A természetben sincsenek csodaszerek a rákra

2012.01.09. 12:51

Legutóbb az óriás kulcslyukcsiga szervezetéből sikerült olyan anyagokat kivonni, amelyek felhasználhatók a rákbetegség ellen. A természet még bizonyára számtalan gyógyító vegyületet tartogat, azonban ezek sem csodaszerek. Ugyanolyan alapos vizsgálatoknak kell őket alávetni, mint a szintetikus szereket.

Keveseknek jutna eszébe egy kövekre lapuló jellegtelen tengeri puhatestű, az óriás kulcslyukcsiga testfolyadékában izgalmas vegyületek után kutatni. Szerencsére a Stellar Biotechnologiesnál, egy effajta jószágok tenyésztésére szakosodott kaliforniai cégnél jól tudták, hogy gyógyászatilag hasznosítható anyagok a természet legrejtettebb zugaiból is előbukkanhatnak.

Az óriás kulcslyukcsiga testéből kivont vegyület szép karriert futott be: az ezen alapuló szerek közül már több mint egy tucatnak folyik a klinikai kipróbálása, sőt a Stellar egyik készítményét Európában és Ázsiában már alkalmazzák a hólyagrák kezelésére. Az óriás kulcslyukcsigából kivont vegyület nem tipikus daganatellenes szer, hiszen nem maga pusztítja a rákos sejteket - sőt, hasonló hatású szintetikus társainál kevésbé toxikus (azaz kevésbé mérgező) -, csak megfelelően "feldíszítve" rábírja az immunrendszert a daganat megtámadására (a szer hatását részletesen lásd keretes írásunkban).

A vegyület ezzel felkerült a természetes eredetű daganatellenes szerek listájára, olyan vegyületek illusztris társaságába, mint a mellrák és egyéb daganattípusok gyógyításában nélkülözhetetlen tiszafa-alkaloid, a taxol, vagy az egyes leukémiák kemoterápiás kezelésére bevethető bakteriális termék, a daunorubicin.

Vajon szükségszerű, hogy a természetben rákellenes szerekre akadjunk? Bizonyos értelemben igen. Semmilyen élőlény sem szeretné földi pályafutását táplálékként végezni, és míg egyesek tövisekkel és csalánszőrökkel, mások gyors futásukkal védekeznek, számos baktérium-, növény-, állat- és gombafaj a vegyi hadviselést választja. A természet ezért telis-teli van mérgező vegyületekkel, amelyek az óvatlan fogyasztó megleckéztetését szolgálják. Így viríthat a tarra legelt őszi réten is háborítatlanul a kikerics, és emiatt nem akad természetes ellensége a nyílméregbékának: lehetséges fogyasztóik, fajuk történetének korábbi szakaszaiban, néhányszor nagyon pórul jártak, s most már óvatosak. A természetes eredetű mérgek száma felbecsülhetetlenül nagy, s hatásuk végtelenül változatos, az enyhe hánytatástól a hallucinációkeltésen át egészen a légzésbénításig. Akadnak aztán, amelyek sejtosztódást gátló hatásuk miatt mérgezőek, s ezek közül kerülnek ki a potenciális rákgyógyszerek.

Csiga a rák ellen

Ahogy az a csigáknál megszokott, a kulcslyukcsigák testfolyadékában is a mi hemoglobinunk egy távoli rokona, a vas helyett rezet tartalmazó hemocianin szállítja az oxigént. A kulcslyukcsigák hemocianinja azonban hatalmas méretével kitűnik a fehérjecsaládból, s felszíne - az emberi immunrendszer szemszögéből legalábbis - különösen sok ingerlő molekuláris motívumot, úgynevezett epitópot tartalmaz. Régóta ismeretes, hogy ha egy testidegen, ám önmagában immunválaszt kiváltani képtelen molekularészletet erősen immunogén anyaggal kombinálva adnak be az emlős szervezetbe, az immunrendszer a számára máskülönben nem feltűnő molekulára is "rágerjeszthető".

Erre a logikára alapoztak a Stellar kutatói, amikor a kulcslyukcsiga-hemocianin (keyhole limpet hemocyanin, KLH) felszínére emberi tumorsejtekben megjelenő, ám immunválaszt ki nem váltó fehérjék jellemző részleteit kötötték fel, s azt tapasztalták, hogy a szuperinger hatására az immunrendszer megtámadta az előle addig sikeresen rejtőző daganatot.

Noha a daganatok gyakran termelnek olyan megváltozott fehérjéket, amelyek az ép sejtekben nem fordulnak elő, a mód, ahogyan ezek a fehérjék az immunrendszer számára megjelennek, nem teszi lehetővé a hatékony immunválasz kialakulását - vagyis védekező rendszerünk eltűri, tolerálja a daganatot, ahelyett, hogy megtámadná. A Stellar által fejlesztett tumorvakcina - sok egyéb, ilyen irányú próbálkozással együtt - az immunrendszernek ezt a közönyét próbálja megtörni. Méghozzá úgy tűnik, sikerrel: a KLH-n alapuló immunstimulánsok közül már több mint egy tucatnak folyik a klinikai kipróbálása, sőt, a Stellar egy készítményét Európában és Ázsiában már alkalmazzák a hólyagrák kezelésére.

 

Forrás: Wikimedia Commons

Az óriás kulcslyukcsiga


 

Nem rögtön jó, ami természetes - és nem csak a természetes lehet jó

Szó nincs azonban arról, hogy a természetes eredetű mérgek okvetlenül "természetesebben", vagyis kíméletesebben, mellékhatásoktól mentesebben gyógyítanák a rákot. A méreg az méreg, akár élőlényből vonják ki, akár szintetizálják. Bármilyen anyagra leljenek is a kutatók az élővilágban, amely az első laboratóriumi kísérletekben ígéretes daganatölő hatást mutat, a gyógyászati célú felhasználásig ugyanolyan hosszú fejlesztési és tesztelési procedúrán kell átmennie, mintha a vegyészek számítógépéből, illetve laboratóriumából bújt volna elő.

Nem elég, ha egy vegyület a tenyésztőedényben elpusztítja a daganatsejteket: az emberi szervezetben fel kell szívódnia, el kell jutnia a daganatig anélkül, hogy hatástalanná válna, és legfőképpen: sem neki, sem bomlástermékeinek nem szabad az egészséges szöveteket az elviselhető szintnél jobban károsítania. Elképzelhető, hogy az optimális (farmakológiai és toxikológiai) tulajdonságok eléréséhez kémiai módosításokat is végre kell hajtani rajta. Mindez pedig hosszú éveket és dollárszázmilliókat jelent a felfedezéstől az engedélyezésig.

Nincs olyan, herbáriák polcáról lekapható vagy internetes csodadoktoroktól beszerezhető varázsszer, amely ezt az utat megkerülve rákgyógyszerré válhat azzal a felkiáltással, hogy - úgymond - "természetes". A "természetesség" már csak azért is idejétmúlt mérce, mert ma már nagyon bonyolult vegyületek kémiai szintézise is megoldható, és a kérdést, hogy egy adott gyógyszert természetes forrásból vagy vegyi úton állítanak elő, színtisztán gyakorlati és gazdaságossági megfontolások döntik el. Ha egy eredetileg a természetben talált vegyületet olcsóbb és hatékonyabb vegyileg szintetizálni, így fogják gyártani - ettől a hatása fikarcnyit sem változik.

A gyógyszerekben sincs "életerő"

A "természetes kontra mesterséges" kérdést igen tanulságos megvilágításba helyezi a fentebb említett rákgyógyszer, a taxol története. A szert eredetileg egy csendes-óceáni tiszafa-faj, a Taxus brevifolia kérgéből izolálták 1967-ben. A kivonási eljárás során a növény elpusztul, ezért rögtön látszott, hogy az előállítható mennyiséget hamar korlátozni fogja a ritka fafajta állományának csökkenése. Amerikai vegyészek már az 1970-es évektől kezdve fáradoztak a taxol szintézisének kimunkálásán, ám a kacifántos vegyület nem adta meg magát. Eközben egy jóval gyakorlatiasabb francia kutatócsoport az intézetük udvarán gyanútlanul növögető közönséges tiszafákra (Taxus baccata) vetett szemet: hátha bennük is megtalálható a daganatellenes kemikália. Igazuk is lett: a 10-deacetilbakcetintől már csak pár vegyészeti ugrás volt az áhított taxol. Eljárásukat megvásárolta a gyógyszergyár, és onnantól fogva hosszú éveken át félszintetikus eljárással állították elő a taxolt. Ma már egy harmadik, ipari fermentációs módszerrel dolgoznak, és növényi sejtkultúrából tisztítják ki az eredeti vegyületet. De vajon a félszintetikus taxol természetes volt, vagy sem? A kérdés értelmetlen: amint azt Friedrich Wöhler híres kísérleteivel már 1828-ban fényesen igazolta, az élőkből származó vegyületek nem hordoznak semmiféle "vis vitalis"-t, s a kémia nem ismer különbséget élő és élettelen között.



KAPCSOLÓDÓ CIKK

Most
Top 12 óra