sikerrel szorították vissza, és a 13. napon elhagyhatta a kórházat. Négy hónap alatt arcának jobb felébe visszatért - ha mondhatjuk így: "vissza", annak ellenére, hogy nem ez volt az ő eredeti arca - a mozgás és az érzékelés képessége. (A bal oldalon az érző idegtörzseket nem sikerült egyesíteni a donoréval.) Mitch tíz nap után hagyta el a kórházat, és lényegében szövődménymentes lábadozást követően, 3 hónappal a műtét után arcának egy részét már érezte, ajkait, szemhéját mozgatni tudta. A legtöbb bonyodalom az utoljára operált Charla esetében lépett fel. Neki az arcátültetés mellett a kezeit is pótolni próbálták, ám egy a műtétet követő súlyos fertőzés és szepszis következtében az új kezek roncsolódtak és el kellett őket távolítani. Három hónap után az arcát már érzi, ám mozgatni egyelőre nem tudja.

Mitch Hunter a műtét előtt és után

Ami az arcuk esztétikai értékét illeti, a műtét előtti és utáni állapot közötti különbségről a fényképek minden szónál ékesebben tanúskodnak. Annyi mindenesetre elmondható - s ezt a bostoni orvoscsoport vezetője is hangsúlyozza -, hogy az arcátültetéshez fogható eredmények a hagyományos helyreállító sebészeti megközelítéstől egyszerűen nem várhatók el. Mindhárom beteg számtalan korrekciós műtéten esett át a korábbiakban, mégis leírhatatlan fordulatot jelent az életükben ez a beavatkozás.

Amikor négy hónappal a sikeres műtét után a BBC News riportere megkérdezte Huntertől, miért vállalkozott az átültetésre, Mitch azt válaszolta: "A gyerekek megijedtek és elbújtak, ha megláttak. Féltek tőlem." Röviddel a műtét előtt Mitch maga is apuka lett. Most már nem csak attól nem kell tartania, hogy a saját kisfia megrémül tőle, de nyugodtan érte is mehet majd az óvodába. A gyerekek nem fognak szétszaladni: az arca emberi arc, még ha nem is az, amivel a világra jött.