Menekülés az Alzheimer elől

Az öregedő társadalmak számára egyre nagyobb költségeket jelentő Alzheimer-kór kezelése egyelőre a tünetek enyhítésére szorítkozik. Ebből a helyzetből jelenthet kitörést két olyan gyógyszer, amelyek bevezetése a Nature szerint a 2012-es év egyik legjelentősebb orvostudományi eredménye lehet.

Idősebb korban a legtöbben nem kerülhetik el, hogy veszítsenek szellemük rugalmasságából. Az Alzheimer-kór azonban jóval több az öregkori feledékenységnél: végzetes kimenetelű agyi leépülés, amely lassan teljes magatehetetlenségbe, végül halálba taszítja a nem is feltétlenül olyan öreg pácienst. Bár az Alzheimer-kór kétségtelenül az időskor betegsége - előfordulása 65 év fölött kezd meredeken emelkedni -, csak a betegek fele éri meg a diagnózist követő hetedik évet. A kór által sújtottak életük hátralévő részében önálló életvitelre képes emberből fokozatosan egyre kiszolgáltatottabbá, végül mozgásra és táplálkozásra képtelenné válnak.

Már ma is mintegy 30 millióan néznek szembe ezzel a riasztó perspektívával, és becslések szerint - a nyugati népesség elöregedésével párhuzamosan - 2050-re a világon minden 85. ember alzheimeres lesz. Így a kezelési költségeket és a segítő családtagok időráfordítását figyelembe véve az Alzheimer-kór valószínűleg minden betegség közül a legköltségesebb a társadalom számára.

Bár a kór végső kiváltó okait illetően csak feltételezésekkel rendelkeznek a kutatók, az idegszövet sorvadását és ezáltal a szellemi és testi leépülést kiváltó kóros biokémiai folyamatokat viszonylag jól ismerik. Már a betegséget 1906-ban elsőként leíró német ideggyógyász, Alois Alzheimer megfigyelte, hogy haláluk után a páciensek agyában speciális szövettani festéssel apró rögöcskék mutathatók ki. A későbbi kutatások fényt derítettek arra, hogy a rögöcskéket rendellenes fehérje-összecsapzódás eredményezi, és az összegubancolódott fehérjék, fehérjetöredékek mérgező hatásúak az idegsejtekre.

Egyelőre csak tüneti kezelés létezik

Az Alzheimer-kór gyógyszeres kezelése egyelőre kizárólag a tünetek enyhítésére szorítkozik, és az eredmények ezen a téren is igen szerények. Mivel magát a sejtpusztulást mindeddig nem sikerült megfékezni, a ma használatos gyógyszerek a még megmaradt idegsejtek működését próbálják támogatni. Tekintve, hogy a betegség leginkább az acetilkolin nevű ingerületátvivő anyaggal dolgozó idegsejteket érinti, a gyógyszerek az acetilkolin természetes lebomlását gátolják, így meghosszabbítják annak hatásidejét, kompenzálva a csökkenő mennyiséget.

Az effajta tüneti kezelés azonban csak ideig-óráig tartóztatja fel a beteg teljesítményének romlását, a háttérben zajló sejtpusztulást pedig egyáltalán nem befolyásolja. Ráadásul mire a betegséget megállapítják, a kór jelentősen megtizedelte az idegi állományt. A szakorvosok szerint olyan ez, mintha akkor fognának hozzá a Parkinson-kórosok kezeléséhez, amikor már ágyhoz kötött mozgásképtelenek, nem amikor épp csak elkezdenek remegni. Kétségtelen: az Alzheimer-kór első jeleit, az ún. enyhe fokú szellemi hanyatlást (angolul: mild cognitive impairment) csak nagyon célzott készségvizsgálatokkal lehet felismerni, s a kezdeti tüneteket a hozzátartozók, ismerősök is az öregedésnek vagy a stressznek tulajdonítják. A megfelelő oki kezelés kidolgozását tehát a korai diagnosztika hiánya is hátráltatja.

Ígéretes szerek a klinikai kipróbálás utolsó fázisában

Ebből a helyzetből jelenthet kitörést két olyan gyógyszer, amelyek bevezetése a Nature összeállítása szerint a 2012-es év egyik legjelentősebb orvostudományi eredménye lehet. Mindkét szer (solanezumab és bapineuzumab) a klinikai vizsgálatok harmadik fázisában van, amely több intézményben, akár több ezer véletlenszerűen kiválasztott betegen történő kipróbálást jelent. Ez elvileg az utolsó lépcsőfok a forgalomba hozatal előtt.

Mindkét szer olyan ellenanyag-molekulákat tartalmaz, amelyek teljesen hasonlóak a szervezet által a kórokozók és egyéb idegen anyagok ellen termelt fehérjékhez. Célpontjuk az idegsejtek pusztulásában szerepet játszó béta-amiloid. A várakozások szerint az ellenanyagok hozzákötődése a béta-amiloidhoz megakadályozza a plakkok és egyéb mérgező összecsapzódások (aggregátumok) kialakulását, s így közvetlenül az idegsejt-pusztulásnak tud gátat vetni. Szintén nagy reményeket fűznek ahhoz a kísérleti szerhez, amely a béta-amiloid keletkezésében szerepet játszó egyik enzimet gátolja, ám ez a vegyület egyelőre a klinikai kipróbálás első állomásainál jár.

Forrás: AFP/Francois Guillot

Az új gyógyszerek felfedezésével összemérhető fontosságú feladat a korai diagnózisra alkalmas vizsgálatok fejlesztése. Igazolták, hogy az úgynevezett tau fehérje (lásd keretes írásunkat) megváltozott formájának felhalmozódása évekkel az első mentális zavarok jelentkezése előtt kimutatható az agy-gerincvelői folyadékból, ami kirajzolja a korai diagnosztikus tesztek tervezésének egy lehetséges irányát. Sokat várnak az új agyi képalkotó eljárások kidolgozásától is, különösen a florbetapir nevű szerrel összefüggésben, amely a szervezetbe adva a béta-amiloid plakkokhoz kötődik, és ott PET vizsgálattal detektálható. A jelenleg engedélyeztetés alatt álló florbetapir segítségével a plakkok kialakulását már jóval a klinikailag észlelhető idegsejt-pusztulást megelőzően fel lehetne ismerni, s így valódi tér nyílna a betegség kialakulását megelőző, tényleges oki kezelés számára.

Kibogozhatatlan fehérjegubanc

Az Alzheimer-kóros beteg agyi idegsejtjei között, azok felszínén, illetve az energiatermelő sejtszervecskékben - a mitokondriumokban - a béta-amiloid nevű fehérjetöredék összecsapódása képez oldhatatlan aggregátumokat, ún. plakkokat, míg az idegsejtek sejtplazmájában a tau nevű fehérje gubancolódik össze kibogozhatatlanul. A béta-amiloid egy nagyobb fehérje, az APP (amiloid prekurzor protein) feldarabolódásával keletkezik; az ezt végző enzimeket azonosították, ám a folyamat okát nem. Hasonlóképpen: az tudható, hogy milyen molekuláris változás bírja a normálisan a sejtvázhoz kapcsolódó tau fehérjét az összegubancolódásra, ám hogy a tau-kötegek képződése csak következmény, vagy maga az ok, az mindmáig tisztázatlan. Annyi biztos csak, hogy mind a béta-amiloid, mind a gubancos tau gátolja az idegsejtek normális működését, és pusztulásba hajszolja őket.